Barakablog Járj végére a világnak!

Orsi törzsutasunk, idén a több mint jubileumi, 11. barakás kirándulást is lelkesen abszolválta. Megkérdeztük, mi szél hozta közénk. Elmondta.

- Hülye kérdés, de melyik út volt a kedvenced?

- Ennyi élményből elég nehéz választani, de ami nekem a csúcsok csúcsa, az Korzika. Kétszer másztam meg a hegyeit, jártam a vizeit, de remélem lesz még lehetőségem naplementében a tengerbe lógatni a lábam, egy egész napos hegymászás után a füvön fekve megbámulni a nyári hullócsillag-záport, vagy a vízből nyaktörő mozdulatok árán feltekinteni a derékszögű városra, Bonifacióra. Persze ezek csak kiragadott pillanatok, nekem Korzika totál a szívem csücske. Mindent imádok benne, még a mások szerint kicsit mogorva szigetlakókat is. Az sem igaz, hogy az ilyen úton született barátságok rövid életűek: mi, egy öt fős lánycsapattal azóta is barátságban vagyunk, összejárunk.

My name is…

Bond, James Bond. Ki más lenne, aki a széria legújabb, közelmúltban bemutatott darabjában a mexikóvárosi Zocalo tér - a világ legnagyobb méretű tere - fölött hullámvasutazó helikopterről szórja szét a hullákat. Miközben a téren éppen vidám népünnepély zajlik, a Los Dias de Muertost, vagyis a Halottak Napja! Mexikóban ugyanis a halál az élet egyik legfontosabb pillanata, a halottak a mindennapok részei. Október 28 - december 1 között az egész ország egy gigantikus népünnepély. Több évezredes szokásról beszélünk, már a maja és azték piramisok tele voltak koponyákat és csontokat ábrázoló domborművekkel, az emberáldozatokról nem is beszélve.

Csontvázasszony és a Szent Halál

A halál ábrázolása a népművészetből kilépett az utcára. Két formában jelenik meg: Catrina, a vigyorgó, elegánsan öltözött, kalapos csontvázfigura, aki az azték Mictecacicuatl alvilágistennő képére hajaz. Gazdag úriasszony megjelenése arra figyelmeztet: mindegy, hogy valaki gazdag vagy szegény, ugyanaz a sors vár rá. Komoly népi bölcsesség ez egy ennyire két részre (90% alsó-, 10% felső réteg) szakított társadalomban.

Kezdjük ünneprontással: a karácsonyi vásárok - amik hagyománya az 1200-as évekre nyúlik vissza - általában elég egyformák. Díszesen kivilágított tér, fakunyhók, forralt bor, mézeskalács és sült kolbász illat, nagyszámú csecsék és becsék. Ettől még persze szépek, ünnepi hangulatba varázsolnak minket, még inkább gyermekeinket. Szinte nincs város Európában, amelynek főtere ne telne meg ilyenkor a vásárral.

Rendhagyás, ünneprontás

Rendhagyó posztunkban most olyan kisvárosokba invitálunk benneteket, amelyek rendre szerepelnek a Top 10 európai karácsonyi vásár listán. A rendhagyás az, hogy ti fogjátok kideríteni, hol járunk. Kvízre fel!

A tornyok városa,

mondta rá Luther Márton, és igaza volt, mivel 25 plébániatemplom, 15 kolostor és apátság, valamint 10 kápolna tornya emelkedik az ég felé a belvárosból.

A dóm belsejében található "Gloriosa" harang, a világ legnagyobb szabadon lengő középkori harangja.

A régi Zsinagóga Európa legrégebbi teljesen épen megmaradt imahelye.

A tornyok mellett a hidak városa is: a Gera folyón 142 híd ível át, amelyek közül leghíresebb a Krämerbrücke, a vén kontinens leghosszabb, házakkal végig beépített és lakott hídja.

Hazájának legrégebbi karácsonyi vásárát tartják e szép városban. A 25 méter magas karácsonyfa mellett 12 méterre felhúzott karácsonyi piramis (!), mesebeli erdő és a betlehemi jelenet kézzel faragott, életnagyságú figurái csavarják csúcsra az ünnepi fílinget.

Visszafogott luxus

A várost körülvevő Pilatus és Rigi-hegyek, valamint az ötujjú kesztyűt formázó tó miatt már a 19. század közepe óta a turizmus fellegvára.

Hegyekben jól ellátott település, amely az egész országra érvényes. A 2118 méter magas Pilátus-hegyen van a hasonnevű tó, amely egy monda szerint Pontius Pilatus nyughelye, ezért a középkorban szigorúan tilos volt megmászni. Tetejére a világ legmeredekebb fogaskerekű vasútja visz fel.

A Rigi-hegyen (amelynek másik neve a "hegyek királynője") építették Európa első hegyi vasútját.

A tavon közlekedő 5 kerekes gőzhajó alkotja a világ legnagyobb édesvízi gőzhajóflottáját.

Számtalan rendezvénye közül kiemelkedik a Fumetto képregényfesztivál, amikor extavagáns, a szolid luxusból erősen kirívó fickók lepik el a várost.

Apró repterét ma főként a jet set society (svájci bankigazgatók, amerikai filmsztárok, orosz oligarchák, arab hercegek, angol királyi sarjak) magángépei használják. Sűrűn!

Több más híd mellett a világ legrégebbi fedett fahídja, a Kapellbrücke köti össze az ó- és újvárost. A város területének negyede erdő.

Az óváros karácsonyi vásárán a puncs, a forralt bor, és a sült gesztenye dominál.

Az egyik előző posztunkban megemlékeztünk a két magyarországnyi területű Szíria sűrű történetéről. Most az épített kultúra - egy csekély, ámde nem elhanyagolható - részét vesszük szemügyre. Fájó szívvel, hiszen szinte minden mondatunkat múlt időbe tehettük volna…

Az UNESCO Világörökség listája 6 kincset sorol fel a Közel-Kelet egyik legvirágzóbb országában: Damaszkusz, Aleppo és Boszra óvárosai, Palmüra romvárosa, a Crac de Chevalier lovagvár és Észak-Szíria ősi városmaradványai.

A főváros Damaszkusz a világ legrégebb óta folyamatosan lakott városa, a régészeti ásatások szerint i. e. 4 ezer körül már állandó település volt. Az i. e. 2. évezred folyamán jelentős kereskedelmi központtá vált. Ma is a Közel-Kelet talán legszebb és legizgalmasabb városa. Medináját (óvárosát) 6-8 méter magas, tömör városfal veszi körbe. Az epicentrumban emelkedő Citadella alatt 8-9 méterrel szinte épségben maradt több ezer éves paloták és lagúnák (!) várják a feltárást.

Közepén magasodik az arab világ egyik legszebb, legnagyobb és legdíszesebb vallási központja, az Omajjád Nagymecset. A 661 és 750 között uralkodó birodalom - amelynek központja Damaszkusz volt - a mai Közel-Kelet szinte teljes területe mellett magában foglalta Észak-Afrika nagy részét és az Ibériai-félsziget déli területeit is. Csodálatunk tárgya olyan alkotások sorába tartozott, mint a jeruzsálemi Sziklatemplom, vagy a Córdobai Nagymecset. Az 1300 éves templom a világ negyedig legszentebb mecsete. 155 x100 méteres és három minarettel rendelkezik; a hatalmas kupolák méreteit szinte be sem tudjuk fogni. A grandiózus imatermet vörös szőnyeg borítja. Ez az első a világon, ahol boltíveket alkalmaztak. Közepén találjuk Keresztelő Szent János mauzóleumát, amiben a szent levágott fejét őrzik. Udvarán gyönyörű kerengőben sétálhatunk, megcsodálva a keletre annyira jellemző mozaikokat.

Egy amerikai veterán nagyon meglepődne, ha látná a mai Ho Chi Minh Várost, ami annak idején még Saigonként volt ismert. Vietnam legnagyobb kozmopolita metropoliszában ugyanis nagyot fordult a világ. Ázsiában nem kiemelkedően nagy, de a mi mércénk szerint jókora, 7 milliós városban nagyon otthonra lelt a 21. század.

Bárhol járunk, auránkba tolakszik a járókelők hada, szaglószerveinket támadja a streeet food, hömpölyögnek a mennyei illatok, hallójárataink dübörögnek az autók, biciklik és robogók zajától, káprázik a szemünk a késő estig nyitva tartó üzletek fényeitől, és a hipermodern skyline-tól. Welcome to Asia! A barátságos, közvetlen, állandóan mosolygó 7 milliós lakosságból, saccra 6,9 millió folyton az utcán nyüzsög. Nehéz elaludni első éjszaka.

Afrika-szakértő túravezetőnk, Nádai László elhivatottan beszél az egyik legkedvesebb hegyéről, a Tanzániában található Mont Meruról. Ez a közeli Kilimandzsáró kistestvére, mint méretben, mint évjáratban. A magassága 4565 m; emlékeztetőül a Kilimandzsáró 5896 méteres. A Meru is vulkáni eredetű, a legutóbbi kitörése 1877-ben volt. A Meru és a Kilimandzsáró távolsága alig 70 kilométer, ami azért is optimális, mert a Meruról tiszta időben elképesztő panoráma tárul elénk a Kilimandzsáróra, Afrika csúcsára.

A Meru is a kelet-afrikai hasadékvölgynek köszönheti létét. Földünk legnagyobb, két kontinensre kiterjedő törésrendszere 5600 kilométer hosszan fut Törökországtól a Zambéziig. Afrikai része a Kelet-afrikai árokrendszer, ami egy fejlődésében megakadt, szárazföldön húzódó óceánközépi hasadékrendszer. A nem földrajzosok "csak" fantasztikus vulkánokat, szédítő hasadékvölgyeket, vízeséseket, tavakat látnak belőle.

Ha Kuba, akkor Castro, salsa, rum, (lásd az előző posztokat!) és persze: SZIVAR! Most e nemes dohányáruról rántjuk le a leplet, amelyet a csodás, szegény kubai nők készítenek, főként gazdag fehér férfiak számára.

A dohányt már az időszámítás előtti 2. évezredben ismerte az emberiség. A maják is dohányoztak, főként vallási szertartásaik alkalmával.
A szokást átvették az arawakok is, akik később a Bahamák azon szigetcsoportjára is elvándoroltak, amelyet Kolumbusz fedezett fel. A nagy utazó itt figyelte meg, hogy a bennszülöttek titokzatos növénylevelekből készített tekercseket szívnak. Nyomban behozta Európába. A spanyol udvarban először dísznövényként termesztették, később a portugáliai francia nagykövet, bizonyos Jean Nicot (az ő nevéből származik a nikotin) kezdte el a dohány gyógynövényként való termesztését. Villámgyorsan terjedt el a kontinensen, bár ekkoriban a szivarozás még csak a gazdagok számára volt elérhető.

A szivar anyagát a dohánylevél adja, ezt minden óvodás tudja. De milyen részekből áll? Van először is a burkolólevél. Ez határozza meg a szivar alakját. A többi levéltől elválasztva erjesztik 1-2 évig, így nem gyűrődik meg, és jellegzetes aromát kap. Rugalmasságát megőrzi, így a szivar sodrásakor nem törik el. A prémium szivarok burkolólevelein nem látható kiálló erezet, vagy sérülés. A burkolólevelek a szivar legdrágább részei. A kötőlevél tartja össze az elkészített szivart, általában a dohány felső leveléből készítik. A tölteléklevelek töltik meg a burkolólevelek közötti területet. Három (vastag szivarok esetében négy) levelet hosszuk mentén külön-külön meghajtogatnak, így a levelek között apró füstcsatornák maradnak.

"Az ember megdöbben a teremtő erőnek azon a mennyiségén, mely e kicsiny, kopár és sziklás szigeteken megnyilvánul" - nem nehéz kitalálni, hogy mindezt Charles Darwin mondta, a nevével összeforrt Galapagos-szigetekről. Az evolúciós elmélet kidolgozója élete során mindössze egyszer utazott, igaz akkor - nem adva alább - közel öt éven keresztül.

lmélete két egyszerű mondatban összefoglalható. A ma már vaskos közhelynek számító tézist mégis 21 évig fektette az asztalfiókjában, félve a reakcióktól. A "Fajok eredete" című művet 1859-ben adta ki, amelyet az anglikán egyház "természetesen" kapásból elutasított. (A bocsánatkérés 2008-ig váratott magára. Isten malmai… mint tudjuk).

Ja, a két ominózus mondat: "Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra. Az élőlények fejlődéséhez vezető valamilyen általános törvény így hangzik: sokasodj, változz, az erős éljen, a gyenge pusztuljon."

Ha Kuba, akkor Castro, szivar, salsa (lásd előző poszt) és persze: RUM! Most e nemes italról elmélkedünk csöppet, ami maga a kubai életérzés - talán még a szivarnál is töményebb - esszenciája.

A történet egy olasz felfedezővel, bizonyos Kolumbusz Kristóffal indul. Ő volt az, aki második útja során egy kevés cukornádat vitt magával a Kanári-szigetekről Kubába, hátha ott is megterem e kultúrnövény. Mi már tudjuk, hogy a nagy utazó bölcs ember volt.

A projekt ugyanis oly' mértékben fordult termőre, hogy az indián őslakosok nem bírtak a magas hozammal, ezért az európai kereskedők hathatós segítségével behurcolták fél Afrikát az ültetvényekre. És a szegények (valamint a gazdagok, a középosztály, és a karibi kalózok) mit csinálnak az emberiség kezdete óta? Isznak! És mivel cukornád volt dögivel, csak meg kellett erjeszteni és, hoppá, máris készen volt a rum.

Ha Kuba, akkor Castro, szivar, amerikai autómatuzsálemek és persze: SALSA! Ez utóbbiról lesz most szó, hisz' a salsa maga a kubai életérzés - talán még a rumnál is töményebb - esszenciája.

A salsáról (jelentése fűszeres szósz) minden rendes fehér embernek a tánc ugrik be, ami nem baj, viszont a salsa a zenével indult, ezért jelen posztunkban ezt a logikai vonalat követjük. Nem mondunk sok újat azzal, hogy e muzsika gyökereit a fekete kontinensen kell keresnünk. A yoruba, a congo és bantu törzsek saját, 12/8-ados harang- és dobjátékból álló, gyors és bonyolult ritmusú zenével hívták elő isteneiket, hogy tiszteletüket és hálájukat fejezzék ki nekik. Ez a zene volt a rumba és a mambó. A mambó szó szerinti jelentése: "beszéd az istenekkel". Mint tudjuk, szerencsétlen afrikai bennszülöttek nem elhanyagolható részét rabszolgaként Amerikába hurcolták, velük együtt pedig zenéjük is átszelte az óceánt. Kubában a stílust egyszerűen danzának (tánc) nevezték. Érdekes leágazás, hogy Haitin a voodoo papnőket hívták mambónak, akik tanácsadóként, gyógyítóként, ördögűzőként, jövendőmondóként szolgálták közösségük lelki békéjét.

A szklávék (így hívták a behurcolt feketéket) kétféle népdalt őriztek meg: a vallási és a világi dalokat. A hangszereiket hím- és nőneműnek tekintették, tisztelték a testüket és lelküket. A legjellemzőbb és legfontosabb zeneszerszámuk a dob volt, amelyen kifejezték őseik földjének kényszerű elhagyása feletti bánatukat.

Épphogy végeztünk a nyereményajándékok kiosztásával, amiket a blog 1 éves szülinapjának megünneplésére hirdettünk (köszönjük a rengeteg résztvevőnek!), és máris egy újabb jeles alkalmat ülünk: a BarakaBlog 100. posztját olvashatjátok!

Továbbra is valljuk (a Kft örökbecsű "Afrika" című számának refrénjével), hogy "Utazgatok, mert utazni érdemes!" Nálunk természetesen szóba jöhet Skandinávia is, nem csak a "jó meleg Afrika, hol fülledt az erotika…". Ezért, itt és most, az ünnepi számban röviden elmondjuk, hogy hová érdemes utaznotok (nyilván mindenhová) és miért.

Marokkóba, mert gyönyörű a sivatagi napfelkelte- és lemente, főleg tevehátról, a fezi és a marrakesh-i bazár hangulata pedig évekig elkísér mindenkit (nem rém)álmában.

Dél-Olaszországba, ami nemcsak meghitt találkozás 5, a világtörténelemből, irodalomból és művészetből is jól ismert vulkánnal, hanem tengeri fürdőzős, hajózós, gasztrós, iszappakolásos, mediterrán kisvárosnézős, kempingezős csodaút, drága vendégeink egyik nagy kedvence! A miénk is!

A BarakaBlog nem politizál, viszont nem vonja ki magát a világ történéseiből. Ezért szeretnénk felvillantani a mai Európában és Magyarországon égető menekültválság egyik gócpontjának, Szíriának a történetét. Hogy lássuk, milyen gazdag, ősi kultúrából jönnek ezek az emberek. Akik aktuálisan elesettek, szerencsétlenebbek, mint mi, de ez nem volt mindig így. És az sem biztos, hogy a jövőben nem fordul a kocka.

Szíria területe egyike a világ egyik legrégebben lakott, legősibb kultúrájának. A mindig is sémi lakosságú térség - amelybe Fönícia és Palesztina is beletartozott - hosszú története során szemtanúja volt az emberi kultúra kialakulásának, a virágzó tengeri és szárazföldi kereskedelem létrejöttének. Mindig is kultúrák és birodalmak ütközőpontjában feküdt, tehát a háborúk, felkelések, villongások, üldözések sajnos nem ismeretlenek az itt élő népek számára.

"Várhatóan 2015 július 20-án, vagy azt követően nyit kölcsönösen nagykövetséget egymás országában az USA és Kuba" - jelentették be ez év tavaszán a forradalmi hírt. A "várhatóan" és a "vagy azt követően" megfogalmazás azért sejteti, hogy a diplomáciai kapcsolatok teljes felvétele nem megy zökkenőmentesen. Miért is menne, ennyi nehéz év után!

Hiszen az 1926-ban született Fidel Alejandro Castro Ruz, akit már gimis osztálytársai is El Loco-nak, azaz "Az őrült"-nek neveztek, 6 évi harc után 1959-ben vitte győzelemre az amerikai földrész első szocialista forradalmát. Kubában azóta is érvényben van a "Szocializmus vagy halál" jelszó, amely dicső felirat ott díszeleg a kis szigetország szinte minden városában, falujában. A senkivel össze nem téveszthető, nagy szakállú katona nemcsak sokórás beszédeivel, és könyörtelenségével, de karizmájával is vezette népét. 47 éven keresztül! (nála csak II. Erzsébet - 63 éve - és IX. Ráma thaiföldi király - 69 éve - van hosszabb ideje a trónon).

Mindenki tudja, hogy a Pannonhalmi Főapátság Géza fejedelem uralkodása óta a hazai keresztény kultúra egyik fellegvára, amely egyedülálló történeti, kulturális, építészeti emlék. Ráadásul egy élő szerzetesközösség eredeti rendeltetésüknek megfelelően használja ezt az életteret. A Főapátságban évente több mint százezer látogató fordul meg. Viszont vizitjük során nem kapnak választ olyan esszenciális kérdésekre, mint, hogy ki rakta le a könyvtár utolsó kövét, melyik 7 főbűnt jelképezik a kerengő gyámkői, miről híres a pannonhalmi okos szamár, vagy, hogy mit jelent a Bazilika oldalfalán látható napóra felirata, amely szerint: "Egy közületek az utolsó lesz nekem."

A "főváros" (ez az Angkor szó jelentése) a 802 és 1432 között fennállt Khmer Birodalom központja volt. Még ázsiai méretekben sem kis területről beszélünk: virágzása idején magában foglalta a mai Kambodzsa síkságait, Laosz és Thaiföld jelentős részét, a hajdani Kokinkínát és a Mekong-deltát. Maga a város egy hatalmas komplexum, mivel az egymást (néha békésen, de inkább vágó- és szúrószerszámok által) váltó uralkodók a központi mag köré időről időre megépítették a maguk "új" fővárosát. Ezeket négyszögletes, vizesárok-rendszerrel védett fal övezte. A központban a különböző isteneknek szentelt templom állt, északon a királyi palota, körötte a lakónegyedek. Természetesen minden építészeti elem a hindu vallás bizonyos szimbólumaira utalt: a falak és a vizesárkok a hegyeket és tengereket, a hidak a földi és az isteni világ közti kapcsolatot jelképezték.

Mivel csak a templomok épültek kőből az összes többi építmény - még a királyi paloták is - fából készültek, mára ezek mind az enyészeté lettek. Ezért a mai látogató Angkort egy hatalmas, a dzsungelből félig kinövő, misztikus templomvárosnak látja.

Julius Caesar oly sok mindenhez adta a nevét (például a nyári hónaphoz), de még Szlovénia legszebb részéhez, a Júliai-Alpokhoz is. Tehát rosszul gondoljátok, ha Rómeó szerelmére tippeltek… Az olasz határnál fekvő hegyvidék annyira szlovén, hogy legmagasabb csúcsa, a Triglav, az ország első számú jelképe, a címer és a zászló egyik eleme. Ha anno még pár métert emelkedett volna, ma elérné a 3000-et.

A neve onnan ered, hogy az egyik oldalról háromfejűnek (tri-glav) látszik. Egy másik elmélet szerint a szláv pogány istenről, Triglavról kapta a nevét. Mindenesetre legendákkal teli vidék, az biztos. Itt van mindjárt a szlovének tragikus kulcsmítosza, az aranyszarvú kecskebakról, Zlatorogról. Igen, ő az ismert sörmárka névadója. Eszerint arany szarvai kulcsot képeztek a Triglavban elrejtett tömérdek kincshez. Egy fiatal vadász - ahogy kell - beleszeretett egy széplányba és sikerült elnyernie szívét azzal, hogy gyönyörű virágokat hozott neki. Egy nap megjelent a tehetős konkurencia: egy gazdag velencei kereskedő, aki arany ékszereket ajándékozott a lánynak. A csaj egyből ejtette a fiút. Ám ő megtudta, hogy miként überelheti a velencei kalmárt: el kell kapnia Zlatorogot és máris övé a triglavi kincs. Nosza, nekiindult, meglőtte és üldözőbe vette az állatot. De az gyorsan bekapott egy kis gyógyító virágot, amitől olyan erős lett, hogy lelökte szegény fiút a szakadékba. Azt nem írja a fáma, hogy a lány hány kis velenceit szült a gazdag kereskedőnek…

… az nem más, mint Torockó, sokak szerint Erdély legszebb falva. Hogy mi okozza ezt az "égi tüneményt"? Eláruljuk hamarost! De előbb néhány érdekesség: a korabeli krónikák 1257-ben Toroczko néven említik először a helyet. Fölötte, a Székelykő nevű, magányos hegyen egykor római castrum állt. A későbbi várat a tatárjárás előtt a Toroczkai család építette, hogy aztán a betörő tatárok gyorsan el is pusztítsák. A székelyek mentették fel, ezért a király nekik adományozta. Innen a Székelykő elnevezés. A mongolok elvonultával az erősen megcsappant lakosság "pótlására" németeket telepítettek Felső-Ausztriából. A környék népei nem sokat unatkoztak sem a középkorban, sem később. Torockó, mint tudjuk, Trianonnal került Romániához, de még az 1992-es népszámlálási adatok szerint is 1240 magyar mellett, 128 román és 24 cigány lakosa volt.

A település távolról, a monumentális, csupasz Székelykővel (ami egy őshüllő hátára hajaz) úgy fest, mint népmeséink képzelt faluja. Egyforma, hófehér, tüchtig szász parasztházak, föléjük magasodó templommal, sehol semmilyen, összképet zavaró látvány. Még a viszonylag épen maradt székelyföldi falvak között is unikum. Főtere nem véletlenül kapott 1999-ben Europa Nostra-díjat, a kulturális örökség megőrzéséért.

Az Atlanti-óceánban, az anyaországtól 1000 kilométerre fekvő kis sziget a világ egyik legérdekesebb botanikai kísérletének helyszíne. Tengerész Henrik szerezte meg a korona számára, és ha már így tett, betelepítette öt égtáj növényeivel. Történt ugyanis, hogy a jó portugál hajósok, felfedezők a világ minden tájáról összeszedtek ezerféle növényt, amelyek nagy része azonban nem bírta a szárazföldi kiképzést. Madeira éghajlata viszont kifejezetten ideális a rengeteg féle faj együttélésének. Itt minden adott: a Golf-áramlat miatt nagyon kicsi az éves hőingás: nyáron 20, télen 15 fok az átlaghőmérséklet. A szubtrópusi és óceáni éghajlaton - középen húzódik az éghajlat-választó hegység - jól elvannak egymás mellett az ausztrál fafélék a dél-amerikai virágokkal, az európai növények az ázsiai kultúrákkal. Szóval az egész sziget egy nagy botanikus kert. És ott vannak még a botanikus kertek, amikről később lelkendezünk.

Július 31-én lezárult a szülinapi nyereményjátékunk! A szép számú helyes megfejtő közül ki is sorsoltuk a nyerteseket. 

A fődíjat, a túrafelszerelés ajándékcsomagot Jani Nóra nyerte. A 20.000 Ft-os utazási utalvány tulajdonosa Balkó Zsolt, míg a 15.000 forintosé Kardos László. Baraka pólót nyertek: Bencze Katalin, Dobrai Bernadett, Gúth Zsófi, Hudák Irén, Sas Szilvia, Torma Zsolt, Bódis Lívia. Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek!

Reméljük továbbra is velünk tartotok, és közben várjátok a következő, hasonló játékunkat! 

Síelők és kirándulók hada, több száz kilométer hosszú sípálya-rendszerek, hütték és hatalmas hotel-komplexumok, Michelin-jegyzett éttermek, felvonók, autópályák, nagyra nőtt üdülővárosok. Mindez az Alpok. Na, ez az, amit ne keress a Pireneusokban! Ott a vad, szinte háborítatlan természet az úr. Találsz viszont világvégi kanyonokat, festői cirkuszvölgyeket, titokzatos kolostorokat, elenyésző számú menedékházat, annál is kevesebb települést, vad csúcsokat. És csendet. Sok-sok csendet.

A Pireneusok sok hegymászó és túrázó szerint a vén kontinens utolsó igazi magashegysége. A két nagy víz (a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán) között 415 kilométer hosszan elterülő láncolat központi része a legszebb. Itt a gránit alapot mészkő köpeny veszi körül. Az átkelés még ma sem egyszerű, a 21. századi közlekedő utak is inkább a két tengerparti sávban találhatók.

A központi mag egyik leglátványosabb része a Gavarnie cirkuszvölgy, ami a nevét adó falvacskától egyórányira található, de már messziről jól látható. Ahogy a neve mutatja, egy szikla-amfiteátrum, ahová csak gyalog, max szamárháton juthatunk el.

Negro monte, azaz Montenegró. Kevesen tudják, hogy a páratlan hegyvidékekkel és tengerparttal büszkélkedő ország világörökségi helyszínekben is bővelkedik.

Kotort először i.e. 168-ban említik az írások. Szubjektív véleményem szerint a világ egyik legszebb öblének (tévesen fjordnak nevezik, bár vizuálisan pont olyan, mint norvég társai) végében fekvő városkát ókori görög telepesek alapították.

Majd - mint arrafelé minden település - a Római Birodalom része lett. Bizánc alatt autonómmá vált, a 13-14. században a Dél-Adria egyik legfontosabb kikötővárosa volt. 300 éves zavaros kanyargás (bolgár, szerb, bosnyák, raguzai hatalom) után jött az újabb "kötelező" kör: majd' 4 évszázadig a Velencei Köztársaság része lett. Eközben élte a középkori városkák "unalmas" életét: török ostromok, pestisjárványok, csaknem teljes pusztulással járó földrengések. Viszont a Fenséges Köztársaság (Velence) uralma elhozta a felvirágzást is, gyakorlatilag felépült az a tipikus barokk óváros, amely 1979-ben világörökségi címet kapott. A 13 ezres városka az Adria egyik csúcsa, "kisváros" kategóriában legalább annyira ott van, mint a "nagyvárosok" között Dubrovnik.

Nekünk, magyaroknak Bécs a Gorenje-lázat, a Mariahilfert, a Kartnert, az Operát és a Stephansdomot, na meg - natürlich - a Mozart kugeln-t jelenti. Nicht war? De van ám ennek a szép kaiserstadt-nak még sok más arca is, amelyek közül ajánlunk most párat. Ha legközelebb arra jártok, ezeket is érdemes felkeresni.

A Kartner Strasse és a Graben sarka, közepén a Stephansdom-mal, számunkra is a legismertebb, de mindenképpen a legnyüzsgőbb belvárosi tér. Mindenki megbámulja a templomot, a vele szemben álló, üveg-márvány Hollein házat, vagy bedob egy wiener melange-t a sarki Cafe Aidában. Kevesen veszik észre a sarkon a Stock im Eisen-t (vagyis "vas a fában", magyarul vastuskó), amely egy 2 méter magas famaradvány, tele szögekkel. A 18. században kezdődött a szokás, amely szerint az utazó mesterlegények egy szöget vertek a fába. Hasonlóval találkozhatunk több magyar városban is, a legszebb a győri Vastuskós ház, a Széchenyi téren. A babonás (ki nem volt az 300 éve?) legények védelmet, jó egészséget, biztos hazatérést remélve verték szögüket a fába, amelyet egy üvegfal mögött csodálhatunk meg.

A balinéz hindu nem egy kifejezett világvallás, ettől függetlenül sokan szeretnék felvenni, ha alaposabban ismernék. Az "Istenek szigete" (ahogyan ezt a paradicsomi földdarabot hívják) az egyik legszebb, legizgalmasabb és legvidámabb hely a glóbuszon. Bali nemcsak földrajzilag képez külön szigetet Indonézia - a világ legnagyobb népességű muszlim országa - tengerében. A hinduizmus e sajátos ága hivatalos nevén az "agama hindu dharma" csak itt élő, egyedi hitvilág, ami az animista ősvallással keveredve izgalmas egységet alkot.

Az animizmus (anima: lélek, életerő) csodás tájkara röpít minket; tárgyai szellemek, lelkek, tündérek, démonok. Náluk mindennek lelke van, az élőknek, és az élettelenek nagy részének - teszem azt a háznak, vagy akár egy motornak - is. Ezt a világlátást leginkább a samanisztikus vallásokban és a sintoizmusban találhatjuk meg. Egyes elméletek szerint keletkezésének forrását az álmokban és az élettelen test látványában kell keresni. A természeti népeket - akik, ahogy e beszédes kifejezés mutatja, a természetben éltek/élnek - egy halott ember, állat, sőt mi több, egy elszáradt növény látványa arra a következtetésre juttatta, hogy a testnek függetlennek kell lennie a lélektől. Hitük szerint a lélek annak halála után tovább él. Ebben mondjuk, még nem nagyon különbözik a nagy világvallásoktól (például a kereszténységtől), viszont ők a lélek továbbélését nagyon vizuálisan, plasztikusan, a testi élethez hasonlóan képzelik el. A sírokba ételt, ruhát, használati tárgyakat helyeznek, mert a halott emberek szellemei ugyanolyan vágyakkal, indulatokkal rendelkeznek, mint az élők. Ezért jól kell tartani őket, ellenkező esetben segítőtárs helyett ellenség lesz belőlük. Ebbéli minőségükben betegséget, halált hozhatnak ránk. Innen nézvést logikus, hogy a beteg házához nem orvost, hanem sámánt, szelleműzőt, varázslót hívnak.

A földrajz felelés egyik mentőkérdése mindig ez: hogyan keletkeztek a fjordok? Ezt még a kettes alá tanuló is tudja; a fjord egy olyan sziklafalakkal, hegyekkel övezett, a szárazföldbe benyúló tengeröböl, amit gleccser vájt ki és annak visszavonulásával/elolvadásával elöntötte a tengervíz. Vagyis a fjordok keskeny tengeröblök, amik feneke általában mélyen a tengerszint alatt van (ezért a hatalmas óceánjárók által is bejárhatók), sziklafalaik a tengerszint alá nyúlnak. Európában a fő előfordulási területük Norvégia. A világ egyik legszebb természeti képződményei, amiket megpillantva heves szívdobogás és boldog ugrándozás lesz úrrá rajtunk (de ez már a biológia óra).

Említettük Norvégiát, ami nem véletlen, hiszen a világ dobogós fjordjai közül kettő ott található, (az első helyezett grönlandi). A második-harmadik a Sogne-fjord a maga 203, (kábé Budapest-Sopron távolság) és a Hardanger-fjord 179 kilométeres hosszával. Az előbbi ezen túlmenően a világ második legmélyebbje is (egy antarktiszi után), szolíd 1308 méteres maximummal. Még két impresszív adat: átlagos szélessége 5 kilométer, a szélét övező sziklák magassága 1000-2000 méter fölé nyúlik.

Az olasz csizma déli része sok izgalmat tartogat az odalátogatóknak. A tenger és az ég itt is kék, a kaja pazar, a táj ott van. Viszont minden intenzívebb, színesebb, több, mint a "hideg" :) északon. Ez sokaknak bejön, nekünk is. Csokorba szedtünk pár érdekességet néhány helyről.

A legenda szerint Nápolyt az argonauták alapították. Az ötven harcos az Argosz által épített hajón Iolkoszból a kis-ázsiai Kolkhiszba hajóztak, hogy segítsenek Iaszón királyfinak megszerezni az ott őrzött aranygyapjút. Aztán kicsit eltévedtek. Vándorlásuk nagyon hasonlít Odüsszeusz és társai kalandjaihoz.

Késő este átkompozunk a Kotori-öböl legkeskenyebb részén, majd buszunk orra még délebbre fordul. Ekkor kap el az érzés: ez jó buli lesz! Fél óra múlva a montenegrói tengerpart legmenőbb városában, a "kis Dubrovnik"-ként emlegetett Budvában csatangolunk, amely tényleg csak méretiben különbözik a horvát tengerpart gyöngyszemétől. A vaskos fallal körülölelt óváros macskaköves utcák, sikátorok, éttermek, boltocskák, művészeti galériák hona, pont olyan, ami miatt irigyeljük déli szomszédainkat. Montenegró - egyelőre - egy dolog miatt határozottan élhetőbb, mint Hrvatska: jóval kevesebb a turista. Ja és olcsóbb! De félre a hedonista szemlélettel, mi most tengeri kajakozni jöttünk!

Ebből kifolyólag másnap kora reggel "Tengerre magyar!" ébresztő van. A Budva melletti kies strand és kemping, a Jaz-öböl még kihalt, a homok kicsit hideg, amikor már a vízen ringatózunk biztonságos, tengeri kajakjainkban. (A kezdőknek a túravezetőink rövid szemléltető előadást tartanak). Soha nem tapasztalt érzés a parttól pár száz méterre evezni a tengeren! Ez pont az a távolság, ahonnan az összes épületet, sziklaszirtet, kilátót, strandot, települést szemügyre vehetjük, és mégis nyílt tenger feelingünk van. Az első pár száz méter után megismerkedünk az egész hét egyik legnagyobb élményével: a tengeri barlangokba való ki-behajózással. Amikből vagy a túloldalon, vagy rükvercben jövünk ki. Ma Budváig evezünk; a parti sétány éttermeiben a frutti di mare tálhoz nagyon megy a könnyű, jéghideg rosé. Az elalvással semmi gondunk nincs.

Magunk mögött hagyjuk Cote d' Azur 1. posztunk kanyargós, macskaköves, nizzai saláta- és kagylóevős, bájos kisvárosait és belevetjük magunkat a dél-francia hegyvidék szépségeibe.

Kezdjük mindjárt az előző posztunkban említett Loup folyóval, annak is keskeny szurdokával. A Loup- (azaz Farkas) szurdokvölgy a Riviéra, pontosabban Cannes hátországában kanyarog, mígnem boldogan belesimul a tengerbe. Az egyébként sem szürkészöld víz néhány helyen olyan áttetsző, türkizkék, hogy az még az azúr-parton is feltűnő. Ha felkeressük az alagutakkal tarkított panoráma-turistautat, legjobban a "Farkas-ugrásának" nevezett vízesés, zúgó fog megmaradni az emlékezetünkben. A franciák a turisták kedvéért a mészkőhegy oldalába sok teraszt és kilátópontot építettek, annak érdekében, hogy utóbbiak rácsodálkozzanak a hely szépségeire. Ezt ők meg is teszik, hiszen a Loup-szurdok természeti szépségekben könnyedén felveszi a versenyt a Riviéra kisvárosainak építészeti szépségeivel.

Képzeljük el, hogy a budai Várhegy (amely lelki szemeink előtt most legyen sokkal meredekebb, mint a valóságban) teljes területét egy hatalmas, hófehér palota foglalja el, falai a hegyoldal meghosszabbításai, milliónyi, lőrés-szerű ablakkal tekint alá, közepén e háttérből kitüremkedő vörös épületkomplexum terpeszkedik. Közvetlenül mögötte tornyosul a Széchenyi- és a János hegy. Egy apró különbség: mindezt jelenítsük meg a mainál húszszoros magasságban, vagyis nem 175-, hanem 3600 méteren. Érdekes látvány lenne mindez a budapesti Duna-parton… Persze ez "csak"a külcsín, ahhoz hogy mindez a Potala Palota (jelentése Buddha hegye) legyen, időben néhány évezrednyi, egyebekben pedig jelentős kulturális, történelmi különbségekre is szükség lenne.

Erőss Zsolt 2013. május 20-án Kiss Péterrel együtt elérte a Kancsendzönga csúcsát, de a feljutás túl sok idejüket, energiájukat vette igénybe, ezért nem tudtak visszaereszkedni a négyes táborba. A komoly védőfelszerelés nélkül eltöltött néhány nap után a csapattársak már biztosak voltak abban, hogy nincsenek életben. Az ország május 22-én szembesült a ténnyel: a legsikeresebb és az egyik legszeretetreméltóbb magyar hegymászó örökre a hó fogságában maradt. Mikor kivételes emberek szenvedélyük gyakorlása közben mennek el, mindig elmondjuk a közhelyet, miszerint szerencsések voltak, hiszen azt csinálták az életükben, amit szerettek. Közhely, de igaz. Zsolt is ezek közé tartozik.

A Horizon című magazin felkérésére 2012-ben készíttetünk interjút vele. Most, a szomorú évfordulón a Geomédia Zrt. engedélyével ebből közlünk egy részletet.

Ha azt mondom Cannes, Nizza, Monte-Carlo, Saint Tropez, természetesen mindenkinek a gazdagok és szépek ugranak be. Végtelen pálmasorok, csillogó luxusautók- és butikok, pénznyelő kaszinók, az öblökben lágyan ringatózó yachtok, pezsgős-kaviáros fogadások, filmfesztiválok, ecetera. Érdemes a díszlet mögé pillantani (mármint földrajzilag)? Hát hogyne! Kövessetek minket!

Mert a Francia Riviérától északra eső hátország, Provence déli része olyan kisvárosokat és természeti szépségeket rejt, amelyek legalább annyira, viszont máshogy varázsolnak el minket, mint az előzőek. Jóval olcsóbbak is, mert - valljuk be - azért ez is egy szempont.

A gyönyörű kisvárosok szinte végtelen kínálatból nyissunk három tündéri városkával. A világ e szerencsés szegletében sem majszolták mindig ezüstkanállal a kaviárt. Ezt többek között az is mutatja, hogy a települések nagy része dombtetőre épült, a jó védhetőség okán. Ilyen például Grasse, amit ma már inkább a turistától és szakmabelitől kellene megvédeni (de nem teszik).


"Szakmabeli" alatt a parfümipar képviselőit értjük, ugyanis e csodás városka a világ parfüm fővárosa. Mire elérjük a szélét, ezen már egy csöppet sem csodálkozunk, ugyanis magunk mögött hagytuk a levendula, jázmin, mimóza, rózsa és ibolya mezők százait. Nem véletlen, hogy neve a "terre grasse" zsíros földet jelent (nem tudom kihagyni a nagy poént: a helyiek régóta zsírosan megélnek belőle). Itt is érvényes az angol gyepre kitalált mondás, miszerint semmit sem kell tenni vele, csak locsolni és nyírni 600 éven át.

A főszezonra a jegyek nagyon hamar elfogynak. A hely februárban karbantartás miatt nem látogatható. Szélessége 2,5 és 6 méter között változik. Májusban és júniusban az éjszakák fagyosak. A túlhasználat elkerülése érdekében naponta csak 500 ember használhatja, akik közül 200 a turista, a többi túravezető és egyéb személyzet.

Találós kérdés: a világ melyik mijére gondolunk? Norvég fjordtúra? Bhutáni metró? Tevegelés a marokkói sivatagban? Netán az Inka Ösvény? Nyertél!

Mert bizony a néhai Inka Birodalom - amely egyike volt a világ legnagyobb és legrejtélyesebb kultúráinak a 13-16. században - mai szemmel nézve is grandiózus úthálózatot hozott létre. A kecsuák egyik törzse a 12. században indult útnak a perui hegyek közül, hogy a termékeny Cuzco-völgyben új otthonra leljen. Fővárosuk is ez a központi fekvésű település lett (jelentése: a föld köldöke). Nem túl békés hódító portyáik eredményeként a 15. század végére már 1,1 millió négyzetkilométer kiterjedésű területet mondhattak magukénak, 10 milliós lakossággal. Újításaik mellett az őket megelőző civilizációk eredményeit is sikeresen adoptálták. Ilyen az úthálózat, a "Camino del Inca", amely a Birodalom fénykorában - kövezett útként! - 16 ezer kilométert tett ki. A mai Chile, Peru, Ecuador, Bolívia, és Argentína nem csekély részein.

Szászország székhelyét "Elba Firenzéjének" is nevezik. Ennek több - nyomós - oka is van: a fekvése hasonló Toszkána központjához, az Elba ugyanúgy szeli ketté, mint Firenzét az Arno. Még hangsúlyosabb, hogy a kultúra - majdnem - úgy tobzódik itt, mint Közép-Olaszországban. Sokak szerint az ősi szláv településből (Drezdzany annyit tesz, mint "síksági erdőlakók") és a hozzá 1206-ban csatlakozott német városkából álló település Németország legszebb városa. Tény, hogy kevés helyen botlunk olyan letisztult, egységes építészetbe, mint itt. Nem véletlen a "drezdai barokk" kifejezés. A város történetének kezdeti formálója a Wettin szász hercegi és királyi család volt, amelyet 900 körül alapítottak. A dinasztia hatalmát I. Konrád alapozta meg, aki történetünk szempontjából fontos döntést hozott: Drezdába költözött.

A városkában szorb földműveseket és halászokat talált. A szorbok - nem elírás, nem szerbek - szláv nép, ma is Németország délkeleti csücskében élnek. A folyó két partján kialakult települések, egyesülésük után, 1403-ban kaptak városjogot. A 15. században a taschenbergi vár lett a szász választófejedelmek rezidenciája, a város maga pedig Szászország fővárosa. A fénykor egyértelműen a 17-18. század, Erős Ágost kora, aki II. Ágost néven a lengyel trónt is megszerezte. Uralkodása alatt húzták fel (először) a barokk belváros szinte összes ikonikus épületét.

14 darab, kisebb-nagyobb, szebb, még szebb, legszebb tó, számtalan 1000-3000 méter közti hegycsúcs, ölükben egy nagy (Salzburg) és tucatnyi apró, tüchtig település, feneketlen jólét, nyugi-pihi. És persze kultúra, sportok, túrázás, hegymászás, síelés, terepbringázás, fürdés, minden ami jól esik. Ezt kínálja Ausztria egyik legismertebb - és szerintem legszebb - tájegysége, Salzkammergut. Nevét a bronzkortól a 20. század elejéig tartó, fő bevételi forrásáról, a sóbányászatról kapta. Azóta az idegenforgalom vette át a bányák szerepét.

A vidék Európa nagy átjáróházában fekszik, amely hol a Római Birodalom része volt, hol a kalandozó magyarok nyilaitól rettegett. A derék hegyvidéki embereket később a Babenberg dinasztia, a salzburgi herceg-érsekek és a Habsburgok sanyargatták. Eközben azért - mint láthatjuk - csak fejlődött a vidék, nem véletlen, hogy ma - Ausztria egyik leggazdagabb régiója.

Ha azt hisszük, hogy tőlünk csak nyugatra, északra vagy délre találunk komoly hegyeket, akkor nagy tévedésben vagyunk. Mert Erdélyről gyakran elfeledkezünk. Hát persze, Székelyföld és a Kárpátok vonulatai! Ha valaki zöldellő domboldalas, legelésző tehenes, sőt, meredek sziklás, vízeséses természet-közeli élményre vágyik, annak nem kell messzire mennie, mindezt megkaphatja Kalotaszegen, a magyar határtól csupán 110-120 kilométernyire. Erdély - Székelyföld után - második legnagyobb magyarlakta vidéke valódi természet- és időutazás a honi nagyvárosi flaszter után. Az itt élők máig őrzik hagyományaikat, ősi kultúrájukat és népi foglalkozásaikat. Errefelé nincs skanzen…

A mai Kalotaszeg a Kalota nevű nagy terület (amely a középkorban a Berettyó folyótól a Sebes-Körös forrásvidékéig tartott) maradványa. A teljes magyar népművészet újrafelfedezése innen indult az 1880-as években. Amely még a szecesszióra is komoly hatást gyakorolt. Összetett jelenségről beszélünk, a hímzéseken kívül a népzene, a tánc, a népi építészet egységes egészet képez. Leglátványosabb mégis a dús, díszes, népviselet. A fehér és fekete alapon élénkpiros, főleg virágos díszítésű szoknyákat, blúzokat, fejkötőket már mindenki látta. Természetesen ma már csak ünnepi alkalmakkor csodálhatjuk a menyecskéket. Ilyen például a Pünkösd, amikor az egész község kivonul, elmegy a templomba, onnan haza, de előtte még trécsel az utcán (lányok) és kocsmát látogat (fiúk). Mi pedig mozizunk!

Ideális búvóhelyek, rejtekutak, báli forgatagok nagytükrös termekben, intrikák homályos folyosókon, vad kerti partik, hedonista vadászatok, orgiák, összeesküvések - mindezen sűrű élvezetekhez mi nyújthatna szebb hátteret a francia királyok és arisztokraták népes seregének, mint a Loire menti kastélyok? Rajtuk kívül olyan jelentéktelen :) elmék éltek és alkottak itt, hosszabb-rövidebb ideig, mint - a teljesség igénye nélkül - Szent Márton püspök, Leonardo da Vinci, Descartes, Balzac, Rabelais.

A Loire Franciaország leghosszabb folyója; több mint 1000 kilométeren kanyarog az ország közepén. A "tündérkertnek" nevezett terület, a kastélyok hona a Chambordtól Angersig terjedő, bő 200 kilométeres szakasz. Története nagyon hétköznapian (a középkorban nem ritkaságszámba menően) indult: a százéves háborúban, 1418-ban a tizenöt éves francia trónörököst, a későbbi VII. Károlyt kimenekítették a feldúlt Párizsból és Chinon kastélyában helyezték biztonságba. A rejtekhely annyira bejött a későbbi királynak és népes kíséretének, hogy a "Királyok völgye" a francia főnemesség kedvelt üdülőhelyévé vált. A szelíd folyópartot, rengeteg erdőt, kastélyokat, és kisebb-nagyobb városokat végigjárva ezen egy cseppet sem csodálkozunk. Felsorolhatnánk mind az X+1 csodás kastélyt, amivel több vaskos könyvet töltenénk meg, ezért itt és most be kell érnetek egy szubjektív válogatással.

Chambord a vidék legnagyobb reneszánsz kastélya. Felépítésére sem az időt, sem a munkáskezet nem sajnálták: 1800 szakember 15 éven keresztül építette. 440 helyiséget létrehozni tényleg időrabló foglalatosság. Az akkori korból apait, anyait beletettek, a hófehér épület egyszerre lovagvár és ékszerdoboz, a tetejéről tornyocskák, kémények döfnek az égre. Kicsit talán sok is a jóból - szerintem - súrolja a giccs határát. Állítólag maga Leonardó is beszállt a munkákba, sőt a híres kettős csigalépcsőt maga a Mester tervezte. A körötte terpeszkedő füves zöld kert rövid séta után sűrű erdőbe torkollik, ahol szinte várjuk Robin Hood felbukkanását, dacára annak, hogy az egy másik ország.

Végtelen, kopár hómezők, széles gleccserek, gigantikus vízesések, vulkánok, gejzírek, földbe vájt folyóvölgyek, vastag, fekete hamuréteggel borított síkságok, óriási, földből kinyúló sziklák, háborgó tenger, vad óceánpartok, holdbéli táj. Nem ragozom tovább: ez mind Izland! Csoda, hogy számtalan mozi találta meg forgatási helyszínként? Hát, persze, hogy nem! Vegyünk csak szépen sorba néhányat. 

Itt kezdődött 2005-ben a „Batman: Kezdődik!” A Batmobil a kis szigetország földjét szántotta fel, nem beszélve Ducard, alias Liam Neeson kardozós jelenetéről a hóval borított domboldalon.

Pierce Brosnan is Izland jégmezőin vágtat Aston Martinjával a főgonosz, félig hatalmas iglura, félig a sydney-i Operaházra hajazó főhadiszállása felé. Aminek főbejárata előtt – valljuk be – nagyon jól mutat Halle Berry szügyig fekete bőrkosztümben. Az ominózus sárga Lamborghinis-helikopteres jelenet is a helyi tengerparti lapályon zajlik.

Aki még nem látta Clint Eastwood rendezésében a „Dicsőség zászlaja” és filmpárja a „Levelek Ivo Jimából” kettőst, most azonnal rohanjon a számítógépe elé, vagy a videotékába. Ebben nagyot dobott a kis északi szigetország, ugyanis a második világháború ázsiai színterének ikonikus helyszíne, Ivo Jima – amiért ádáz küzdelmet folytattak az amerikaiak és a japánok – mediterrán illetőségű földdarab. És még ezt is reálisan húzta be Izland!

Russell Crowe (mint Noé) hősiesen küzd meg a csúnya nagy vízzel, ami a sziklás tengerpart felől dübörög az arcába. A szerencsétlen menekülő embertömegek is a kies izlandi erdőben és mezőkön menekülnek a hajó felé. Az ellentétekért sem kellett sokat sétálnia a stábnak: az idilli, zöldellő domboldalakat pár kilométerrel odébb találták.

A „Föld után”-ban Jaden Smith szerető papájával, Will-lel egy másik bolygón landol, ahol sok csúnya, az életére törő állattal, működő vulkánokkal és egyéb csecsebecsékkel küzd meg derekasan. A csipkézett sziklás táj, a hómező, a kies barlangok nagyon reálisak a földön kívüli táj szerepében. Ahogy jelen írásunk elején sejtetni véltük, Izland tényleg a földönkívüli(en szép) tájakban világbajnok.

És ha már Izland és a film: ne feledkezzünk meg Baltasar Kormákur-ról, aki ma a szigetország legmenőbb filmese, színésze, forgatókönyvírója, színházi- és filmrendezője. Első filmje a „101 Rejkjavik” óta ontja magából a fekete humorú, groteszk, furcsa alkotásokat. A skandináv világot szerető kedves olvasóink imádni fogják a „Csempészek”, a „Rejkjavik-Rotterdam”, a „Dermesztő mélység”, vagy a „Tenger” című mozijait.

És itt az egyik legújabb alkotás, sokak kedvence, az Interstellar, avagy a „Csillagok között” című sci-fi. A történet közismert, hősünk, Matthew McConaughey elindul, hogy a Naprendszertől fényévekre keressen helyet a földi életnek. Az egyik ötletük Izland jégmezeje, azaz egy Föld-szerű exobolygó, ami nem jött be sem a filmben, sem a valóságban: elég barátságtalan, ámde szép hely. 

A sort hosszasan folytathatnánk! 

Ha érdekel Izland, népszerű mozifilmekben is megtalálod. A hegyek-völgyek-tengeröblök között már forognak az újabb blockbusterek. 

Utóirat: alig van menő autómárka a piacon, aminek a reklámját ne forgatták volna Izlandon, az Alfa Romeótól a Hummerig, a Porchétól az Audiig. 

"Korzika története nem egyéb egy szabadságban élni vágyó kis nép, s az őt elnyomni kívánó nagyhatalmak közötti örökös harcnál" - így mutatta be szülőföldjét, a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetét, annak leghíresebb fia, Napóleon. Talán ez is az oka, hogy kevés olyan hely van e bolygón, ahol a természet (vad, kemény, zord, csodálatos) és az ott élők (vadak, kemények, zordak, csodálatosak) ilyen nagy harmóniában lennének egymással.

Igaza volt Napóleonnak, hiszen, ha az őrjítően kék tenger, a sziklás hegyek, a csillogó napsütés és az azúr égbolt közhelyek után mélyebbre ásunk tudásunk kútjába, máris az ezeréves függetlenségi harcokba botlunk. A "közelmúltban" mindez a franciák ellen zajlott, előtte viszont a föníciaiak, az etruszkok, a görögök, a karthágóiak, a rómaiak, a vandálok, a gótok, a bizánciak, a lombardok, az arabok, a frankok, a mórok, a pisaiak, a genovaiak, az aragóniaiak és angolok ellen. Biztos kihagytam valakiket. Szóval, aki az elmúlt pár ezer évben erre csatangolt az hódított egy kicsit. Csoda, hogy a "mély korzikai" a függetlenség gondolatával fekszik és kel?

Az ókori görög hódítók Kallisté, azaz a "legszebb" kifejezéssel illették, csakúgy, mint mai urai, akik szerint Ile de Beauté (vagyis a "Szépség szigete"). De itt és most ne essék szó a milliószor - jogosan - magasztalt természetről, csakúgy, mint városainak szépségéről. Inkább egy - reméljük kevésbé közismert - Korzika mix-et nyújtunk át Neked, kedves olvasó.

Ha egy lappnak, úgy köszönsz, hogy "Szervusz kedves lapp barátom, hogy vagy!", akkor legjobb esetben csúnyán néz rád, ha viszont egy harcias lappal akadsz össze, akkor simán bemoshat egyet. Mert ők "számi"-nak hívják magukat, a lapp kifejezés megalázó számukra. Szóval, a számik a Lappföld (Sápmi) nevű terület lakói, a mai Finnország, Norvégia, Svédország és Oroszország (Kola-félsziget) területein szétszórva élnek körülbelül nyolcvanezren. Eredetmítoszuk szerint - mivel a medve náluk szent állat - egy számi lány és egy medve házasságának gyümölcsei. Ezzel szemben a kutatók ma sem értenek egyet e kérdésében: egyesek (főként a nyelvészek) szerint az uráli, finnugor népcsaládhoz tartoztak (vagyis a mi ük-unokatesóink), mások (az orvos-kutatók) azt mondják, hogy embertanilag különböznek az uráli népektől. Hát, mi itt és most nem fogunk igazságot tenni, még szerencse, hogy nem is ez a posztunk célja.

Az biztos, hogy a jégkorszak beköszönte előtt még jóval délebben éltek, viszont a számukra oly kedves - és minden szempontból az életüket jelentő - rénszarvasok vándorlása, valamint a nem mindig barátságos norvég, finn, svéd terjeszkedés északra kényszerítette őket. A számik az utolsó nomadizáló nép Európában. A lapp-rénszarvas együttélés dominanciája mellett a 17. század végéig élt a halász-vadász életmód is. A csordatulajok ma is minden tavasszal északra, a tengerhez vándorolnak jámbor nyájukkal, ősszel pedig visszajönnek a szárazföld belsejébe, téli szálláshelyeikre. Itt vágják le a már téli bundát növesztett, meghízott állatokat. A prém ma is fontos exportcikkük, de évszázadokig az elsődleges fizetőeszközük is volt. Anno a svédek, finnek, oroszok számára is ebben tudták le az adót. A rénszarvas húsából meg jól lakik a család.

A számi társadalom alapja a siida, vagyis a családok közössége volt. Egy adott siida egy bizonyos területen vándorolhatott, vadászhatott, halászhatott, ha valaki áttért a másik család területére, akkor - jó esetben - vérző orral battyogott haza.

Lisszabon bizony - nem kell bizonygatnunk - eléggé Európa nyugati széle. A várostól csupán 40 kilométerre található a Cabo de Roca, amelyet a kontinentális Európa legnyugatibb pontjaként marketingálnak. A portugál fővárosból mégis szolid 2000 kilométert kell nyugatra repülünk, hogy megérkezzünk Európa tényleg legnyugatibb szegletébe, az Azori-szigetekre. A kilenc vulkanikus földdarab az óceán-közepi hátságon fekszik (lásd: Izland), 1/3-2/3 távolságra az öreg kontinens és Amerika között. Portugál fennhatóság alatt áll, de Madeirával együtt annak autonóm területe.

A szigetcsoport elnevezésén máig rugóznak a nyelvészek, történészek. Egyesek a héja-eredetre (portugálul açor) esküsznek, mondván e büszke szárnyas szabad szemmel is jól látható mennyiségben fordul elő errefelé. Mások szerint, mivel a szigetek távolról kék fényben tündökölnek (portugálul azures), innen a név. Úgy tűnik a madárpárti tábor áll nyerésre, mivel a szigetek lobogóján büszkén feszít a héjamadár. Némi USA-sas beütés fedezhető fel rajta, és - nagyon kreatív elgondolás! - a 9 szigetet jelképező 9 csillaggal egyensúlyoz.

Kevés európait ismerünk, aki áttért az iszlám hitre. Még kevesebbet, aki nevet is változtatott. Arra viszont alig van példa, hogy egy fehér ember - muszlim öltözetbe bújva - belépett Mekkába és Medinába, majd mindezt megúszta ép bőrrel. Ő pedig nem más, mint a vakmerő svájci felfedező, Sejh Ibráhím, alias Jean Louis Burckhardt, aki közel-keleti utazásai közben hallott egy, a sivatag sziklái között rejtőző, megközelíthetetlen, titokzatos városról. Ez annyira felkeltette egyébként is élénk fantáziáját, hogy 1812-ben Petrába utazott. Arab kísérői csak annyit voltak hajlandók elárulni, hogy az ősi település anno a fáraók városa volt. Féltek, hogy Burckhardt rátalál a - beduin szájhagyomány szerint - itt elrejtett kincsre. Titokban készült rajzai és feljegyzései gyorsan elterjedtek Európában és a sziklába faragott várost megrohanták a korai nyugati "turisták".

Hanoi óvárosában pompásan keveredik a párizsi építészet és a modern ázsiai világ. A manapság divatos budapesti biciklis forradalmat szorozzuk meg egymillióval, és máris képet kapunk a hanoi utcákról. A kétkerekű itt távolról sem csak közlekedési eszköz. Szállítanak és árulnak rajta mindent, gyereket nevelnek, szerelmeket szőnek. A kicsit tehetősebbek - akik száma, Ázsia más országaihoz hasonlóan Vietnamban is rakétasebességgel nő - bringa helyett robogóra váltanak. A 3 milliós városban szinte lottónyereménnyel ér fel, ha valaki egy csendes utcát talál.

A néhai főelvtárs, Ho Chi Minh Mauzóleumát azért érdemes felkeresni, mert hasonló szocialista retteneteket ma már ritkán látni az ex-szocialista blokkban. Mesés látvány viszont az Egy Oszlop Pagoda, és még inkább a vízparti, kicsit őserdei környezetben fekvő Tran Quoc Pagoda. De leginkább akkor érthetjük meg Hanoit, ha belevágunk a közepébe és hagyjuk magunkat sodródni a forgataggal.

Az ország közepén fekvő Leiden 120 ezer lakójából 23 ezer egyetemista, akiket 3500 oktató tanít. Nem véletlenül van elég cool hangulata a városnak. Hollandia legrégebbi, 1575-ben alapított egyeteme szinte minden tudományt lefed. Már a középkorban is Európa egyik leghíresebb egyeteme volt. A magyar tanulók nem csak napjainkban vannak sokan, már a kezdetektől hallgattak studiumokat a városban. is itt tanított. Leiden - nem fogjátok kitalálni - a kultúra fellegvára. Itt található Hollandia legtöbb múzeuma, köztük a legnagyobbak, mint például az Antikvitás Múzeum, de vannak kisebbek is, mint a Lakenhal, amely egy csodás palotában honol.

A város szélétől egy ugrás Keukenhof, a világ egyik leggyönyörűbb parkja. Az "Európa kertjének" nevezett, 1949-ben alapított birtok a virágzó hagymás növények paradicsoma, hatmillió tővel. Március végétől május közepéig látogatható. Nem véletlenül: erre az időszakra esik - sok egyéb mellett - a tulipánvirágzás, ami egy vizuális orgia.

Az edami sajt hazája egy bájos kisváros az IJsselmeer néven ismert projekt partján. A hollandok ugyanis, mint tudjuk, emberemlékezet óta harcban állnak a tengerrel. Ahogy az itteni mondás tartja "A világot Isten teremtette, de Hollandiát a hollandok". Ami teljesen érthető, ha rápillantunk a domborzati térképre, amely elárulja a valót: az ország területének egyharmada a tengerszint alatt fekszik. Az egyik fő frontvonal a Zuiderzee lezárása volt a harmincas években. Az öböl bejáratánál felhúztak egy 30 kilométer hosszú (!) gátat. Ezzel a víz csapdába esett és - nem lévén más választása - beltengerré vált. Lánykori nevét elhagyva IJsselmeer (Ijssel-tó) lett a neve.


Ahogy említettük, ennek partján találjuk Edam kisvárosát. A középkorban gazdagságát a halászat, a hajóépítés és a kikötő adta. A bátor németalföldi tengerészek hosszú hajóútjukra indulván alaposan bespájzoltak a száraz, piros labda formájú sajtból. A heti sajtvásár intézménye 1526-tól 1922-ig tartott. Ehhez az alapanyagot a környékbeli farmerek hajói vitték egészen a kereskedőkig. Ezután Alkmaar elhódította az intézményt, de 1989-ben az edamiak leporolták a hagyományt és - turista attrakcióként - júliusban és augusztusban minden szerda délelőtt megtartják.

Színes kaftános kereskedők visszafojtott alkudozásai, állandóan nyüzsgő tömeg emberhullámai, keleti sikátorok hangulata, a történelmi idők szele, egyszóval az Ezeregyéjszaka meséi. Elég csak annyit mondanunk: Selyemút. Ez a misztikus ködbe vesző, tájakat és világbirodalmakat összekötő úthálózat olyannyira rányomta a bélyegét erre a vidékre, hogy ma is jórészt emiatt az örökség miatt érdemes felkeresni. A Selyemút több mint 8000 kilométer hosszan kötötte össze évszázadokon át Kelet-, Dél- és Nyugat-Ázsiát, a Mediterráneumon keresztül Európával és Észak-Afrikával. A rengeteg áru mellett grandiózus szállítószalagként világnézeteket, kultúrákat, vallásokat, tudományos ismereteket közvetített Kína, Egyiptom, Perzsia, Arábia, India, Róma és Bizánc között. Kereskedők, zarándokok, szerzetesek, katonák, tudósok, nomádok és városlakók, papok és kalandorok járták útjait. Ez volt az ókor és a kora középkor internete.

Az Észak-Afrikában húzódó Atlasz-hegység 2400 kilométer hosszan és 300-400 km szélesen nyúlik el Marokkó, Algéria és Tunézia területén. Afrika egyetlen alpesi típusú hegysége, amelynek apró kitüremkedése a Gibraltári-szikla is. A legmagasabb pontja a 4167 méteres Toubkal, amely alig 643 méterrel alacsonyabb a Mount Blanc-nál!

No problem my friend! - ezt halljuk legtöbbször széles mosoly kíséretében, amikor már lassan úgy érezzük, hogy kezd problem lenni. Az arab és - főként - a berber vendégszeretet az Észak-Afrika nyugati csücskében fekvő Marokkóban egyszerűen határtalan. Az ország fantasztikus városai közül itt és most - a teljesség igénye nélkül - felskiccelünk nektek néhányat, a kedvenceinket.

Kezdjük a legnagyobbal, hiszen szinte minden turista Casablanca (spanyolul "fehér ház") repülőterén át érkezik az országba. Ez a város Marokkó gazdasági központja, sőt a kikötőjében a kereskedelmi hajók mellett büszkén ringnak a Marokkói Királyi Flotta hajói is. Több mint 3 milliós lakosságával Marokkó és a Magreb legnagyobb, Afrika hatodik legnagyobb városa. A 7. századtól lakott, elsőként a berberek telepedtek le itt. 1068-ban a szintén berber eredetű Almorávidák hódították meg, akik fénykorukban az egész Magrebet és az Ibériai-félszigetet is uralták.

A következő évszázadban a portugálok és a spanyolok adták egymásnak a kilincset, majd a XX. században bejelentkeztek a franciák is. Közben virágzott a kereskedelem (ez mondjuk egész Marokkóra igaz, szinte teljes történelme során, mivel itt mindig számos kereskedelmi út futott a Kelet és Nyugat, Afrika és Európa között). Ennek megfelelően a lakosság is nagyon vegyes volt. Kissé a gyarmatosítók pökhendiségével is magyarázható, a nem minden alapot nélkülöző tény, hogy az 1942-ben készült "" című szuperprodukció szereplői között a sok amerikai, francia, német, cseh, bolgár, orosz, magyar (!) mellett, az egyetlen arab szereplő egy jelentéktelen figura: Abdul, az ajtószolga.

Nagyon bénának kell lennünk, ahhoz, hogy a katalánok büszke fővárosában rossz kaját fogjunk ki. Egy jó tanács: evésileg kerüljük el a Ramblát. Mert amíg hangulatban, építészetben, feeligben kiváló a hely, kajában a legtöbb hely sajnos elég lehúzós. Máshol viszont nem lehet mellényúlni. A katalán konyha jólesően keveredik a baszk és a galíciai gasztróval. Mindegyik kényezteti a gyomrunkat-lelkünket. Tapas jöhet minden mennyiségben (a Passeig de Gràcia elején van egy baszk tapas bár, na azt nagyon ajánlom), paella helyett itt a fideuát kedvelik, ami gyakorlatilag paella rizs helyett tésztával. A gazpacho is hasít, na meg természetesen a tengeri kaják. Ezek főleg Galícia Atlanti-óceáni részeiről jönnek. És amit nem lehet kihagyni (mi sem tettük, egyébként is minden étteremben ott lóg a bárpult fölött) az a sokféle serrano, meg iberico sonka! Kedvenc kikötőbeli éttermünk teraszán (decemberben!) az alábbiakat tartalmazó tálak sorjáztak elénk: papírvékonyra szelt sonkák, olivabogyók, kecskesajt, aszalt szilvák, paprikapüré, paradicsomdarabkák olívaolajban és persze bagett kockavajjal. Utána sangriát ittunk! Nem csoda, hogy ezután nagyon boldogan néztünk ki a fejünből.

Barcelonát nem csak azért szeretjük, mert szuper mediterrán-katalán-tengeri-gaszto feeling hely, hanem mert itt a művészet kifolyik az utcára. A várost Hannibál apja, Hamilcar Barcas alapította i.e. 218-ban, innen származik a neve. Az egyetlen város a világon, amelyben kilenc UNESCO Világörökség listán szereplő műemléket találunk. Kikötőjében évente több mint 1 millió tengerjáró hajó fordul meg. Minden esztendőben több száz nemzetközi vásárnak ad otthont. De félre a számokkal, lássuk az artot!

Jártatok már egy görög kisvárosban? Hófehér házak, azúrkék ajtók és ablakok, tenger, csend, béke, nyugalom. Ebbe a tájba csöppentsünk némi mecsetet, szamárhát boltíves árkádokat, zöldellő belső udvarokat, na meg az arab nyüzsgést, és máris megérkeztünk Sidi Bou Saidba, "Tunézia Szentendréjébe". Bölcs döntés, hogy a fővárostól Budapest-Szentendre távolságban fekvő, sziklákra épült kisvárosban kezdjük ismerkedésünket az arab tavasz bölcsőjének számító Tunéziával. Így ugyanis van időnk akklimatizálódni Tunisz nyüzsgő forgataga előtt.

Ráhangolódás Kathmanduban

Nepálban minden út Kathmanduba vezet, a főváros a turizmus kapuja az országban. A várost övező hegyek felől olyan a látvány, mintha valamelyik helyi istenség egy marék cukrot szórt volna szét a völgyben. Olyan sűrű és színes, hogy kedvünk lenne beletúrni. A cukormassza mögül pedig befigyel a Himalája hófedte vonulata, pont úgy, mint a mesében! A sok turista tök jót tesz a város hangulatának; a világ 4 égtájáról összegyűlő multikulti arcokat egy cél vezérli: a hegymászás. Így a nagy kaland előtt szippant egy utolsót az urbánus civilizációból, vagy fáradtan, ámde örömmel telt szívvel jön le a hegyekből és újra nagyot szippant az urbánus civilizációból. Annyian nyüzsögnek/nyüzsgünk, hogy 2013-ban Kathmandu a TripAdvisor Top 10 listáján a harmadik legjobban fejlődő desztináció volt. Ázsiában pedig az első. Itt mindenki kedves, mosolyogós, ráérős, még a rohanósok is. A város egykori közepe, a Durbar tér a paloták tere. A tradicionális építészetnek köszönhetően időutazásnak tesszük ki magunkat, belecsöppenünk a középkori Ázsiába. A számtalan palota, udvar, átjáró mellett 50 templomban égnek a füstölők.

A Thamel városrészben kezdjük a lelki akklimatizációt: ez a túrázók, hegymászók, hátizsákos világcsavargók törzsállomása, szóval a mi helyünk!

Irány Bhután

A reggeli tea még ki sem hűlt gyomrunkban, és máris a Himalája csúcsai fölött repülünk. A világ egyik legelzártabb országa, Bhután nyílik meg alattunk. Paro kisvárosába már megérkezni is kaland: a reptér a völgy közepén fekszik, körötte a Himalája félelmetes csúcsai. Most még nem realizáljuk, de innentől egy időkapszulába lépünk. A Rinpung Dzong monostor és erődben forgatták a "Kis Buddha" című film sok jelenetét. Ettől lett olyan autentikus. A Bhutáni Nemzeti Múzeum épülete a buddhista építészet legszebb képviselője a folyó fölé magasodik, melyen egy régi, csodás fahíd ível át. A városi séta után beesünk egy lávaköves fürdőbe, ami a buzgón vigyorgó helyiek szerint elűz minden betegséget. Főleg, ha túléljük…

A koreai buddhizmus holisztikus megközelítésével a vallás különálló változatát jelenti.

A buddhizmus Kínán keresztül jutott el a Koreai-félszigetre 372-ben. Ekkoriban itt még a sámánizmus volt a menő. De mivel a kettő között nem húzódott éles konfliktus, a helyiek összemixelték őket. A sámánizmusban a szellemek lakóhelyének hitt helyekre buddhista templomok és kolostorok épültek. Koreában (ez alatt természetesen szigorúan a mai Dél-Koreát értsétek) manapság is több templomban tisztelik a sámánizmus szellemeit. Ez a koreai buddhizmus fő jegye. Ellentétben sok ázsiai országgal a koreai buddhista szerzetesi életre jellemző a vándorlás. Minden szerzetesnek van saját kolostora, de gyakran vándorolnak a hegyekben, és tanulmányokat folytatnak az őket ideiglenesen befogadó kolostorokban.

Az ország közepén fekvő Gyeongju városa volt az ókori, kora középkori Silla királyság központja. Ez az i.e. 57-től 935-ig fennállt klán uralta az ország 2/3-át. Erőteljesen támogatták a buddhizmus terjedését birodalmukban. A vallási, kulturális élet felvirágoztatása mellett elősegítették a hwarangdo nevű harci művészet, küzdősport, filozófia létrejöttét is. A "virágzó ifjúság útja"-nak fordítható tevékenységet először a sillai szerzetesek gyakorolták és fejlesztették tökélyre.

A város neve nagyon logikus, nincs túltolva, mindössze annyit tesz: főváros. Összeszedtünk róla pár érdekességet a számotokra. Reményeink szerint néhány új infó mellett érzéseket is ki tudunk csiholni belőletek. Jó csemegézést!

Alapok 

Azt mondják Magyarország Budapest-centrikus. Ez így is van. Viszont Szöulban az ország lakosságának egynegyede, elővárosaival együtt a fele (!) él. Ez több, mint tízmillió ember. 

A Han folyó környékét (ez szeli ketté a várost) i.e. 4.000 óta folyamatosan lakják.

2012-ben Ázsia legnagyobb népsűrűséggel rendelkező városa volt.
 

Némi gazdaság

A 19. század végén Kelet-Ázsia első, elektromos áramot használó városa volt. A királyi palotában a rendszert az Edison Company építette ki. 

A Forbes a világ hatodik gazdaságilag legerősebb városának listázta. 

Szöul Dél-Korea GDP-jének 21%-át termeli. 

Olyan ismeretlen, jelentéktelen cégek központja, mint a Samsung, az LG, az SK Group, vagy a Hyundai.

A számunkra kevésbé ismert vállalatok is hasítanak a saját iparágukban. Például a Jinro italgyártó saját Szodzsu márkája 2011-ben a világ legtöbbet eladott szeszesitala volt 61,4 millió rekesszel. Ezzel megelőzte a Smirnoff vodkát. A szodzsu tradicionális dél-koreai pia, hagyományos változata a szakéhoz hasonlóan rizsből készül. Halkan jegyezzük meg, hogy a bronzérmes is dél-koreai ital. 

A város a világ leggyorsabb internetsebességével rendelkezik (az ország dettó).

1200 újságot, illetve folyóiratot adnak ki, amelyek közül több mint 500 internetes alapú. A városban 21 földfelszíni sugárzású és 29 kábeltelevízió és 8 rádióállomás működik. 

A Szöuli Nemzeti Egyetem 2012-ben Ázsia negyedik legjobb egyeteme volt.
 

19 vonalas metróhálózattal rendelkezik, évi utasforgalma átlagban 2,6 milliárd (vagyis milliárd!) fő. A tokiói metró után a világ legzsúfoltabb vasútvonala.

2013-ban egy röpke magyarországnyi ember, 10  millió külföldi turista kereste fel. A 2000-es évek elején még csak ötmillióan voltak. 

Kis kultúra

A Hi! Seoul Festival a világ legnagyobb tömegeket megmozgató bulija, átlagosan 1,5 millió nézővel. Minden ősszel megrendezik. 

A város 2010-ben a világ design-fővárosa volt. 

A Koreai Nemzeti Színházat Ázsia első nemzeti színházaként, 1950-ben alapították. 

A városban 115 múzeumot tartanak nyilván, melyek közül a Koreai Nemzeti Múzeum 2011-ben a világ 9. leglátogatottabb kulturális központja volt.
 

A Lotte World évente több mint 8 millió látogatót vonz, és a Tokyo Disney Resort mellett Ázsia legnagyobb vidámparkja. Itt található a világ legnagyobb méretű mozivászna.

A városnak öt királyi palotája van. Az egyik, a Cshangdokkung palotaegyüttes szolgált a nálunk is bemutatott, számunkra kissé (khhmm) idegen „A palota ékköve” című kosztümös sorozat helyszínéül. 

Az Insa-dong utcán végigmenni nagyon király érzés: a hagyományos koreai kultúra itt a felhőkarcolók aljában terpeszkedik. Művészeti galériák, kézműves üzletek, hagyományos ruhaboltok, és persze rengeteg étterem várja a nagyérdeműt.
 

A város közepén fekvő Namsangol Hanok Skanzen egy középkori falu. Az öt földszintes, ázsiai tetejű szép épületből és pavilonból álló környék évszázadokon keresztül nyári üdülőközpontként szolgált. A köröttük fekvő park és kis tó igazi csendes menedék a vibráló 21. századi Szöulban. 

Ilyen (mármint vibráló, 21. századi) például Itaewon, amelynek főleg a nightlife-ja elképesztő!
 

Csipet sport

Szöul 1988-ban nagy sikerű nyári olimpiát rendezett. Mi ennek örültünk, mert 23 érmet (ebből 11 arany) hoztunk haza. Itt verte tönkre a világot Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina és Borkai Zsolt is. 

2002-ban Japánnal közös foci VB-t rendeztek. Itt sem nyert aranyat (mást sem) Magyarország…

És végül a csúcsszuper!

El ne feledkezzünk PSY-ről, a vidám dél-koreai fickóról, akinek a Gangman Style-t köszönheti a világ. A videoklip minden rekordot megdöntve 2014. május 31-én átlépte a kétmilliárdos nézettségi határt. A YouTube műszaki háttere erre nem volt felkészülve, a szoftvert is módosítaniuk kellett, hogy a Földkerekség majdnem harmada élvezhesse a fantasztikus műalkotást.

Szóval barátaim, irány Szöul!

Biztosan nyaraltál már az Isztrián. De gondoltad volna a tengerparti fövenyen napfürdőzve, hogy a félsziget belsejében milyen csodák vannak? Amiket a legjobb kerékpárral felfedezni? Most megnézheted mit mulasztottál el eddig, és mit pótolhatsz be. 

Először lássuk a száraz, ámde érdekes tényeket. A Himalájában található Annapurna a Föld 10. legmagasabb csúcsa, 8.091 méterrel. A szankszrit szó az "Aratás Istennője" jelentéssel bír. A nyolcezresek közül ezt mászták meg először, 1950-ben. A hegy nem könnyen adja magát. Bár technikailag nem vészes a mászás, de állandó a lavinaveszély. Emiatt durva statisztikái vannak: a megmászásával próbálkozók 4%-a nem jut le a róla élve, a csúcstámadók 1/3-a hal meg. Mi azért ne féljünk ettől, hiszen "csak" az alaptáborig megyünk.

Mint a Himalája expedíciók döntő többsége, ez a túra is Kathmanduból indul. A városban az ázsiai pörgés keveredik a hegymászó feelinggel, és fantasztikus kavalkádot alkot. A Durbar tér környékének boltjai, éttermei, üzletei nepáliakkal, tibetiekkel, és a hegymászó világ nemzetközi arcaival telítettek. Itt a legfrissebb épületek is a 17-18. századból valók.


A rengeteg helyi templom mellett találjuk Kumari, a nepáliak által élő istennek tartott fiatal lány otthonát is. Tibet kínai megszállásakor sok tibeti szerzetes menekült Kathmanduba, létrehozva a Kis-Tibet nevű városrészt. A Boudhanath sztúpa körül telepedtek le, ami különleges hely: egyrészt gyönyörű, másrészt lakóházak, templomok és kolostorok veszik körbe.

Magyar felfedezők sorozatunk kakukktojása következik. Jelky András kábé semmit sem fedezett fel, viszont olyan kalandos élete volt, hogy simán lepipálja Fülig Jimmyt és Piszkos Fredet. Pedig nem így indult. Hősünk édesapja Baján szabóként dolgozott, és ahogy az akkoriban lenni szokott, fiait is e biztos megélhetés irányába terelgette. Bátyjával szófogadó fiatalemberek voltak, kitanulták a mesterséget. Testvére meg sem állt a bécsi császári udvar szabóságáig.

Öccse is rendes gyerek akart lenni, de a fránya sors mindig közbeszólt… 1754-ben szabóinasként európai vándorútra indult, bejárta Csehországot, Németországot, Franciaországot. Pechje volt, éppen akkor tört ki a hétéves háború (amit Churchill az első világháborúnak nevezett, mert Ausztrália kivételével minden kontinens belekeveredett). A hadra fogható fiatalembereket minden országban besorozták, még a "szakmai gyakorlaton" lévő külföldi szabókat is. Jelkyt Hanauban fogták el, majd pár napos börtönlét után átszállították Hannoverbe, hogy hajóval a tengerentúlra küldjék. Ő ezt nem várta meg, megszökött. A szerencse azonban rövidtávra szegődött mellé, mert Hollandiában újra elkapták és behajózták Holland-Kelet-India felé. Ekkor kezdődtek a mesebeli fordulatok: a hajóba villám csapott, és elsüllyedt. Ő egy fadarabba kapaszkodva élte túl a dolgot, míg halászok ki nem mentették. Egy holland hajóskapitány vette magához, ahol tanult szakmája sietett segítségére, a legénység ruháit javítgatta. Suriname-be utazott, ahonnan 1756-ban tért vissza Európába, Lisszabonba. Itt már nem bírt a vérével, ismét kihajózott, de kalózok támadták meg őket, akik rabszolgának adták el a törököknek.

Akinek elege van a Stile Nacht-ból, befalta az összes ünnepi bejglit, elolvasta a harmadik, Karácsonyra kapott könyvet, már nem fér el a szánkóján, megunta a capuccinó-hegyeket a kedvenc kávézójában, az csatolja fel a hótalpat és irány valamelyik közeli hegyvidék, ahol csak rá vár egy vidám, ámde mégis testmozgást ígérő kirándulás.

A széles palettából néhány osztrák és szlovák paradicsomot választottunk ki, a döntés megkönnyítéséhez (vagy megnehezítéséhez).

Ausztria

A Rax-Alpok a hegység zord csúcsokkal szabdalt keleti elővidéke. A bécsiek és a magyarok egyik kedvenc túra- és mászóhelye. Legmagasabb csúcsa az erdei manók nevére hajazó Heukuppe, 9 méterrel nyúlik 2000 fölé.

Itt működik egy bahn, ami több mint 1000 méter szintkülönbséget küzd le, röpke 8 perc alatt. Innen mindenki kedvére válogathat a túrautak között. A hótalpazás szerelmesei azért imádják, mert a fennsík nagy magasságban fekszik, de csak kis szintkülönbségek jellemzik. Így nagyon elfáradni sem kell, mégis csodás környezetben, jó időben szinte állandó panorámát élvezve túrázhatunk.