Barakablog Járj végére a világnak!

Van abban valami finom báj, amikor az ember felavatja a saját magáról elnevezett épületet. Persze ha az illető király - és egy icipicit diktátor - akkor néha bizony előfordul vele az ilyesmi. Marokkó uralkodója, II. Hassan 1993-ban lepte meg magát a casablancai Nagymecsettel. Szép, méretes ajándék, Mekka után a világ második legnagyobb muzulmán temploma.

Minaretje pedig 210 méteres magasságával a legnagyobb ilyen építmény a Tejútrendszerben (legalábbis mai tudásunk szerint). A királyt több száz testőr, rendőr és katona védte a százezres tömegtől, amikor felavatta az Afrika egyik legnépesebb, 5 milliós metropoliszának szélén, az Atlanti-óceán széljárta partján duzzadó épületet. Nem véletlenül, Hassan ekkor már több merényletkísérleten volt túl. 1971-ben, 42. születésnapját például a palotája egyik pavilonjában kuksolta át, ahová egy - állítólag Líbia által pénzelt - elvetélt puccskísérlet tagjai zárták.
Egy évvel később Franciaországból hazatérve, Boeingjét a saját Királyi Légierejének vadászgépei vették tűz alá. Ezt is túlélte. Ő sem volt azért egy kis hableány: már trónra kerülésén esett egy apró folt, miszerint apja hirtelen halálában neki is akadt némi szerep. Ne szépítsünk: ez a nem kedves ember egy diktátor volt. Szinte minden szomszédjával háborúba keveredett, otthon pedig vaskézzel tartotta fent az uralmát. De fia, a mai király, VI. Mohamed már a 90-es évek elejétől elkezdett enyhülést folytatta-folytatja.

A filmek helye

Bizony kemény az élet: az Impossible Mission Force-t feloszlatták, Ethan magára hagyott ügynök lett. "Természetesen" épp most csap a lecsóba egy válogatott gonosztevőkből álló hálózat, a Szindikátus, amely (naná) új világrendet akar létrehozni. Még szerencse, hogy Ethan összegyűjti csapatát, és így a végére a jók elverik a port a rosszakon. Remélem, nem csak filmbubusok tudják, hogy a Mission Impossible 5-ről beszélek. És hogy jön ez egy utazós blogba? Hát úgy, mint sok film-társa, kezdve az 1952-es Othello a velencei mór (írta, rendezte és főszerepelte Orson Welles), vagy egy nagy ugrással a közelmúltba és a mába: a Nílus gyöngye, a Kundun, a Passió, az Atlantisz, a Kémjátszma, a Nagy Sándor, a Názáreti Jézus, a Mennyei királyság, a Bábel, a Múmia, a Szahara, a Gladiátor, a Trónok harca és még számtalan, kevésbé ismert eposz. Ezek mindegyike - részben vagy egészben - kedvenc afrikai országunkban, Marokkóban forogtak.

A film-város

Adott egy viszonylag poros városka az Atlasz lábánál, aminek már a neve problémát okoz sokaknak: Ouarzazate (ejtsd: Várzazat). Kezdetben nem túl jelentős kereskedelmi csomópont, majd francia helyőrség, mígnem - ki tudja miért - 1962-ben az angol David Lean itt forgatta Arábiai Lawrence című világhírű eposzát. Nem sokkal később Hollywood is felfedezte a vidék látványos és változatos tájait (kisebb és nagyobb hegyek, sivatag, kiszáradt folyómedrek, stb). A stáboknak megtetszett, hogy pár négyzetkilométeren belül megtalálják nemcsak Tibetet, Egyiptomot, Jeruzsálemet, Mekkát és Új-Mexikót, de még a Holdat és a Marsot is (lásd az Izlandról szóló posztunkat, vagy Budapestet, amit remekül el lehet adni Párizsnak, és Buenos Airesnek, Kelet-Berlinnek és Moszkvának - erről nemsokára írunk). A 80-as évek elejére már egymás sarkát taposták a stábok, ezért logikus lépés volt megnyitni a város határában az Atlas Film Studios-t, a világ legnagyobb alapterületű ilyen jellegű létesítményét. Ouarzazate-tól 10 kilométerre pedig a csodálatos, csupasz vöröses barna hegyekkel ölelt Fint oázisba botlunk, mely szintén erősen adja magát a kamerának.