Barakablog Járj végére a világnak!

Sosem gondoltad volna, hogy Marokkóban ilyen rockzenék is vannak. 

Ali nagyon vidám fickó, jó két méterével, csillogó, tengerkék dzsellabájában, és turbánjával, két, vidám és kissé bandzsi szemével. Büszkén vezet végig minket a Tinerhir (közép-Marokkó egyik ősi kereskedővárosa) szélén húzódó buja zöld folyóvölgyben. Itt nagyon látványos a Föld - egyre fenyegetőbb - alapigazsága: van víz, van élet, nincs víz, nincs élet. Ameddig a kis folyó (mi ekkora víztömeget maximum pataknak hívunk) vize elér, ott buja ligetek, pálmák, termőföldek virítanak. Tőle - szó szerint - 5 centire éhezik a föld, kezdődik a homok- vagy kősivatag. A szemközti domboldal roskadozó épületei között számos hollywoodi szuperprodukciót forgattak. De vissza posztunk tárgyához: ez az Ali fiú a mi szemeinknek 100% arab, pedig nem az. Berber. Ha mellé állítanánk arab cimbijét, Mohamedet, nagyítóval talán látnánk a különbséget: Ali világosabb bőrű, vonásai lágyabbak, szeme vágottabb.

Van abban valami finom báj, amikor az ember felavatja a saját magáról elnevezett épületet. Persze ha az illető király - és egy icipicit diktátor - akkor néha bizony előfordul vele az ilyesmi. Marokkó uralkodója, II. Hassan 1993-ban lepte meg magát a casablancai Nagymecsettel. Szép, méretes ajándék, Mekka után a világ második legnagyobb muzulmán temploma.

Minaretje pedig 210 méteres magasságával a legnagyobb ilyen építmény a Tejútrendszerben (legalábbis mai tudásunk szerint). A királyt több száz testőr, rendőr és katona védte a százezres tömegtől, amikor felavatta az Afrika egyik legnépesebb, 5 milliós metropoliszának szélén, az Atlanti-óceán széljárta partján duzzadó épületet. Nem véletlenül, Hassan ekkor már több merényletkísérleten volt túl. 1971-ben, 42. születésnapját például a palotája egyik pavilonjában kuksolta át, ahová egy - állítólag Líbia által pénzelt - elvetélt puccskísérlet tagjai zárták.
Egy évvel később Franciaországból hazatérve, Boeingjét a saját Királyi Légierejének vadászgépei vették tűz alá. Ezt is túlélte. Ő sem volt azért egy kis hableány: már trónra kerülésén esett egy apró folt, miszerint apja hirtelen halálában neki is akadt némi szerep. Ne szépítsünk: ez a nem kedves ember egy diktátor volt. Szinte minden szomszédjával háborúba keveredett, otthon pedig vaskézzel tartotta fent az uralmát. De fia, a mai király, VI. Mohamed már a 90-es évek elejétől elkezdett enyhülést folytatta-folytatja.

A filmek helye

Bizony kemény az élet: az Impossible Mission Force-t feloszlatták, Ethan magára hagyott ügynök lett. "Természetesen" épp most csap a lecsóba egy válogatott gonosztevőkből álló hálózat, a Szindikátus, amely (naná) új világrendet akar létrehozni. Még szerencse, hogy Ethan összegyűjti csapatát, és így a végére a jók elverik a port a rosszakon. Remélem, nem csak filmbubusok tudják, hogy a Mission Impossible 5-ről beszélek. És hogy jön ez egy utazós blogba? Hát úgy, mint sok film-társa, kezdve az 1952-es Othello a velencei mór (írta, rendezte és főszerepelte Orson Welles), vagy egy nagy ugrással a közelmúltba és a mába: a Nílus gyöngye, a Kundun, a Passió, az Atlantisz, a Kémjátszma, a Nagy Sándor, a Názáreti Jézus, a Mennyei királyság, a Bábel, a Múmia, a Szahara, a Gladiátor, a Trónok harca és még számtalan, kevésbé ismert eposz. Ezek mindegyike - részben vagy egészben - kedvenc afrikai országunkban, Marokkóban forogtak.

A film-város

Adott egy viszonylag poros városka az Atlasz lábánál, aminek már a neve problémát okoz sokaknak: Ouarzazate (ejtsd: Várzazat). Kezdetben nem túl jelentős kereskedelmi csomópont, majd francia helyőrség, mígnem - ki tudja miért - 1962-ben az angol David Lean itt forgatta Arábiai Lawrence című világhírű eposzát. Nem sokkal később Hollywood is felfedezte a vidék látványos és változatos tájait (kisebb és nagyobb hegyek, sivatag, kiszáradt folyómedrek, stb). A stáboknak megtetszett, hogy pár négyzetkilométeren belül megtalálják nemcsak Tibetet, Egyiptomot, Jeruzsálemet, Mekkát és Új-Mexikót, de még a Holdat és a Marsot is (lásd az Izlandról szóló posztunkat, vagy Budapestet, amit remekül el lehet adni Párizsnak, és Buenos Airesnek, Kelet-Berlinnek és Moszkvának - erről nemsokára írunk). A 80-as évek elejére már egymás sarkát taposták a stábok, ezért logikus lépés volt megnyitni a város határában az Atlas Film Studios-t, a világ legnagyobb alapterületű ilyen jellegű létesítményét. Ouarzazate-tól 10 kilométerre pedig a csodálatos, csupasz vöröses barna hegyekkel ölelt Fint oázisba botlunk, mely szintén erősen adja magát a kamerának.

Nem árt tudnunk, hogy NEM az iszlám és NEM a muzulmánok, robbantanak, gyilkolnak manapság, hanem a terroristák. Az iszlám ezzel szemben olyan fantasztikus műveket és helyeket hozott létre, mint például a fezi medina (óváros). Ahol a 800 (azaz nyolcszáz!) darab kisebb-nagyobb mecsetből napi ötször kilépő férfiak békések és bölcsek, nemcsak azért üdvözlik szívből jövően az idegeneket (akiket itt a turisták képviselik), mert ők hozzák a pénzt, hanem mert vendégek, amely létállapot a muzulmánoknak szent dolog.


Ha eltévedsz, maradj ott, ahol vagy!

Imígyen szól a séta kezdetekor helyi kísérőnk, Juszuf, ami nem jótanács, hanem életmentő parancs. A 200 ezres városrészben ugyanis a minden nap itt dolgozó postások, kereskedők, áruhordók, boltosok is évekig tanulják a közlekedést. Képzeljétek el a szűk pesti belvárosnyi területet, 9500 (!) utcával, sikátorral megáldva. Három órás permanens álmélkodásunk alatt tapasztaltuk: ha két lépést teszel jobbra, majd hármat balra, már teljesen elvesztél. Kizárólag Juszuf tudja, - könnyű neki, 50 év tapasztalatával - hogy milyen irányból, mely utcákon jutottunk oda, ahol éppen vagyunk. Így, ha valaki leszakad a társaságtól, Allah' ments, hogy elinduljon bármerre, maradjon ahol van, ő - Juszuf - majd érte megy.

​

Elképesztő emberfolyam sodor minket - nem túlzok, nyugodtan csekkoljátok le - a Djemma el-Fna, vagyis a "Lefejezettek tere" felé. A keleti hang-, szín- és szagorgia nem lehetett sokkal intenzívebb évszázadokkal ezelőtt sem, amikor a kalifa parancsára itt választották el egymástól az arra érdemesek nyakát és fejét, majd az utóbbit közszemlére tették. Igen, jól saccoljátok, Marrakesh-ben vagyunk, és a város mindenkori epicentruma felé araszolunk.


Come to Marrakesh!

Az Atlasz lábánál fekvő, 950 éve alapított, hivatalosan 900 ezres, egyébként legalább 2-3 milliós méhkas Marokkó névadója, a négy királyváros közül a legfénylőbb csillag, az ország első számú turista és kulturális központja. Alapítása óta az Afrika-Európa közötti kereskedelem egyik központi elosztóhelye. A szaharai hangulatról a "vörös városban" a forró sivatagi szeleken túl az építészet, az emberek stílusa, a zene, a tánc, egyszóval minden árulkodik. A 60-70-es években "Afrika Bangkokja", a hippi világ keleti lerakata volt. Janis Joplin, Jimmy Hendrix, a Rolling Stones és a Beatles tagjai mind itt lazultak, vettek házat. Példájukat több ezer szerelemgyerek követte. Folyt a fű az utcákon... 20-30 csendesebb év után a 2000-es évekkel jött az újabb fellendülés: ma a belváros villáinak és palotáinak zömét Hollywood filmsztárjai, a nemzetközi divat-, zene- és sportvilág krémje tulajdonolja.

Az Észak-Afrikában húzódó Atlasz-hegység 2400 kilométer hosszan és 300-400 km szélesen nyúlik el Marokkó, Algéria és Tunézia területén. Afrika egyetlen alpesi típusú hegysége, amelynek apró kitüremkedése a Gibraltári-szikla is. A legmagasabb pontja a 4167 méteres Toubkal, amely alig 643 méterrel alacsonyabb a Mount Blanc-nál!

No problem my friend! - ezt halljuk legtöbbször széles mosoly kíséretében, amikor már lassan úgy érezzük, hogy kezd problem lenni. Az arab és - főként - a berber vendégszeretet az Észak-Afrika nyugati csücskében fekvő Marokkóban egyszerűen határtalan. Az ország fantasztikus városai közül itt és most - a teljesség igénye nélkül - felskiccelünk nektek néhányat, a kedvenceinket.

Kezdjük a legnagyobbal, hiszen szinte minden turista Casablanca (spanyolul "fehér ház") repülőterén át érkezik az országba. Ez a város Marokkó gazdasági központja, sőt a kikötőjében a kereskedelmi hajók mellett büszkén ringnak a Marokkói Királyi Flotta hajói is. Több mint 3 milliós lakosságával Marokkó és a Magreb legnagyobb, Afrika hatodik legnagyobb városa. A 7. századtól lakott, elsőként a berberek telepedtek le itt. 1068-ban a szintén berber eredetű Almorávidák hódították meg, akik fénykorukban az egész Magrebet és az Ibériai-félszigetet is uralták.

A következő évszázadban a portugálok és a spanyolok adták egymásnak a kilincset, majd a XX. században bejelentkeztek a franciák is. Közben virágzott a kereskedelem (ez mondjuk egész Marokkóra igaz, szinte teljes történelme során, mivel itt mindig számos kereskedelmi út futott a Kelet és Nyugat, Afrika és Európa között). Ennek megfelelően a lakosság is nagyon vegyes volt. Kissé a gyarmatosítók pökhendiségével is magyarázható, a nem minden alapot nélkülöző tény, hogy az 1942-ben készült "" című szuperprodukció szereplői között a sok amerikai, francia, német, cseh, bolgár, orosz, magyar (!) mellett, az egyetlen arab szereplő egy jelentéktelen figura: Abdul, az ajtószolga.