Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Barakablog Járj végére a világnak!

Blog utazásról, túrázásról,
bringázásról, evezésről,
jó helyekről és persze a Barakáról.

jan 28

A világ egyik legrégebbi óvárosában

Nem árt tudnunk, hogy NEM az iszlám és NEM a muzulmánok, robbantanak, gyilkolnak manapság, hanem a terroristák. Az iszlám ezzel szemben olyan fantasztikus műveket és helyeket hozott létre, mint például a fezi medina (óváros). Ahol a 800 (azaz nyolcszáz!) darab kisebb-nagyobb mecsetből napi ötször kilépő férfiak békések és bölcsek, nemcsak azért üdvözlik szívből jövően az idegeneket (akiket itt a turisták képviselik), mert ők hozzák a pénzt, hanem mert vendégek, amely létállapot a muzulmánoknak szent dolog.
Marokkó Fez

Ha eltévedsz, maradj ott, ahol vagy!

Imígyen szól a séta kezdetekor helyi kísérőnk, Juszuf, ami nem jótanács, hanem életmentő parancs. A 200 ezres városrészben ugyanis a minden nap itt dolgozó postások, kereskedők, áruhordók, boltosok is évekig tanulják a közlekedést. Képzeljétek el a szűk pesti belvárosnyi területet, 9500 (!) utcával, sikátorral megáldva. Három órás permanens álmélkodásunk alatt tapasztaltuk: ha két lépést teszel jobbra, majd hármat balra, már teljesen elvesztél. Kizárólag Juszuf tudja, - könnyű neki, 50 év tapasztalatával - hogy milyen irányból, mely utcákon jutottunk oda, ahol éppen vagyunk. Így, ha valaki leszakad a társaságtól, Allah' ments, hogy elinduljon bármerre, maradjon ahol van, ő - Juszuf - majd érte megy.

Marokkó FezMarokkó Fez


jan 19

Kelet nagy dózisban

Elképesztő emberfolyam sodor minket - nem túlzok, nyugodtan csekkoljátok le - a Djemma el-Fna, vagyis a "Lefejezettek tere" felé. A keleti hang-, szín- és szagorgia nem lehetett sokkal intenzívebb évszázadokkal ezelőtt sem, amikor a kalifa parancsára itt választották el egymástól az arra érdemesek nyakát és fejét, majd az utóbbit közszemlére tették. Igen, jól saccoljátok, Marrakesh-ben vagyunk, és a város mindenkori epicentruma felé araszolunk.
Marokkó AfrikaMarokkó Afrika

Come to Marrakesh!

Az Atlasz lábánál fekvő, 950 éve alapított, hivatalosan 900 ezres, egyébként legalább 2-3 milliós méhkas Marokkó névadója, a négy királyváros közül a legfénylőbb csillag, az ország első számú turista és kulturális központja. Alapítása óta az Afrika-Európa közötti kereskedelem egyik központi elosztóhelye. A szaharai hangulatról a "vörös városban" a forró sivatagi szeleken túl az építészet, az emberek stílusa, a zene, a tánc, egyszóval minden árulkodik. A 60-70-es években "Afrika Bangkokja", a hippi világ keleti lerakata volt. Janis Joplin, Jimmy Hendrix, a Rolling Stones és a Beatles tagjai mind itt lazultak, vettek házat. Példájukat több ezer szerelemgyerek követte. Folyt a fű az utcákon... 20-30 csendesebb év után a 2000-es évekkel jött az újabb fellendülés: ma a belváros villáinak és palotáinak zömét Hollywood filmsztárjai, a nemzetközi divat-, zene- és sportvilág krémje tulajdonolja.
Marokkó Afrika


jan 10

Burma tengerpartja, ahol a legédesebb a semmittevés

Ha Burma látnivalóit egy vagy két ajtóval odébb tolnák, mondjuk Thaiföldre vagy Malajziába, akkor a világ összes turistája itt (ott) folyatná a nyálát. Ezzel szemben a legmenőbb aranysztúpáit, kolostor-erdejét, buddhista templomait és szupermenő tengerpartjait majdnem egyedül fedezhetjük fel. Ami persze tök jó mindenkinek, aki ezt jobban bírja, mint a turizmus ipart.

Kötelezők

A főváros, Yangon (amit mi Rejtő Jenő óta Rangoon-nak ismerünk) fantasztikus. A Délkelet-ázsiai fények, hangok és illatok beszívását követően kötelező látnivaló a Shwedagon Pagoda, ami az egész kontinens egyik legszuperebb építészeti és kulturális nevezetessége. Messziről uralja a látképet a világ leggazdagabban díszített aranyozott sztúpája, a maga 2500 évével, 60 tonna tiszta aranyával, sokféle drágakövével. A csúcsán 76 karátos gyémánt szerénykedik. Körötte szentélyek, iskolák, boltok sokasága, város a városban. Burma Bagan Angkor

Az ország közepén fekszik Bagan, a 10. században épült ősi város. Ha azt mondjuk Délkelet-ázsiai ősi város, akkor mindenkinek Angkor ugrik be. Higgyétek el, Bagan vetekszik vele! A fás-cserjés síkságon fénykorában 10.000 templom (nem vicc: TÍZEZER templom!) állt. Ma már "csak" 2-3000-be botlunk, szóval, ha van 3-4 évünk, simán bejárhatjuk őket. Ha időnk ennél hangyányit szűkebbre szabott, akkor meg kell nézni az 1105-ben épült Anandar templomot, a Sulamani freskóit, majd a Shwesandaw templom tetején olyan szelfiket kell készítenünk, amihez az egész Bagan völgy adja a hátteret.