2016 január 28. 06:10 Nem árt tudnunk, hogy NEM az iszlám és NEM a muzulmánok, robbantanak, gyilkolnak manapság, hanem a terroristák. Az iszlám ezzel szemben olyan fantasztikus műveket és helyeket hozott létre, mint például a fezi medina (óváros). Ahol a 800 (azaz nyolcszáz!) darab kisebb-nagyobb mecsetből napi ötször kilépő férfiak békések és bölcsek, nemcsak azért üdvözlik szívből jövően az idegeneket (akiket itt a turisták képviselik), mert ők hozzák a pénzt, hanem mert vendégek, amely létállapot a muzulmánoknak szent dolog.
Ha eltévedsz, maradj ott, ahol vagy!
Imígyen szól a séta kezdetekor helyi kísérőnk, Juszuf, ami nem jótanács, hanem életmentő parancs. A 200 ezres városrészben ugyanis a minden nap itt dolgozó postások, kereskedők, áruhordók, boltosok is évekig tanulják a közlekedést. Képzeljétek el a szűk pesti belvárosnyi területet, 9500 (!) utcával, sikátorral megáldva. Három órás permanens álmélkodásunk alatt tapasztaltuk: ha két lépést teszel jobbra, majd hármat balra, már teljesen elvesztél. Kizárólag Juszuf tudja, – könnyű neki, 50 év tapasztalatával – hogy milyen irányból, mely utcákon jutottunk oda, ahol éppen vagyunk. Így, ha valaki leszakad a társaságtól, Allah’ ments, hogy elinduljon bármerre, maradjon ahol van, ő – Juszuf – majd érte megy.
Ami kívül van
Az iszlám világ legnagyobb, ma is lakott történelmi városközpontját a 9. században alapították, azóta szinte ugyanolyan. Az élmény mindenképpen: a városkapun túl (a falakat az 1154-es ostrom után építették újjá) villámcsapásszerűen ver fejbe minket a középkor legtöményebb változata. Színben, illatban, embertömegben, zajban, mind az öt érzékszervünk intenzív hatások alá kerül. Mozizunk ezerrel. A félig aszfaltozott, félig földes, döngölt szűk kis utcákon az asszonyok és gyerekek ma is vödrökkel járnak a hatvan nyilvános kút valamelyikéhez. Az árukat a kegyetlenül felmálházott, csontsovány szamarak és öszvérek hozzák ide, látszólag utolsó leheletükkel. A bőrcserzők tere felülről maga Dante színes-szagos pokla. A zsebkendőnyi étkezdék hátsó traktusának ketreceiben bulizó tyúkok három villámgyors mozdulat árán máris a kedves vendég tányérjában landolnak. A rézművesek terén a félszemű öreg bácsik, ezer éve törökülésben kopácsolják az edényeket. A modern világot egyedül a boltosok mobiltelefonja hozza be, autó, vagy motor nem jár erre. Nemcsak tilos, egyszerűen nincs rá hely. Minden mesterségnek külön szukja, „negyede” van. A legelitebbek a hintó- és kendőkészítők fedett utcái, ahol a vaskos arany díszítés az átlag.
A belbecs
A fezi medinában torkon ragad minket a házak külseje és belső, idegen tekintetek elől elzárt része közötti hatalmas kontraszt, az arab világ egyik jellemzője. Jellemző mindez az 1100 éve alapított Nagy Mecsetre, amely Észak-Afrika egyik legnagyobb muzulmán temploma, 22 ezernyi férőhellyel. Vagy a medreszékre, a vallási iskolákra. A rozoga, ütött kopott falak mögött árnyas kertek, vidám csobogók, óriási pálma- és egyéb ligetek, ezer színben pompázó mozaikos falak, aranyozott imafülkék, a kinti világgal ellentétben a csend, a béke, az elvonulás top kategóriás udvar-labirintusaiba lépünk. Már ahová beengednek, lévén nem volnánk igazhitűek. Lelkesedésünk nem veri az egeket, amikor az egyik düledező házról kiderül: ez egy étterem, amelyben hamarosan elfogyasztjuk az ebédünket. Belépve viszont az 1001 éjszakában találtuk magunkat, ahol mozaikfalak és óriási ólomkristály csillárok alatt, hatalmas bőrkanapékon, párnákon elnyúlva életünk egyik legjobb taginját (a keleti konyha hívei tudják miről beszélek) rakjuk az arcunkba. 
Hab a tortán, hogy az étteremből, a jól lakott óvodások üdvözült mosolyával kilépve a helyi – nem kicsit őrült – dervisbe botlunk, aki a nem teljesen autentikus Bob Marley örökbecsűvel, a „No women no cry” dallamával koldul tőlünk. Egy darab fogat tartalmazó szájában széles vigyor játszik, sipkája tetején csörgő jár vidám táncot, mozdulataira a legmenőbb szibériai sámánt is elöntené az epe. Ha nem látnám a két szememmel, nem hinném, hogy van ilyen jelenség a világon. Szóval, a fezi medina a marokkói utazás csúcspontja!
