2016 máj 19. 10:00 
A legőrültebb dolog, amit a Baraka történetében valaha tettünk, az az a teherautós utazás volt 1996-ban, amelynek során az albán civilizációt magunk mögött hagyva elindultunk a hegyek felé. Mai fejjel már biztosan nem vágnánk bele ilyesmibe, de az tény, hogy hatalmas kaland volt, a Baraka máig legnagyobb kalandja! De hogy is nézett ki ez pontosan?
A főszereplő Noja, egy albán teherautósofőr volt, és az ő négykerekék-meghajtású, terep IFA-ja. Ő albánul beszélt és pár szót olaszul, mi az angollal semmire sem mentünk. Így papíron rajzoltunk és egyeztettünk vele, mikor hová jöjjön. Amint megérkeztünk az albán utazások második napján Shkodra városába, egy délelőtti szabadprogram után előállt a járgány, többnyire tiszta platóval. Néha előttünk birkákat szállított, ilyenkor elküldtük Noját egy autómosóba.
Előtérben Noja, a sofőrünk. Indulás Shkodrából.
Volt néhány utasunk, aki mikor meglátta, mi következik most, kissé bizonytalanná vált, hogy akarja-e ő egyáltalán ezt a kalandot. De ellenkező esetben a három napos shkodrai tartózkodás sem tűnt kielégítően jó ötletnek. Így hát végül is mindenki bevállalta a dolgot és felszállt a platóra. Emlékszem, volt egy német utasunk, aki a második – lefelé tartó – út helyett inkább elindult éjszaka és legyalogolt a városba.
A csomagokat szépen elrendeztük a platón, mindenki talált ülőhelyet a hátizsákokon. Azonban ülni csak az első száz métereken lehetett, aztán mindent és mindenkit összerázott az út. 7-8 órás utazásnak néztünk elébe, ami kb. 75 kilométeres utat jelentett. Szigorúan egysávos, hegyi szerpentint kell elképzelni, ami apró, szétszórt házakból álló falvakat kötött össze. A célunk a legtávolabbi, legmagasabban fekvő falu, Theth volt.
A teherautózás közben, amikor a csodás panoráma már megszokottá vált, újabb kalandok következtek. Mindig más és mindig újabb dolgok estek meg velünk. Az IFA-val rendszeresen akadtak gondok, minden második-harmadik alkalommal volt defekt. Az egyik úton a második defekttel már nem lehetett mit kezdeni, így a csapatunk a hátizsákokat felvéve, gyalog tette meg a táborhelyig hátralévő 10 kilométert.
Innen indult a 10 kilométeres túra hátizsákokkal a táborhelyig a dupla-defekt után.
Nem mindig volt ideális az időjárás. Eső esetére egy jókora nejlonponyvát rendszeresítettünk, amit a plató négy sarkán négy ember szorított. A kifeszített „sátorponyva” alatt különösen hangulatos volt az utazás. Vihar közeledtével persze megálltunk egy útszéli pihenőhelyen, ami viszont azzal a veszéllyel járt, hogy Nojának, a sofőrünknek túl sok ideje volt sörözni. Egy alkalommal ki is ütötte magát, nem győztük nyugtatni az utasainkat, hogy „nem lesz baj” – miközben mi jobban izgultunk mindenkinél.
Hangulatos utazás esőben a nejlonponyva alatt.
Útszéli pihenőhely Theth felé.
Mivel a thethi utat nem csak mi használtuk, rendszeresen jöttek szembe teherautók, amik a helyi tömegközlekedést és áruszállítást egyszerre biztosították. Rendszeresen szálltak fel hozzánk is albánok, helyet követelve maguknak. Volt akit csak azért „láttunk szívesen”, mert elárulta, hogy ő rendőr (?) és megvillantotta a pisztolyát az inge alatt. Ennél sokkal gyakrabban okoztak izgalmat a szembe jövő járművek, amik természetesen mindig a legszűkebb kanyarokban, a legmeredekebb szakadékok fölött vezető szakaszokon jöttek szembe. Ilyenkor valakinek tolatni kellett egészen addig, amíg a két jármű valahol el nem fért egymás mellett. Noja valószínűleg élvezte az ilyen akciókat, hiszen a csoportunk hölgy tagjai először sikoltoztak ugyan, de utána hős megmentőként tekintettek rá.
Találkozás a szembejövő forgalommal.
Theth faluba rendszeresen sötétedéskor érkeztünk meg, így a tájból már nem sokat láthattunk. Megérkeztünk valahová, egy rétre, ahol gyorsan felállítottuk a sátrakat és nyugovóra tértünk. Másnap rendszeresen arra ébredtünk, ahogy a sorban ébredező és a sátorból kinéző utasaink felkiáltanak: „Nézd, hol vagyunk!”, „Úristen, de szép hely!”, „Basszus, mekkora hegyek!”. És ezután következett a túra, a Harape hegy 2100 méteres csúcsára.
Műszaki problémák 1.
Műszaki problémák 2.
Többen azt mondták, hogy a hegyi túrák végén egyre jobban hasonlítottam az albánokhoz. :)
