2016 április 07. 21:44 
2014-ben, egy hótalpas túrán kezdtem filmeket készíteni a Barakának, legalábbis ez volt a tervem, mert olyan időjárás fogadott, amire a legkevésbé sem voltam felkészülve. Ha a Delta főcímét kellett volna újraforgatnunk, hamar sikerrel jártunk volna, mi azonban a csúcsra próbáltunk felkapaszkodni, jómagam pedig egy filmre való anyagot szerettem volna rögzíteni. Másik két túrára kellett még elmennem, hogy összejöjjön egy filmecskére való felvétel.
Az első videóm tehát nehezen született meg, de végül beindultam, és azóta több mint tízet forgattam az útjainkról.
Az egyik legemlékezetesebb túra nem váratott sokat magára, az első Provence-i kalandom fantasztikus élmény volt. Már a kiutazás alkalmával a monaco-i megálló is káprázatos volt, de az nagyon megmaradt, amikor az első estén leültünk (Reiner) Kornéllal a teraszra, és vacsi után felrakott lábakkal, rosé-fröccsöt iszogatva konstatáltuk, hogy keveseknek van nálunk jobb munkája.
Azt sem fogom egy darabig elfelejteni, amikor a 3. napi bringatúrán Villars és Rustrel között elnéztem egy jelzőtáblát és a kis domb helyett, a nagy hegyre próbáltam feltekerni. Túl későn kezdett gyanússá válni, hogy ilyen emelkedőt biztosan nem tesznek bele a túrába, dehát nehogy ciki legyek, még vagy fél órán át küzdöttem, mire eljutottam odáig, hogy felhívjam a többieket. Kiderült, hogy állóképesség tekintetében nem vagyok ciki, tájékozódásban viszont egyelőre igen, eltévedtem. Kárpótlásként lefelé szágudlhattam legalább.
Ugyanebben a szezonban jártam a Dolomitokban is, ami szintén nem egy felejthető élmény. Azóta készülök vissza, és készülök itthon egy sziklamászó tanfolyamra is. Szeretnék olyan szintre jutni a filmkészítésben, hogy teljesen vissza tudjam adni azt az élményt, amikor az ember fia vívja a maga harcát a heggyel, s közben a békésen kérődző tehenek kolompjának hangját hozza a völgyből a szél, vagy mikor július közepén hócsatát vívunk az északi lejtőkön.
A legutóbbi hosszabb utam Izland volt, az is nagy szerelem lett. Ilyen gyönyörű és változatos helyen még sosem jártam. Van egy mondásuk a helyieknek: ha nem tetszik az időjárás, várj 5 percet és jobb lesz. No, hát ez a mondás a terep változatosságára is elmondható, az 1-es főúton haladva 10-20 percenként olyan drasztikusan megváltozik a táj, mintha egy másik földrészre kerültünk volna. Filmes szememmel ez maga a paradicsom…
Időről időre megkérdezik tőlem, mi a kedvenc célállomásom, vagy melyik út volt a legjobb. Erre csak azt tudom mondani, az összes! Minden desztinációhoz, minden túrához, más és más élmények kapcsolódnak, képtelenség összehasonlítani egy jéghegyek közötti hajókázást (Izland) a Garda-tó melletti bringázással, vagy épp egy Cannes feletti helikopterezéssel, netán egy zacskón történő fenéken csúszással az erdélyi Székelykőről.
Az évek alatt alaposan megismertem a túravezetőket, a buszsofőröket, és persze az utakat is, és tavaly óta már vezetek is túrákat. Ezekről a jövőben már nem csak filmekben, hanem itt, írott formában is igyekszem majd beszámolni. Remélem inspirállak majd Téged is, hogy minél többet utazz, tapasztalj és láss!
.jpg?full=1)
.jpg?full=1)
