Barakablog Járj végére a világnak!

Színes kaftános kereskedők visszafojtott alkudozásai, állandóan nyüzsgő tömeg emberhullámai, keleti sikátorok hangulata, a történelmi idők szele, egyszóval az Ezeregyéjszaka meséi. Elég csak annyit mondanunk: Selyemút. Ez a misztikus ködbe vesző, tájakat és világbirodalmakat összekötő úthálózat olyannyira rányomta a bélyegét erre a vidékre, hogy ma is jórészt emiatt az örökség miatt érdemes felkeresni. A Selyemút több mint 8000 kilométer hosszan kötötte össze évszázadokon át Kelet-, Dél- és Nyugat-Ázsiát, a Mediterráneumon keresztül Európával és Észak-Afrikával. A rengeteg áru mellett grandiózus szállítószalagként világnézeteket, kultúrákat, vallásokat, tudományos ismereteket közvetített Kína, Egyiptom, Perzsia, Arábia, India, Róma és Bizánc között. Kereskedők, zarándokok, szerzetesek, katonák, tudósok, nomádok és városlakók, papok és kalandorok járták útjait. Ez volt az ókor és a kora középkor internete.

Az Észak-Afrikában húzódó Atlasz-hegység 2400 kilométer hosszan és 300-400 km szélesen nyúlik el Marokkó, Algéria és Tunézia területén. Afrika egyetlen alpesi típusú hegysége, amelynek apró kitüremkedése a Gibraltári-szikla is. A legmagasabb pontja a 4167 méteres Toubkal, amely alig 643 méterrel alacsonyabb a Mount Blanc-nál!

No problem my friend! - ezt halljuk legtöbbször széles mosoly kíséretében, amikor már lassan úgy érezzük, hogy kezd problem lenni. Az arab és - főként - a berber vendégszeretet az Észak-Afrika nyugati csücskében fekvő Marokkóban egyszerűen határtalan. Az ország fantasztikus városai közül itt és most - a teljesség igénye nélkül - felskiccelünk nektek néhányat, a kedvenceinket.

Kezdjük a legnagyobbal, hiszen szinte minden turista Casablanca (spanyolul "fehér ház") repülőterén át érkezik az országba. Ez a város Marokkó gazdasági központja, sőt a kikötőjében a kereskedelmi hajók mellett büszkén ringnak a Marokkói Királyi Flotta hajói is. Több mint 3 milliós lakosságával Marokkó és a Magreb legnagyobb, Afrika hatodik legnagyobb városa. A 7. századtól lakott, elsőként a berberek telepedtek le itt. 1068-ban a szintén berber eredetű Almorávidák hódították meg, akik fénykorukban az egész Magrebet és az Ibériai-félszigetet is uralták.

A következő évszázadban a portugálok és a spanyolok adták egymásnak a kilincset, majd a XX. században bejelentkeztek a franciák is. Közben virágzott a kereskedelem (ez mondjuk egész Marokkóra igaz, szinte teljes történelme során, mivel itt mindig számos kereskedelmi út futott a Kelet és Nyugat, Afrika és Európa között). Ennek megfelelően a lakosság is nagyon vegyes volt. Kissé a gyarmatosítók pökhendiségével is magyarázható, a nem minden alapot nélkülöző tény, hogy az 1942-ben készült "" című szuperprodukció szereplői között a sok amerikai, francia, német, cseh, bolgár, orosz, magyar (!) mellett, az egyetlen arab szereplő egy jelentéktelen figura: Abdul, az ajtószolga.

Nagyon bénának kell lennünk, ahhoz, hogy a katalánok büszke fővárosában rossz kaját fogjunk ki. Egy jó tanács: evésileg kerüljük el a Ramblát. Mert amíg hangulatban, építészetben, feeligben kiváló a hely, kajában a legtöbb hely sajnos elég lehúzós. Máshol viszont nem lehet mellényúlni. A katalán konyha jólesően keveredik a baszk és a galíciai gasztróval. Mindegyik kényezteti a gyomrunkat-lelkünket. Tapas jöhet minden mennyiségben (a Passeig de Gràcia elején van egy baszk tapas bár, na azt nagyon ajánlom), paella helyett itt a fideuát kedvelik, ami gyakorlatilag paella rizs helyett tésztával. A gazpacho is hasít, na meg természetesen a tengeri kaják. Ezek főleg Galícia Atlanti-óceáni részeiről jönnek. És amit nem lehet kihagyni (mi sem tettük, egyébként is minden étteremben ott lóg a bárpult fölött) az a sokféle serrano, meg iberico sonka! Kedvenc kikötőbeli éttermünk teraszán (decemberben!) az alábbiakat tartalmazó tálak sorjáztak elénk: papírvékonyra szelt sonkák, olivabogyók, kecskesajt, aszalt szilvák, paprikapüré, paradicsomdarabkák olívaolajban és persze bagett kockavajjal. Utána sangriát ittunk! Nem csoda, hogy ezután nagyon boldogan néztünk ki a fejünből.

Barcelonát nem csak azért szeretjük, mert szuper mediterrán-katalán-tengeri-gaszto feeling hely, hanem mert itt a művészet kifolyik az utcára. A várost Hannibál apja, Hamilcar Barcas alapította i.e. 218-ban, innen származik a neve. Az egyetlen város a világon, amelyben kilenc UNESCO Világörökség listán szereplő műemléket találunk. Kikötőjében évente több mint 1 millió tengerjáró hajó fordul meg. Minden esztendőben több száz nemzetközi vásárnak ad otthont. De félre a számokkal, lássuk az artot!

Jártatok már egy görög kisvárosban? Hófehér házak, azúrkék ajtók és ablakok, tenger, csend, béke, nyugalom. Ebbe a tájba csöppentsünk némi mecsetet, szamárhát boltíves árkádokat, zöldellő belső udvarokat, na meg az arab nyüzsgést, és máris megérkeztünk Sidi Bou Saidba, "Tunézia Szentendréjébe". Bölcs döntés, hogy a fővárostól Budapest-Szentendre távolságban fekvő, sziklákra épült kisvárosban kezdjük ismerkedésünket az arab tavasz bölcsőjének számító Tunéziával. Így ugyanis van időnk akklimatizálódni Tunisz nyüzsgő forgataga előtt.

Ráhangolódás Kathmanduban

Nepálban minden út Kathmanduba vezet, a főváros a turizmus kapuja az országban. A várost övező hegyek felől olyan a látvány, mintha valamelyik helyi istenség egy marék cukrot szórt volna szét a völgyben. Olyan sűrű és színes, hogy kedvünk lenne beletúrni. A cukormassza mögül pedig befigyel a Himalája hófedte vonulata, pont úgy, mint a mesében! A sok turista tök jót tesz a város hangulatának; a világ 4 égtájáról összegyűlő multikulti arcokat egy cél vezérli: a hegymászás. Így a nagy kaland előtt szippant egy utolsót az urbánus civilizációból, vagy fáradtan, ámde örömmel telt szívvel jön le a hegyekből és újra nagyot szippant az urbánus civilizációból. Annyian nyüzsögnek/nyüzsgünk, hogy 2013-ban Kathmandu a TripAdvisor Top 10 listáján a harmadik legjobban fejlődő desztináció volt. Ázsiában pedig az első. Itt mindenki kedves, mosolyogós, ráérős, még a rohanósok is. A város egykori közepe, a Durbar tér a paloták tere. A tradicionális építészetnek köszönhetően időutazásnak tesszük ki magunkat, belecsöppenünk a középkori Ázsiába. A számtalan palota, udvar, átjáró mellett 50 templomban égnek a füstölők.

A Thamel városrészben kezdjük a lelki akklimatizációt: ez a túrázók, hegymászók, hátizsákos világcsavargók törzsállomása, szóval a mi helyünk!

Irány Bhután

A reggeli tea még ki sem hűlt gyomrunkban, és máris a Himalája csúcsai fölött repülünk. A világ egyik legelzártabb országa, Bhután nyílik meg alattunk. Paro kisvárosába már megérkezni is kaland: a reptér a völgy közepén fekszik, körötte a Himalája félelmetes csúcsai. Most még nem realizáljuk, de innentől egy időkapszulába lépünk. A Rinpung Dzong monostor és erődben forgatták a "Kis Buddha" című film sok jelenetét. Ettől lett olyan autentikus. A Bhutáni Nemzeti Múzeum épülete a buddhista építészet legszebb képviselője a folyó fölé magasodik, melyen egy régi, csodás fahíd ível át. A városi séta után beesünk egy lávaköves fürdőbe, ami a buzgón vigyorgó helyiek szerint elűz minden betegséget. Főleg, ha túléljük…