Barakablog Járj végére a világnak!

Ha Kuba, akkor Castro, szivar, salsa (lásd előző poszt) és persze: RUM! Most e nemes italról elmélkedünk csöppet, ami maga a kubai életérzés - talán még a szivarnál is töményebb - esszenciája.

A történet egy olasz felfedezővel, bizonyos Kolumbusz Kristóffal indul. Ő volt az, aki második útja során egy kevés cukornádat vitt magával a Kanári-szigetekről Kubába, hátha ott is megterem e kultúrnövény. Mi már tudjuk, hogy a nagy utazó bölcs ember volt.

A projekt ugyanis oly' mértékben fordult termőre, hogy az indián őslakosok nem bírtak a magas hozammal, ezért az európai kereskedők hathatós segítségével behurcolták fél Afrikát az ültetvényekre. És a szegények (valamint a gazdagok, a középosztály, és a karibi kalózok) mit csinálnak az emberiség kezdete óta? Isznak! És mivel cukornád volt dögivel, csak meg kellett erjeszteni és, hoppá, máris készen volt a rum.

Ha Kuba, akkor Castro, szivar, amerikai autómatuzsálemek és persze: SALSA! Ez utóbbiról lesz most szó, hisz' a salsa maga a kubai életérzés - talán még a rumnál is töményebb - esszenciája.

A salsáról (jelentése fűszeres szósz) minden rendes fehér embernek a tánc ugrik be, ami nem baj, viszont a salsa a zenével indult, ezért jelen posztunkban ezt a logikai vonalat követjük. Nem mondunk sok újat azzal, hogy e muzsika gyökereit a fekete kontinensen kell keresnünk. A yoruba, a congo és bantu törzsek saját, 12/8-ados harang- és dobjátékból álló, gyors és bonyolult ritmusú zenével hívták elő isteneiket, hogy tiszteletüket és hálájukat fejezzék ki nekik. Ez a zene volt a rumba és a mambó. A mambó szó szerinti jelentése: "beszéd az istenekkel". Mint tudjuk, szerencsétlen afrikai bennszülöttek nem elhanyagolható részét rabszolgaként Amerikába hurcolták, velük együtt pedig zenéjük is átszelte az óceánt. Kubában a stílust egyszerűen danzának (tánc) nevezték. Érdekes leágazás, hogy Haitin a voodoo papnőket hívták mambónak, akik tanácsadóként, gyógyítóként, ördögűzőként, jövendőmondóként szolgálták közösségük lelki békéjét.

A szklávék (így hívták a behurcolt feketéket) kétféle népdalt őriztek meg: a vallási és a világi dalokat. A hangszereiket hím- és nőneműnek tekintették, tisztelték a testüket és lelküket. A legjellemzőbb és legfontosabb zeneszerszámuk a dob volt, amelyen kifejezték őseik földjének kényszerű elhagyása feletti bánatukat.

"Várhatóan 2015 július 20-án, vagy azt követően nyit kölcsönösen nagykövetséget egymás országában az USA és Kuba" - jelentették be ez év tavaszán a forradalmi hírt. A "várhatóan" és a "vagy azt követően" megfogalmazás azért sejteti, hogy a diplomáciai kapcsolatok teljes felvétele nem megy zökkenőmentesen. Miért is menne, ennyi nehéz év után!

Hiszen az 1926-ban született Fidel Alejandro Castro Ruz, akit már gimis osztálytársai is El Loco-nak, azaz "Az őrült"-nek neveztek, 6 évi harc után 1959-ben vitte győzelemre az amerikai földrész első szocialista forradalmát. Kubában azóta is érvényben van a "Szocializmus vagy halál" jelszó, amely dicső felirat ott díszeleg a kis szigetország szinte minden városában, falujában. A senkivel össze nem téveszthető, nagy szakállú katona nemcsak sokórás beszédeivel, és könyörtelenségével, de karizmájával is vezette népét. 47 éven keresztül! (nála csak II. Erzsébet - 63 éve - és IX. Ráma thaiföldi király - 69 éve - van hosszabb ideje a trónon).