Barakablog Járj végére a világnak!

A túravezetés 90%-ban pszichológia. Olyan szerepkör, mint az edzőé - meséli Tassy Márk, aki tizen-éve űzi ezt a sportot. És sokszínű, mert minden csoport más. Egy 3-4 napos, 40 fős társasággal viszonylag egyszerű. Ott fennáll a 80-20% szabály, vagyis a résztvevőknek a többiek 80%-ával csak annyi interakciója van, hogy szia-szia. A 20%-kal meg jóban lesz. Viszont egy 2-3 hetes, 10 fős út más tészta: ott mindenki kommunikál mindenkivel, intenzív a csapatélet, akár akarjuk, akár nem. Főleg ha mászós, hajtós, amolyan együtt szívunk, együtt nevetünk túráról van szó.

Ilyenkor szerintem a vezető alaptevékenysége, hogy mindenkivel annyit foglalkozzon, hogy úgy érezze, vele is úgy törődik, mint mindenki mással. Ez nem könnyű feladat, mert a gondoskodás-igény természetesen egyéni. Az út elején meg kell teremteni a bizalmat. Erre sokféle technika létezik, én alapvetően az információadásban és az odafigyelésben hiszek. Szerintem a legfontosabbak a praktikus infók: hol mit vásároljanak, most vegyenek kaját, mert két napig nem látunk boltot, szálloda, időjárás, öltözködés, stb. Alapvetően minél több információt adunk, annál előbb alakul ki a kezdeti bizalom. Ilyenkor a résztvevők hamarabb elmondják, hogy melyik naptól, túrától tartanak, ami számunkra nagyon fontos infó.

Győri Attilát előző posztunk végén büszkén és boldogan hagytuk a Dolomitok egyik sziklaperemének szélén. Most két legérdekesebb élményét osztja meg velünk.

Nagyon sokan összetévesztik a tériszonyt és a félelmet. Könnyebben mondja ki az ember, hogy tériszonya van, mint hogy fél. Mert ez utóbbi sokak szerint gáz. Pedig aki beismeri, az megtette az első lépést annak legyőzéséhez. Két sztorim e két érzésről szól.

Lógsz a kötélen, alattad 200 méter nagy semmi, az izzadság a szemedbe folyik, a bicepszed szétszakad, a térded remeg, az alattad lévők noszogatnak, hogy menjé' má', ne légy nyúlbéla. Én ezt úgy mondom, hogy küzdesz az életedért. Győri Attila, hegymászó-túravezető viszont csillogó szemekkel azt mondja, nagy a térélményed! Hát, ezzel nehéz lenne vitatkozni, az tényleg nagy!

Még mielőtt mindenki becsinál, a via ferrata (pontos fordításban vas út) az esetek döntő többségében nem a fent leírt élet és halál közti szűk mezsgyén haladásról szól. Sőt, még élvezni is lehet. Az egészet úgy képzeljétek el, hogy a sziklás hegyoldalba bizonyos távolságokban szögeket vernek, köztük pedig erős drótkötelet feszítenek ki. Vagy vas hágcsók vezetnek a magasba. Ezeken kell felfelé haladni, feltéve, ha szeretjük az ilyet.

Bor, mámor, Provence.
Magyarok csodálatos kalandozásai Dél-Franciaországban. 

Szürreális a látvány. Ülünk, fekszünk a térdig érő, finom, meleg vízben, mely lágyan csobog körül minket. Természetes hőforrásban van részünk, a kékes-barnás vizet a dombokból egy kis patak szállítja tavacskánkba. Amikor finoman megkavarjuk az alattunk lévő fekete vulkáni talajt, forró áramlatok törnek elő belőle, melyek igen jót tesznek testünknek-lelkünknek. A csillogó hópihék vidám tánc után landolnak a fejünkön, majd gondolkodás nélkül elolvadnak. Kies völgyünket körbezárják a vad, csipkés, lávamezővel borított hegyek. Ha felpillantunk az égre, a Tejútrendszer háromszor három sávos autópályájára ámulunk, amit kábé négymillió fényesen virító csillag szegélyez (nem számoltam meg, de higgyétek el, nem járok messze az igazságtól). A világ végén vagyunk, és ez most nem elcsépelt közhely, hanem szó szerint értendő: vidám kis busz-terepjárónkkal 6 órát zötykölődtünk az utolsó lakott településtől - amit négy darab, a domboldalban elszórt faház alkotott - mire ideértünk.

"Visszaindulok, mert megfagyok, mint kutyaszar decemberben" - ez nem egy mai rapszám refrénje, hanem az ország egyik legnagyobb tekintélyű grófi családja tagjának mondása. E szavak után elindult lefelé a hegyről. A helyszín a Kilimandzsáró, az időpont 1886 tavasza, a személy gróf Teleki Sámuel, az egyik legnagyobb magyar felfedező, Afrika-kutató. Aki - mint látjuk - nem volt híján hidegvérnek és humorérzéknek. Mindkettőre szüksége volt.

Gondolom, a Teleki nevet nem kell bemutatni kedves honfitársaimnak. Egy kis gyorstalpaló: Erdély és Magyarország egyik legjelentősebb arisztokrata családja 1697 óta viseli a grófi rangot. Néhány családtag: Teleki Mihály, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem kancellárja, a családi vagyon megalapozója; Teleki Domokos neves nyelvművelő és ásványgyűjtő, a Jénai Ásványtani Társaság első elnöke; egy másik Mihály, író, II. Rákóczi Ferenc bizalmasa; Teleki Sándor, Petőfi "vad grófja", a jeles emlékiratíró; Teleki László, a Kegyencz írója, reformkori politikus, a Határozati Párt vezetője; Teleki Blanka, a magyar nőnevelés úttörője; Teleki Pál, a jeles földrajztudós, a későbbi miniszterelnök. És cikkünk hőse, Teleki Sámuel.

Ásványtant, geológiát, földrajzot és csillagászatot tanult, majd politikusként megismerkedett Rudolf trónörökössel a Magyar Földrajz Tudományok Társaság elnökével. Vele való barátsága többszöri, közös vadászatban nyilvánult meg. Rudolf unszolására és szponzorálásával indult el az Egyenlítő környéki Afrikába, ahol akkoriban még bőven akadt feltáratlan terület.

Először is, tiszteld a hegyet! Már csak a paraméterei miatt is - kezdi az élménybeszámoló, praktikus tanácsok részét Nádai László túravezető, aki 16-szor (!) tette meg az oda-vissza utat Afrika csúcsára(ról).

A Londonnál is nagyobb területen elterülő vulkán 5.896 méter magas. Magányos harcos Észak-Tanzánia poros szavannavidékén, ezért a Masai-síkságról megpillantva frenetikus látványt nyújt az utazó számára. Amikor 1848-ban az első két európai egy hófödte csúcsról számolt be az Egyenlítőtől mindössze 300 kilométerre, senki sem hitt nekik. "A képzelet és a rosszul látás véletlen egybeesése" - szólt a kortársak, nem túl jóindulatú véleménye.

Teleki Sámuel - akiről egy következő posztban külön is beszámolunk majd (terveink között szerepel ugyanis egy "Magyar felfedezők, utazók" sorozat itt a blogon) - is elévülhetetlen érdemeket szerzett a Kilimandzsáró megismerésében. A hegy 1961, Tanzánia függetlenné válása óta az Uhuru (Szabadság) nevet viseli.

Három csúcsa közül legmagasabb a Kibo. Fekete-Afrikában, mint tudjuk, nem rohan az idő, sem az emberek, sem a vulkánok. A Kilimandzsáró egymillió évvel ezelőtt tört ki utoljára.

A csúcsra 6 útvonal vezet, mindegyik Tanzánia felől, bár a hegy északi lába Kenyához tartozik. A 70-es évekig koordinálatlan volt a mászás, bárki bárhonnan felmehetett. 1977-ben a tanzánok megnyitották a Kilimandzsáró Nemzeti Parkot, egyúttal lezárták a kenyai határt. Kétségtelen, hogy némi joggal tették, hiszen a hegy az ő területükön fekszik.

A turisták nagy része ma is a Teleki által bejárt Marangu utat választja. Ez a legcivilizáltabb: hagyományos menedékházak vannak, vízzel, mosdóval, főzési lehetőséggel. Ide annyi túraengedélyt adnak ki, amennyi a szálláshelyek száma. A másik a nyócker oldal, sátrazás, vadkemping, nincs létszámlimit, néha óriási a tömeg, és bozót WC van. De fontos tudni, hogy a Marangu út sem könnyebb a többinél.

Erősen ajánljuk Marty Mellway 7,5 perces díjnyertes kisfilmjét Bali igazi életéről. Előre szólunk: most azonnal akarsz majd indulni!  
 

Ahogy ígértük, az első rész után íme a montenegrói posztunk második része.

A montenegrói tengerpart vadabb, és kevésbé zsúfolt, mint a horvát. Két epicentruma Budva városa és a Kotori-öböl. Előbbit akkor tudjátok elképzelni legjobban, ha annyit mondok, pont olyan, mint Dubrovnik, csak kisebb. Engedelmetekkel nem ragoznám tovább a városkát.

A Kotori-öböl egy természeti csoda. Európa egyetlen meleg égövi fjordjának is nevezik, de ez tudományosan nem állja meg a helyét, mert egy tenger által elöntött folyamvölgy. Szédítő hegyek szakadnak a tengeröbölbe, egy keskeny szoroson át csatlakozik a nyílt Adriához. Ez a Veriga-szoros, mely 300 méter szélességével (vagyis keskenységével) természetes kaput alkot. Végében fekszik az egyutcás kisváros Perast, ahol tengerész népek laknak. Ők a szorosban, a víz felszíne alatt kifeszített lánccal akadályozták meg annak idején az ellenséges hajók bejutását az öbölbe. Perast egyébként dicső múltú, anno még Velence is önálló köztársaságnak ismerte el. A 17-18. században itt volt a kontinens legjobb hajósiskolája, maga Nagy Péter cár is itt tanulta a mesterséget.

Ringó búzamezők, véget nem érő alföldek, lustán kanyargó, széles folyók, nyüzsgő, milliós metropoliszok - na, ezt NE keressétek ebben a kis balkáni országban. Montenegróban vannak viszont vad, csupa-szikla, komor hegyek, mély kanyonok, őserdők, az egyetlen délszaki fjord, gyönyörű, kristálytiszta vizű tavak. Bónusz: a tenger!

Most már kitaláljátok: Montenegróban jártunk!

Az ország évszázadok óta a civilizációk találkozóhelye. Letelepedett itt Bizánc és Velence, a Török Birodalom és a Monarchia, sőt a szlovén kultúra is. De ne felejtsük: ők mind egy olyan szláv-illir népen uralkodtak, amely már a 10. században önálló fejedelemséget hozott létre. 1077-ben VII. Gergely pápa független államnak ismerte el, uralkodójának koronát küldött.

A Balkán egyik legbüszkébb állama egyben a legváltozatosabb, tele természeti csodákkal. Haladjunk most - mondjuk - északról délre.

A Durmitor Nemzeti Park..., hát felebarátaim, az rettentő szép! Nem csoda, hogy 1997-ben az UNESCO felvette a Világörökség listára. Itt található az ország legmagasabb csúcsa, a csupasz, sziklás 2533 méter magas, vicces nevű Bobotov Kuk. És hogy ne legyen magányos, környezetében további huszonhárom, 2300 méternél magasabb társa veszi körül. A látvány önmagáért beszél! A világháború alatt itt bujdostak a jugoszláv partizánok Tito vezetésével. Alaposan feladták a leckét az őket kereső németeknek.

A Durmitor talán legszebb látnivalója a Tara folyó 1300 méter mély kanyonja, amit "Európa könnyének" is neveznek. 80 kilométer hosszan kanyarog a környékbeli hegyek között. Ne könnyen legyűrhető vízfelületre gondoljatok, a Tara mélyedés a Grand Canyon után a föld második legmélyebb kanyonja. Türkizkék vízén nagyszámú vadvízi evezőst láthatunk. Állandóan.

Róth Norbert a magyar kerékpársport jeles személyisége és számtalan szebbnél szebb bringatúra szervezője-vezetője megosztja velünk, mire kell figyelnünk nyeregbe pattanás előtt és közben.

Felkészülés

Test: mivel az átlag magyar bringás nem a Mount Everest (nem létező) bicikliútjait akarja legyűrni, és 3 éves világkörüli utat sem tervez, sokkal inkább pár napos, síkvidéki, folyóparti, esetleg barátságos emelkedős-lejtős túrákra gerjed, ezért neki nincs szüksége kemény felkészülésre. Nyilván nem árt, ha valaki viszonylag rendszeresen bringázik, hegyi túrára készülve pedig meg tud tekerni néhány hazai dombot. De a "normál" erőnlét bőven elegendő.

Lélek: ha nekivágunk, legyünk motiváltak, akarjuk végigcsinálni! Persze nem mindenáron, a cél nem a szívroham a negyedik nyeregben töltött nap végén. Ha hosszabb túrára megyünk, készüljünk fel a sorozatterhelésre. Szép dolog egyszer legyűrni a Budapest-Szentendre távot oda-vissza, de ennek akár három-négyszeresét 4-5-6 napon keresztül az más. Már reggel izomlázunk lehet, a nyeregbe pattanásnál azonnal fáj a fenekünk, fáradunk, egész nap monoton mozgást végzünk: mindezekre érdemes előre számítani.

A bringa legyen átvizsgálva: fékek, olajozás, jó nyereg, normál állapot. Kötelező elem a szerelőkészlet, a kerékkel egyező méretű pótgumi (nem vicc, erre nem mindenki figyel, amikor leemeli a polcról a belsőt).