2014 július 03. 12:25 Ringó búzamezők, véget nem érő alföldek, lustán kanyargó, széles folyók, nyüzsgő, milliós metropoliszok – na, ezt NE keressétek ebben a kis balkáni országban. Montenegróban vannak viszont vad, csupa-szikla, komor hegyek, mély kanyonok, őserdők, az egyetlen délszaki fjord, gyönyörű, kristálytiszta vizű tavak. Bónusz: a tenger!
Most már kitaláljátok: Montenegróban jártunk! 
Az ország évszázadok óta a civilizációk találkozóhelye. Letelepedett itt Bizánc és Velence, a Török Birodalom és a Monarchia, sőt a szlovén kultúra is. De ne felejtsük: ők mind egy olyan szláv-illir népen uralkodtak, amely már a 10. században önálló fejedelemséget hozott létre. 1077-ben VII. Gergely pápa független államnak ismerte el, uralkodójának koronát küldött.
A Balkán egyik legbüszkébb állama egyben a legváltozatosabb, tele természeti csodákkal. Haladjunk most – mondjuk – északról délre.
A Durmitor Nemzeti Park..., hát felebarátaim, az rettentő szép! Nem csoda, hogy 1997-ben az UNESCO felvette a Világörökség listára. Itt található az ország legmagasabb csúcsa, a csupasz, sziklás 2533 méter magas, vicces nevű Bobotov Kuk. És hogy ne legyen magányos, környezetében további huszonhárom, 2300 méternél magasabb társa veszi körül. A látvány önmagáért beszél! A világháború alatt itt bujdostak a jugoszláv partizánok Tito vezetésével. Alaposan feladták a leckét az őket kereső németeknek. 
A Durmitor talán legszebb látnivalója a Tara folyó 1300 méter mély kanyonja, amit „Európa könnyének” is neveznek. 80 kilométer hosszan kanyarog a környékbeli hegyek között. Ne könnyen legyűrhető vízfelületre gondoljatok, a Tara mélyedés a Grand Canyon után a föld második legmélyebb kanyonja. Türkizkék vízén nagyszámú vadvízi evezőst láthatunk. Állandóan.
A középkor viharos évszázadaiban a Balkánon is a kolostorokban őrizték a kultúrát. Ha erre járunk, ne hagyjuk ki a sziklába vájt Ostrog kolostort. Nem csupán varázslatos fekvése miatt unikum. Kevés olyan zarándokhely van a világon, ami több egyház szent helye. Az Ostrog nemcsak a pravoszlávok legfontosabb vallási desztinációja, hanem a keresztény világ harmadik búcsújáró helye is.
Egészen más világ a hófehér Moraca kolostor, ami az egyik legnagyobb kora középkori épületegyüttes az országban. Gyönyörű freskóit már csak a könyvek őrzik, a törökök egytől egyig megsemmisítették őket. Dolguk végeztével hónuk alá csapták az ólom tetőzetet is...
A másik nagy kiterjedésű nemzeti park a Biográdi, ami Európa egyik utolsó őserdejét rejti. Figyelem: a védettségét mindössze hat évvel később kapta, mint a világ első nemzeti parkja, a Yellowstone. A 2000 méteres hegyeket érintetlen őserdők népesítik be. Lélegzetelállító az 1000 méter magasan fekvő Biográdi-tó. Sokan a Balkán legszebb tavának mondják, amiben lehet némi igazság, bár szerintem kemény harcot vív a Shkodrai-tóval e dicsőségért.
Ez utóbbit megpillantva – például a Crnojevica folyó patkó alakú kanyarulata fölött – Európa egyik legszebb panorámája tárul elénk. Az albán-montenegrói határon fekvő tó – szerény véleményem szerint – a világ egyik csodája. A sziklás, meredek hegyek övezte vízfelület egy részét hatalmas tavirózsák terítik be, amelyeken akár órákig evezhetünk úgy, mintha színes szőnyegen haladnánk. A Balkán legnagyobb tava Európa egyik legfontosabb madárrezervátuma (270 féle madárfajjal), szinte érintetlen vidék. Több mint ötven szigetének egyike a szigorú Grmozur sziget (na, ezt ejtsétek ki helyesen), amely régen ideális hely volt az itt található apró börtön számára. Nagy élmény körbeevezni, de nem érdemes kiszállnunk, már csak madarak és kígyók (!) élnek itt, számosan. Annál inkább érdemes felkeresni az innen csak néhány erős evezőcsapásra található eldugott Lucica-öblöt, ahol egy kis étteremben életem legfinomabb helyi halait vettem magamhoz, friss olivabogyó- és olaj, paradicsom, paprika, helyi kecskesajtok, ropogós fehér kenyér és lokális bor társaságában. A boldogságmérő akkor akad ki teljesen, ha ebéd után sziesztázunk egyet a romantikus, apró homokos strandon. Majd fejest ugrunk a kristálytiszta vízbe. 
Folytatjuk!
