Barakablog Járj végére a világnak!

Orsi törzsutasunk, idén a több mint jubileumi, 11. barakás kirándulást is lelkesen abszolválta. Megkérdeztük, mi szél hozta közénk. Elmondta.

- Hülye kérdés, de melyik út volt a kedvenced?

- Ennyi élményből elég nehéz választani, de ami nekem a csúcsok csúcsa, az Korzika. Kétszer másztam meg a hegyeit, jártam a vizeit, de remélem lesz még lehetőségem naplementében a tengerbe lógatni a lábam, egy egész napos hegymászás után a füvön fekve megbámulni a nyári hullócsillag-záport, vagy a vízből nyaktörő mozdulatok árán feltekinteni a derékszögű városra, Bonifacióra. Persze ezek csak kiragadott pillanatok, nekem Korzika totál a szívem csücske. Mindent imádok benne, még a mások szerint kicsit mogorva szigetlakókat is. Az sem igaz, hogy az ilyen úton született barátságok rövid életűek: mi, egy öt fős lánycsapattal azóta is barátságban vagyunk, összejárunk.

Síelők és kirándulók hada, több száz kilométer hosszú sípálya-rendszerek, hütték és hatalmas hotel-komplexumok, Michelin-jegyzett éttermek, felvonók, autópályák, nagyra nőtt üdülővárosok. Mindez az Alpok. Na, ez az, amit ne keress a Pireneusokban! Ott a vad, szinte háborítatlan természet az úr. Találsz viszont világvégi kanyonokat, festői cirkuszvölgyeket, titokzatos kolostorokat, elenyésző számú menedékházat, annál is kevesebb települést, vad csúcsokat. És csendet. Sok-sok csendet.

A Pireneusok sok hegymászó és túrázó szerint a vén kontinens utolsó igazi magashegysége. A két nagy víz (a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán) között 415 kilométer hosszan elterülő láncolat központi része a legszebb. Itt a gránit alapot mészkő köpeny veszi körül. Az átkelés még ma sem egyszerű, a 21. századi közlekedő utak is inkább a két tengerparti sávban találhatók.

A központi mag egyik leglátványosabb része a Gavarnie cirkuszvölgy, ami a nevét adó falvacskától egyórányira található, de már messziről jól látható. Ahogy a neve mutatja, egy szikla-amfiteátrum, ahová csak gyalog, max szamárháton juthatunk el.

Bor, mámor, Provence.
Magyarok csodálatos kalandozásai Dél-Franciaországban. 

Bevallom, halvány lilám sincs, hogy a dodó nevű madár (nevének jelentése: ostoba) tényleg olyan hülye volt-e, mint azt a Jégkorszak 1-ben látjuk, de az biztos, hogy egy dologban nagyon bölcsen döntött: az egész világon csak Réunion szigetén élt. Sőt, ő volt a leghűségesebb bennszülött. Ugyanis amikor a fehér gyarmatosítók hajóra rakták, hogy otthonukba szállítsák, legtöbbször visszautasította a táplálékot és elpusztult. Megértem, nehéz lett volna a földi Paradicsomtól távol élnie.

Tudjuk, hogy ez a jelző már unalomig elcsépelt, de higgyétek el nekem, erre a Madagaszkártól 800 kilométerre fekvő, csupán 50 kilométer széles és 70 kilométer hosszú vulkáni szigetre nagyon illik. E földdarab "rengeteg in one": trópusi dzsungel, aktív vulkánok, dübörgő vízesések, vízbe csavarodó pálmafás homokos strandok (mint gyerekkorom lakótelepi hálószobáiban a fali poszter), sziklás óceán-partok, holdbéli sivatagok, vad hegyek, hőforrások. Mi kell még? Hát persze, kultúrnövények: kávé-, kakaó-, cukornád-, és vaníliaültetvények, mangóföldek. Hát, nem egy Kárpát-medencei fauna! De ne is azt keressük az apró (Korzikánál kisebb) szigeten.

Hanem fent felsoroltak mellett például a kreol kultúrát és konyhát. Igaz, a portugál felfedezők csendesen átpasszolták a helyet a franciáknak, akik először zendülő katonatiszteket hurcoltak ide (lásd Anglia és Ausztrália), de az évszázadok alatt olyan lett a fajok keveredése, hogy ihaj! Izgalmas a kontraszt: Franciaország tengerentúli tartományaként az EU tagja, a boltban euróval fizetünk, a városok, földrajzi helyek mind francia nevűek, de az utcán javarészt kreolokkal (a fehér gyarmatosítók és fekete párjuk csodaszép leszármazottai), afrikaiakkal, arabokkal, kínaiakkal és indiaiakkal futunk össze.

A helyiségek - melyek nevükben kimerítik az összes francia szentet - az afrikai-kolonialista stílust hozzák, apró, barátságos települések. A főváros Saint-Denis is mindössze 160 ezres. (Zárójeles érdekesség: a város leghíresebb szülötte Monsieur Roland Garros, a híres francia pilóta, akinek semmi köze nem volt a teniszhez. Viszont ő repülte át először a Földközi-tengert Dél-Franciaország és Tunézia között, majd néhány óra pihenés után visszafelé is. Az első világháborúban hadipilóta volt, megalkotta a vadászrepülő ősét, nem sokkal később a németek - gépével együtt - lelőtték.)

De gyorsan vissza a természetbe! Mivel nem bírnátok cérnával, ha jelen posztban minden csodáról írnék, amit Réunionon megtekinteni érdemes, ezért önkényes válogatásba kezdek.