2014 június 24. 20:01 Bevallom, halvány lilám sincs, hogy a dodó nevű madár (nevének jelentése: ostoba) tényleg olyan hülye volt-e, mint azt a Jégkorszak 1-ben látjuk, de az biztos, hogy egy dologban nagyon bölcsen döntött: az egész világon csak Réunion szigetén élt. Sőt, ő volt a leghűségesebb bennszülött. Ugyanis amikor a fehér gyarmatosítók hajóra rakták, hogy otthonukba szállítsák, legtöbbször visszautasította a táplálékot és elpusztult. Megértem, nehéz lett volna a földi Paradicsomtól távol élnie. 
Tudjuk, hogy ez a jelző már unalomig elcsépelt, de higgyétek el nekem, erre a Madagaszkártól 800 kilométerre fekvő, csupán 50 kilométer széles és 70 kilométer hosszú vulkáni szigetre nagyon illik. E földdarab „rengeteg in one”: trópusi dzsungel, aktív vulkánok, dübörgő vízesések, vízbe csavarodó pálmafás homokos strandok (mint gyerekkorom lakótelepi hálószobáiban a fali poszter), sziklás óceán-partok, holdbéli sivatagok, vad hegyek, hőforrások. Mi kell még? Hát persze, kultúrnövények: kávé-, kakaó-, cukornád-, és vaníliaültetvények, mangóföldek. Hát, nem egy Kárpát-medencei fauna! De ne is azt keressük az apró (Korzikánál kisebb) szigeten.
Hanem fent felsoroltak mellett például a kreol kultúrát és konyhát. Igaz, a portugál felfedezők csendesen átpasszolták a helyet a franciáknak, akik először zendülő katonatiszteket hurcoltak ide (lásd Anglia és Ausztrália), de az évszázadok alatt olyan lett a fajok keveredése, hogy ihaj! Izgalmas a kontraszt: Franciaország tengerentúli tartományaként az EU tagja, a boltban euróval fizetünk, a városok, földrajzi helyek mind francia nevűek, de az utcán javarészt kreolokkal (a fehér gyarmatosítók és fekete párjuk csodaszép leszármazottai), afrikaiakkal, arabokkal, kínaiakkal és indiaiakkal futunk össze.
A helyiségek – melyek nevükben kimerítik az összes francia szentet – az afrikai-kolonialista stílust hozzák, apró, barátságos települések. A főváros Saint-Denis is mindössze 160 ezres. (Zárójeles érdekesség: a város leghíresebb szülötte Monsieur Roland Garros, a híres francia pilóta, akinek semmi köze nem volt a teniszhez. Viszont ő repülte át először a Földközi-tengert Dél-Franciaország és Tunézia között, majd néhány óra pihenés után visszafelé is. Az első világháborúban hadipilóta volt, megalkotta a vadászrepülő ősét, nem sokkal később a németek – gépével együtt – lelőtték.) 
De gyorsan vissza a természetbe! Mivel nem bírnátok cérnával, ha jelen posztban minden csodáról írnék, amit Réunionon megtekinteni érdemes, ezért önkényes válogatásba kezdek.
Itt van mindjárt a Mafate-kaldera. Mint tudjuk, a kaldera vulkáni eredetű képződmény, a kráterhez hasonló horpadás, amit a vulkán kirobbanása és önmagába roskadása hoz létre. Képzeljétek el a látványt, amikor pár százezer (vagy millió) éve a vulkán fogja magát és önmagába roskad… A Mafate mindenesetre a világ egyik leglátványosabb ilyen jellegű geológiai alakzata. Már az előjáték sokat ígér, a Maido csúcsig, a kaldera leglátványosabb kilátópontjáig vezető út 27 kilométer alatt 2.200 métert emelkedik a busz kerekei alatt! A sűrű dzsungelből indulva vad sziklákon kelünk át, míg eljutunk a pereméig. Karcsú vízesések zuhognak a szédítő mélységbe, leírhatatlan a látvány. Én a rendező helyében itt forgattam volna a Gyűrűk urát!
Nagyon franciás, hogy az ország (bocs, tartomány) legszebb botanikus kertjét, az 1.500 növényfajnak otthont adó ligetet Fűszerek és Parfümök kertjének nevezik. Itt tuti vizuális és nazális overdózisunk lesz, de ennek csak örülhetünk.
Aki a déli parton járva nem megy el Cap Méchant-ba, annak vakuljon meg a lova! Az egykori lávafolyások, mint lusta bálnák nyúlnak a tengerbe. Az állandó kemény szél kavarta hullámok óriási mennydörgéssel és szívfacsaró látvánnyal ostorozzák a sziklafalakat. Erre szoktam azt mondani, hogy ilyen csak a mesében van… meg itt!
A tengerparttól nem messze tör égbe a Földkerekség egyik legaktívabb tűzhányója, a Piton de la Fournaise (Kemence-csúcs). Szorgos-dolgos képződmény ő, az elmúlt 300 évben több mint 150 kitörését jegyezték fel, viszont életkora előrehaladtával nemhogy lenyugodna, hanem átlagosan évente kitör. Eközben épít és pusztít: 2008-ban létrehozott egy lávatavat, 2007-ben pedig (az évszázad eddigi legnagyobb kitörése során) egyik kráterének alja 330 métert „zökkent” lefelé, mondhatni beszakadt. A táj holdbéli homok- és sziklasivatag. Lehet hogy bizarr párhuzam, de utoljára Izlandon jártam hasonló vidéken, egy kicsit más szélességi fokon. Mérget vennék rá, hogy aki leereszkedik a 900 m széles és 300 m mély kráterbe, annak lesz mit mesélnie az unokáinak.
Szinte egy ujjunkon meg tudjuk számolni, hány olyan ma is élő város van a világon, ami egy vulkáni kaldera közepén található. Itt ilyen is van: Cilaos kisvárosát vad, nadrágszaggató vulkáni hegyvonulatok veszik körbe, melyek ormán a „Fú, de k…. giccses látvány!”- gondolatnál okosabb nem jut eszünkbe. Cilaos nevének jelentése egyébként „az elhagyhatatlan hely”, amely utalhat a környező kellemes termálforrásokra is. Magam részéről hajlanék a pesszimistább alternatívára, miszerint nem könnyű elhagyni e helyet – például fizikailag… Közelében találjuk a Piton des Neiges (Hó csúcs) vulkánt, amely hatalmas, csupasz, sötétbarna masszívumként emelkedik környezete fölé. 3.070 méteres magasságával Réunion legmagasabb hegye.
És aki még ezután sem tud megülni a seggén, például a festői nevű és még festőibb kinézetű L’Hermitage-les-Bains több kilométer hosszú hófehér homokfövenyes strandján, az helikopterről is letekinthet Réunion vulkánjaira, őserdeire, vadregényes partvidékére. A látvány garantáltan elkíséri őt hazafelé tartó repülőútján.
