Barakablog Járj végére a világnak!

Szürreális a látvány. Ülünk, fekszünk a térdig érő, finom, meleg vízben, mely lágyan csobog körül minket. Természetes hőforrásban van részünk, a kékes-barnás vizet a dombokból egy kis patak szállítja tavacskánkba. Amikor finoman megkavarjuk az alattunk lévő fekete vulkáni talajt, forró áramlatok törnek elő belőle, melyek igen jót tesznek testünknek-lelkünknek. A csillogó hópihék vidám tánc után landolnak a fejünkön, majd gondolkodás nélkül elolvadnak. Kies völgyünket körbezárják a vad, csipkés, lávamezővel borított hegyek. Ha felpillantunk az égre, a Tejútrendszer háromszor három sávos autópályájára ámulunk, amit kábé négymillió fényesen virító csillag szegélyez (nem számoltam meg, de higgyétek el, nem járok messze az igazságtól). A világ végén vagyunk, és ez most nem elcsépelt közhely, hanem szó szerint értendő: vidám kis busz-terepjárónkkal 6 órát zötykölődtünk az utolsó lakott településtől - amit négy darab, a domboldalban elszórt faház alkotott - mire ideértünk.