Barakablog Járj végére a világnak!

Először is, tiszteld a hegyet! Már csak a paraméterei miatt is – kezdi az élménybeszámoló, praktikus tanácsok részét Nádai László túravezető, aki 16-szor (!) tette meg az oda-vissza utat Afrika csúcsára(ról). 

A Londonnál is nagyobb területen elterülő vulkán 5.896 méter magas. Magányos harcos Észak-Tanzánia poros szavannavidékén, ezért a Masai-síkságról megpillantva frenetikus látványt nyújt az utazó számára. Amikor 1848-ban az első két európai egy hófödte csúcsról számolt be az Egyenlítőtől mindössze 300 kilométerre, senki sem hitt nekik. „A képzelet és a rosszul látás véletlen egybeesése” – szólt a kortársak, nem túl jóindulatú véleménye.

Teleki Sámuel – akiről egy következő posztban külön is beszámolunk majd (terveink között szerepel ugyanis egy „Magyar felfedezők, utazók” sorozat itt a blogon) – is elévülhetetlen érdemeket szerzett a Kilimandzsáró megismerésében. A hegy 1961, Tanzánia függetlenné válása óta az Uhuru (Szabadság) nevet viseli. 

Három csúcsa közül legmagasabb a Kibo. Fekete-Afrikában, mint tudjuk, nem rohan az idő, sem az emberek, sem a vulkánok. A Kilimandzsáró egymillió évvel ezelőtt tört ki utoljára.
 

A csúcsra 6 útvonal vezet, mindegyik Tanzánia felől, bár a hegy északi lába Kenyához tartozik. A 70-es évekig koordinálatlan volt a mászás, bárki bárhonnan felmehetett. 1977-ben a tanzánok megnyitották a Kilimandzsáró Nemzeti Parkot, egyúttal lezárták a kenyai határt. Kétségtelen, hogy némi joggal tették, hiszen a hegy az ő területükön fekszik. 

A turisták nagy része ma is a Teleki által bejárt Marangu utat választja. Ez a legcivilizáltabb: hagyományos menedékházak vannak, vízzel, mosdóval, főzési lehetőséggel. Ide annyi túraengedélyt adnak ki, amennyi a szálláshelyek száma. A másik a nyócker oldal, sátrazás, vadkemping, nincs létszámlimit, néha óriási a tömeg, és bozót WC van. De fontos tudni, hogy a Marangu út sem könnyebb a többinél. 
 

Laci hangsúlyozza, hogy a Kilimandzsáró meghódítása nem mászós, technikás, köteles vagy via ferrátás kihívás, hanem gyalogtúra. Vagyis a felszerelés mindössze a túrabakancsból és túrabotból áll! 

Alulról felfelé haladva az alábbi szépségekre számítsunk: a Nemzeti Park 1800 méteren lévő bejáratáig kultúrtáj, banán, kukorica, trópusi növények kísérik vidám csapatunkat. 2700–ig, vagyis az első szállásig magashegyi esőerdő, aztán cserje, óriáshanga (a világon a legnagyobb) övezetben haladunk. A havasi cserje-öv leküzdése után, 4500 méter körül elvágják a növényzetet, még a zuzmók is eltűnnek, és megérkezünk a magashegyi „sivatag”, poros, sziklás, vulkáni talajú, kevésbé színes, ámde annál zordabb világába. 
 

Menet közben persze nem vagyunk magányosak, emberszabású útitársaink mellett cerkóf majmok, antilopok, pockok, csíkoshátú egerek (ilyen is van a Brehm-féle állathatározóban), kaméleonok látványa üdít fel minket. Veszélyes állat nincs, sem oroszlán, sem maláriaszúnyog csak hogy a két végletet említsük.
 

A csúcsra hajnalban, még sötétben érdemes nekivágni. Erre az időzítésre több okunk is van. Kezdjük a legkellemesebbel: ha a kráterperemnél ér minket a látvány, miszerint a Nap felbukkan az Indiai-óceánból és ránk süt, azt egy életre megjegyezzük, éljünk akár 120 évig! A praktikus okok: minden magashegységre jellemző, hogy reggel, délelőtt süt a nap, délután pedig a felhők záporokat, zivatarok hoznak. Előnyös ezt már a menedékházban élvezni. Laci nem győzi hangsúlyozni a logikus tételt: a hegymászásban a csúcsra jutás a félút, onnan le is kell jönni. És ne feledjük: lefelé már fáradtak vagyunk. 

 

Legérdekesebb emléke az volt, amikor a csúcstámadásra éjszakai sötétben és hóviharban indultak el. A kráterperemre érve viszont kisütött a nap, alattuk felhőréteg, felettük a kék ég. Egyébiránt aki ezt a pontot eléri (onnan még 1,5 kilométer a csúcs), az már névre szóló oklevelet kap a park bejáratánál. Ugye, hogy megéri?!

Az optimális mászó időszak december elejétől február végéig tart. Ez a hosszú száraz évszak, amikor a legtöbb a napsütéses idő. Sajnos a globális felmelegedés nem mese: az elmúlt 30 év alatt eltűnt a hó 2/3-a. Laciék 30 éve még jégfalakon másztak, a kráter belsejét 4-5 méter vastag jégréteg borította. Szerinte újabb 30 év múlva teljesen csupasz lesz a hegy. 

5.000 méter fölött a világon mindenhol előfordulhat az emberrel rosszullét. De mivel az Egyenlítőnél vastagabb a légkör, ezért itt nem annyira kellemetlen, mint például a Himalájában. A leggyakoribb, hogy útitársainknak (ne adj Isten, nekünk) fáj a feje. Erre be kell venni a megfelelő gyógyszert, és kész. És az unalomig ismert igazság: sok folyadék. Azt mondják, ahány ezer méteren vagy, annyi litert kell inni per nap.
 

A felkészülés nem ördögi, 2-3 hónappal az út előtt érdemes rendszeresen túrázni, biciklizni. Nagy igazság, hogy az edzettség nem függ össze azzal, hogy ki hogy bírja a magasságot. Sok minden fejben dől el, szokták mondani, kitartás és lelkesedés mindenképpen kell a sikerhez. Ha ez megvan, akkor már az atlétatermetre nem lesz szükség. 

És a végére a lényeg: bárkinek sikerülni fog megtekinteni a csodás napfelkeltét a Kilimandzsáró csúcsáról, aki lelkileg motivált, úgy száll fel a repülőre, hogy meg akarja csinálni. Laci kedvenc példája az az eltökélt fiatalember, aki 4.600 méterig jutott. 140 kilósan…