2015 február 27. 06:59 Színes kaftános kereskedők visszafojtott alkudozásai, állandóan nyüzsgő tömeg emberhullámai, keleti sikátorok hangulata, a történelmi idők szele, egyszóval az Ezeregyéjszaka meséi. Elég csak annyit mondanunk: Selyemút. Ez a misztikus ködbe vesző, tájakat és világbirodalmakat összekötő úthálózat olyannyira rányomta a bélyegét erre a vidékre, hogy ma is jórészt emiatt az örökség miatt érdemes felkeresni. A Selyemút több mint 8000 kilométer hosszan kötötte össze évszázadokon át Kelet-, Dél- és Nyugat-Ázsiát, a Mediterráneumon keresztül Európával és Észak-Afrikával. A rengeteg áru mellett grandiózus szállítószalagként világnézeteket, kultúrákat, vallásokat, tudományos ismereteket közvetített Kína, Egyiptom, Perzsia, Arábia, India, Róma és Bizánc között. Kereskedők, zarándokok, szerzetesek, katonák, tudósok, nomádok és városlakók, papok és kalandorok járták útjait. Ez volt az ókor és a kora középkor internete.
Mi szerencsések ennek a varázslatos világnak a mai lenyomatát látogatjuk végig, Üzbegisztánban. Ezeréves birodalmak, kultúrák, vallások keresztútján járunk. Közép-Ázsia az a hely, ahol mindig történik valami, állandó a nyüzsgés, a hétköznapok nem midig békések, viszont érdekesek.
A reptérről egy szempillantás alatt belepottyanunk a régi világba. Bár Közép-Ázsia legnépesebb városa, Taskent sok modern (és jellegtelen) városrésszel is rendelkezik, igazából itt is a régi dicsőség vonzza a turistákat. Központjában terpeszkedik a grandiózus Barak Khan medresze (iszlám vallási iskola), amely a 16. század óta kultikus épület. A kívül-belül harmóniát árasztó tömb mozaikjaival, faragásaival, kalligráfjaival uralja a teret. Vele szemben áll a város első számú imaháza, a Tillya Sheykh mecset, amely a kereskedők pihenőjeként funkcionált. A Chorsu bazár egy kupolás piac, ahol a kézművestermékeket és gyümölcsöket körkörösen elhelyezett pultokon árulják. A közelebbi korokat, úgyis mint a dicső szovjet korszakot reprezentáló mozipalota (egy köralakú beton bunker), az Üzbég Történeti Múzeum (ex Lenin Múzeum), és az Üzbég Távirati Iroda (gabonasiló-szerűség) is megérnek egy misét. Számunkra mindezek ismerősek a gyerekkorunkból, viszont itthon ilyen töménységben már nem találkozunk velük.
Másnap irány az ország dél-nyugati csücske, Khiva. Itt lépünk be a bevezetőben tárgyalt Ezeregyéjszaka világába. Az agyagból épült város UNESCO Világörökség listás desztináció. Természetesen. Az óváros gyakorlatilag az Ichan-Qala erőd „udvara”. A vastag, tömör falak, vaskos tornyok egyértelművé teszik: itt sem az ezeréves béke földjén járunk. Ennek ellenére a belváros nagyon intakt maradt, a régi Selyemút hangulata mellbe vág minket. Nehéz választani a több száz műemlék közül. Ha a korabeli tudomány és építészet gyöngyszemeit keressük, akkor kezdjük a Mohammed Amin Khan medreszével, amely Közép-Ázsia legnagyobb (és legnagyobb hatású) kulturális központja volt. A Kunya-Ark erődben élt az egyik kán a sok közül népes családjával, katonáival, cselédségével. Ha eddig nem, itt szemünkbe ötlik a muszlim építészet jellegzetessége: a kívül egyszerű, súlyos épületek mesés, kifinomult belső tereket rejtenek. A néhai karavánszerájban szédülünk a mai piaci nyüzsgéstől. Még szoknunk kell, hogy Ázsiában az egy négyzetcentiméterre eső élőlények száma sokszorosa az európainak. Az első sokk múltával (pár nap múlva) már élvezni fogjuk mindezt…
A város szélén buszra szállunk, amivel átsuhanunk a Kizil-kum sivatagán. A kicsiny hazánk területének háromszorosát kitevő kő- és homoksivatag (amely Üzbegisztán kétharmadát is birtokolja) szürreálisan szép vidék. A „civilizációt” néhány jurta és pár oázis képviseli. Nem semmi érzés tudni, hogy a Selyemút karavánjainak útvonalán járunk. És mindezt fokozzuk, azzal, hogy egy karavánszerájnál ebédelünk.
Méltóságteljesen gurulunk be Seherezádé honába, Közép-Ázsia legszebb városába, Bukharába. Timur Lenk és Dzsingisz Kán városa ma is meseváros gyönyörű épületeivel, a kék szín ezer árnyalatával, a szőnyegek, ruhák, dísztárgyak orgiájával. A város az arabok 8. századi hódítása után az iszlám közép-ázsiai fellegvára volt. Sajnos a jórészt ma is megtekinthető 300 mecset és medresze végiglátogatására nincs időnk, de néhány helyet nem szabad kihagyni. Legelőször jöjjön az Ark Erőd, amelynek félelmetes vastagságú, befelé hajló falai rejtik az egész óvárost. Keresve sem találhattak volna jobb helyet a helytörténeti, régészeti és kulturális múzeumnak. Bukhara jellegzetes árkádsorai alatt ezer évig élénk kereskedelem zajlott, arany, ékszerek, selyemszőnyegek, szőrmekalapok, és a világ mindenféle étke cserélt itt gazdát. A Bolo-Hauz mecset pálmaerdős-teraszos bejárata annyira keleti hangulatú, hogy a fal adja a másikat. A vízpartról fényképezzük le, mert akkor adja a legszebb rálátást. Tökéletes ellentéte, az Ismail Samanid Mauzóleum egy barátságos, és szép kocka. A 713 óta létező Poli-Kalon komplex “4 in 1”: medresze, templom, paloták, udvarok. Ha nem vigyázunk, simán el lehet tölteni benne egy teljes napot, és akkor még nem is tévedtünk el. Minaretje az egész városból jól látható. A fedett bazárt nem ragoznám, biztosan sejtitek, de annál sokkal jobb. Az intenzív kultúrsokk után testünk és lelkünk némi pihenőre vágyik, ezért leülünk a Lyabi-Hauz téren a víztározó mellé, és hagyjuk, hogy elragadjon minket az Ezeregynappal hangulata.
Majd újra fel a bakancsot, irány a másik csodaváros, Samarkand. Honfiúi keblünk dagad, mert a nyugati világ Vámbéry Ármin leírása alapján ismerte meg e csodás helyet, amikor dervisruhában járta be Közép-Ázsiát. Nem kérdés hol kezdjük az urbánus látogatást, természetesen a Registan téren. Három medresze néz farkasszemet egymással, és mindegyik megér néhány misét (szó szerint). Samarkand a csempék és mozaikok városa, az épületek ragyognak a napsütésben, a kék ég előtt.
Talán nem kell magyaráznom, hogy Üzbegisztánban rengeteg mecsetet, medreszét, imádkozóhelyet, mauzóleumot, piacot láttunk. Szerintem, aki eddig eljutott a poszt olvasásában azt is kihámozhatja, hogy nekünk mindegyik tetszett. De amit Timur Lenk mauzóleuma, a Gur Emir kínál, az a Top 1. az egész országban. A tér felől egy szép, kupolás, oszlopos, nagy boltíves bejáratos, vaskos épület áll; belül viszont valami elképesztően fantasztikus hely. Mondjuk nem csoda, hogy éppen Timur Lenk épülete a legszebb a városban, hiszen ő (aki egész életében Dzsingisz kán birodalmának visszaállításán serénykedett, szorgosan ontva milliók vérét a dicső – egyébként sikertelen - terv végrehajtása alatt) Samarkandot a kor gazdasági, kulturális és művészeti központjává emelte. Jár neki egy olyan épület, ami talán az egyik legszebb a világon. Szerintem nem túloztam…
És még rengeteg látnivaló van a városban, a Bibi-Khanym mecsettől a Siab piacig, a Shah-i-Zinda temető és mauzóleumkertig, vagy az Ulugh Beg Obszervatórium, ami egy 15. századi csillagvizsgáló. Falai között akkoriban 60-70 csillagász kukkolta az eget.
Igen, kérem, a régi korok keleti, muszlim birodalmai hatalmasat alkottak! Gazdaságban, kereskedelemben, (toleráns) vallásban, tudományban. És ennek nagyon is élő lenyomatát megcsodálni... ezért kell elmenni Üzbegisztánba.
