2016 január 19. 05:00 Elképesztő emberfolyam sodor minket – nem túlzok, nyugodtan csekkoljátok le – a Djemma el-Fna, vagyis a „Lefejezettek tere” felé. A keleti hang-, szín- és szagorgia nem lehetett sokkal intenzívebb évszázadokkal ezelőtt sem, amikor a kalifa parancsára itt választották el egymástól az arra érdemesek nyakát és fejét, majd az utóbbit közszemlére tették. Igen, jól saccoljátok, Marrakesh-ben vagyunk, és a város mindenkori epicentruma felé araszolunk.
Come to Marrakesh!
Az Atlasz lábánál fekvő, 950 éve alapított, hivatalosan 900 ezres, egyébként legalább 2-3 milliós méhkas Marokkó névadója, a négy királyváros közül a legfénylőbb csillag, az ország első számú turista és kulturális központja. Alapítása óta az Afrika-Európa közötti kereskedelem egyik központi elosztóhelye. A szaharai hangulatról a „vörös városban” a forró sivatagi szeleken túl az építészet, az emberek stílusa, a zene, a tánc, egyszóval minden árulkodik. A 60-70-es években „Afrika Bangkokja”, a hippi világ keleti lerakata volt. Janis Joplin, Jimmy Hendrix, a Rolling Stones és a Beatles tagjai mind itt lazultak, vettek házat. Példájukat több ezer szerelemgyerek követte. Folyt a fű az utcákon... 20-30 csendesebb év után a 2000-es évekkel jött az újabb fellendülés: ma a belváros villáinak és palotáinak zömét Hollywood filmsztárjai, a nemzetközi divat-, zene- és sportvilág krémje tulajdonolja.
Az ámulások helye
Ami viszont nem változott, az a belváros közepén magasodó, a Koutoubia minarettől egy sarokra lévő főtér. Megdöbbentő erővel csap az arcunkba a kontinens legnagyobb forgalmú hagyományos piaca, bazárja, evő-ivó, bulizó tere. Fehér és sárga embertársainkhoz hasonlóan nagy levegőt kell vennünk a folytatáshoz, inhalálva a kelet ezerféle odőrjét. Ez a világ egyetlen olyan helye, amelynek minden elemét (tehát az épületeken kívül a fényeket, hangokat, illatokat) levédve vettek fel az UNESCO Világörökségi listájára.
Első, bátortalan lépteinkkel a majdnem csupasz testű kígyóbűvölők, széles mosollyal üveget vacsorázók, egyfogú jósnők, óriás turbános varázslók, gyerek csecsebecse árusok, bölcs írnokok, utcai borbélyok között találjuk magunkat. Majd felkapaszkodunk a tér szélén álló egyik épület teraszára, ahol kiadós mentatea („berber whiskey”) társaságában pillantunk alá. Ez a nézőpont kell az akklimatizációhoz: a hullámzó tömeg, a felszálló pára, a kigyúló esti fények Ali baba világába röpítenek minket. Így már lelkileg felkészülve csapunk újra bele a lecsóba. A hatalmas tér számunkra láthatatlanul oszlik „témákra”. Az előbb említett mutatványosok mögött terül el a street food szekció: az arab konyha minden remekét sütő-főző egységeket narancslé-ivó bódék, édességes- és zöldség-gyümölcsös standok tarkítják. Mindezt képzeld el több száz méteren egymáshoz préselve. Kicsivel odébb antik piacba botlunk, az arab Ecserin minden földi jót a földön árulnak.
A térről vagy ötven kapun át léphetünk be a fedett bazárba, ami meg nem mondom mennyi, de biztos, hogy baromi sok focipályányi méretű. Nem véletlen, hiszen ez Marokkó legnagyobb piaca. A grandiózus színes-szagos labirintus 18 – egy-egy mesterséget magában foglaló – szukra oszlik. A bőrárusok után az aranyművesek „utcájában” is eltévedünk, aztán jönnek a cipőárusok, kelmefestők. A szőnyeg szekcióba egy nagyobb téren botlunk, majd a sűrűjében, az egyre szűkülő sikátorokban fűszer- és édességárusok között barangolunk. A fölöttünk felharsanó müezzin hívó szavára a semmiből férfiak ezrei tűnnek fel, majd el egy rejtett ajtó mögött, ahonnan fojtott imádkozás hangjai szűrődnek ki. Pillantásunk – természetesen be nem léphetünk – egy hatalmas mecsetbe téved. Újabb három óra intenzív barangolás és shoppingolás után, bezombult állapotban már tudjuk: tuti hogy a bazár legalább felét kihagytuk.
Szóval, ha még nem láttad Marrakesh medináját, akkor nem láttad az arab világot. A jó hír, hogy mindezt bepótolhatod!
