2015 máj 13. 05:00 A főszezonra a jegyek nagyon hamar elfogynak. A hely februárban karbantartás miatt nem látogatható. Szélessége 2,5 és 6 méter között változik. Májusban és júniusban az éjszakák fagyosak. A túlhasználat elkerülése érdekében naponta csak 500 ember használhatja, akik közül 200 a turista, a többi túravezető és egyéb személyzet.
Találós kérdés: a világ melyik mijére gondolunk? Norvég fjordtúra? Bhutáni metró? Tevegelés a marokkói sivatagban? Netán az Inka Ösvény? Nyertél!
Mert bizony a néhai Inka Birodalom – amely egyike volt a világ legnagyobb és legrejtélyesebb kultúráinak a 13-16. században – mai szemmel nézve is grandiózus úthálózatot hozott létre. A kecsuák egyik törzse a 12. században indult útnak a perui hegyek közül, hogy a termékeny Cuzco-völgyben új otthonra leljen. Fővárosuk is ez a központi fekvésű település lett (jelentése: a föld köldöke). Nem túl békés hódító portyáik eredményeként a 15. század végére már 1,1 millió négyzetkilométer kiterjedésű területet mondhattak magukénak, 10 milliós lakossággal. Újításaik mellett az őket megelőző civilizációk eredményeit is sikeresen adoptálták. Ilyen az úthálózat, a „Camino del Inca”, amely a Birodalom fénykorában – kövezett útként! – 16 ezer kilométert tett ki. A mai Chile, Peru, Ecuador, Bolívia, és Argentína nem csekély részein.
Mondhatni Simon Bolivar elődei voltak Latin-Amerika egységesítésében. Az út mentén pihenőházakat (tambókat) húztak fel, amik a rendkívül hatékony futárszolgálat (az inka futók bírták a tempót: 3 nap alatt juttatták el a híreket Limából Cuscóoba, míg ugyanez a spanyol lovasoknak két hétbe tellett) kiszolgálása mellett boltként és díjbeszedő helyként is funkcionáltak. Az ösvények általában kövezettek, a gyalogosok és a lámakaravánok igényeinek megfelelően kiépítették voltak.
Az úthálózat nagyszerűségét a gyarmatosítók is elismerték. Hernando Pizarro, a kemény spanyol konkvisztádor, akit nem széplelkéről ismerünk, például így szólt: „a hegyvidéki utakat látni kell, ilyen nehéz terepen nem láttam még ilyen gyönyörű utakat. Az összes patak kőből vagy fából készült híddal van ellátva.”
Az Inka Ösvény e remek úthálózat azon része, amely turisták által látogatható. A legnépszerűbb három, egymást keresztező útvonal a Mollepata, a klasszikus, és az egy napos. Az első a leghosszabb, amely magas hágókkal, az Andok hegyláncaival, köderdőkkel és alpesi tundrákkal örvendezteti meg a nagyérdeműt, majd alagutak és inka romok mentén vezet a Nap-kapun keresztül a világhíres Machu Picchu-hoz. Néhány szakasza 4.200 méter fölött halad, ami megfelelő akklimatizációt feltételez. A klasszikus útvonalra szánjunk 4-5 napot. Igaz, hogy csupán 104 kilométer hosszú, de ez sem a zalai dombság szelíd lankái között vezet. Kiindulópontja 2.800 méteren van. A köderdők mellett számtalan, szebbnél szebb inka romváros mellett halad az út. Lépcsősorok, kutak, rituális fürdőhely, amely 19 forrásból kapja a vizét, oltárok (ahol a kutatók szerint szegény lámákat áldozták fel az isteneknek) színesítik a látványt. Egy részük már csak nyomokban tartalmaz romot, mert az őserdő és az évszázadok megtették a hatásukat. De így – félig benőve – talán még szebbek. Néhol krumpli-, kukorica-, gyümölcs- és édesburgonya-ültetvényeket látunk, máshol folyók mellett kanyargunk. Szóval egy pillanatra sem unatkozunk, csodás vidéken túrázhatunk!
A finálé az igazi, amikor a Nap-kapuhoz vezető meredek lépcsők megmászása után a hegygerincről elénk tárul a Machu Picchu látványa. Akkor megáll a lélegzet! Annak is örülünk, hogy innen egy rövid lejtős séta és máris a Világörökség listás romváros kövei között bóklászhatunk.
