2015 március 13. 06:00 Kevés európait ismerünk, aki áttért az iszlám hitre. Még kevesebbet, aki nevet is változtatott. Arra viszont alig van példa, hogy egy fehér ember – muszlim öltözetbe bújva - belépett Mekkába és Medinába, majd mindezt megúszta ép bőrrel. Ő pedig nem más, mint a vakmerő svájci felfedező, Sejh Ibráhím, alias Jean Louis Burckhardt, aki közel-keleti utazásai közben hallott egy, a sivatag sziklái között rejtőző, megközelíthetetlen, titokzatos városról. Ez annyira felkeltette egyébként is élénk fantáziáját, hogy 1812-ben Petrába utazott. Arab kísérői csak annyit voltak hajlandók elárulni, hogy az ősi település anno a fáraók városa volt. Féltek, hogy Burckhardt rátalál a – beduin szájhagyomány szerint – itt elrejtett kincsre. Titokban készült rajzai és feljegyzései gyorsan elterjedtek Európában és a sziklába faragott várost megrohanták a korai nyugati „turisták”.
Viharos történelem
Így ismerte meg a világ Jordánia gyöngyszemét, amelynek görög neve „a szikla”, elég találó… Ez a vidék már a kőkorszak (i.e. 9. évezred) óta lakott volt. A várost i.e. 1500 körül az edomiták alapították, a nabateusok pedig az i.e. 6-5. század között meghódították, prosperáló karavánközpontot hozva létre. Itt keresztezte egymást a Dél-Arábiából érkező „Tömjénút” és a Perzsa-öbölből, illetve Egyiptomból érkező, a Földközi-tenger északi medencéjéig futó ókori sztráda. Ezen a tömjéntől a fűszerekig, a selyemtől az elefántcsontig, szőrméig, igazgyöngyig, és ezüstig minden akkoriban felkapott dolog utazott. Mindebből az okos nabateusok évszázadokon átívelő, elképesztő gazdaságot hoztak létre.
A várost tökéletes helyen alkották meg, már ha a védettség sokat számított: egy szűk, másfél kilométer hosszú, egyes helyeken csak 2 méter széles, 80-90 méter magas szurdokvölgyön lehet bejutni. Ma is kizárólag gyalog, esetleg ló- vagy öszvérháton juthatunk be. És közben a történelem liheg a nyakunkba: a sziklák között fakadó patak vizét a legendák szerint maga Mózes fakasztotta egyetlen botütéssel, Egyiptom és az Ígéret földje között megpihenve. A zsidó nép vezetőjének fivére, Áron itt halt meg, és itt is temették el. Így a déli völgy a Vádi Músza, vagyis „Mózes völgye” elnevezést, míg a forrás közelében lévő magaslat (ahol Áron sírja állt) a Dzsebel Hárún, azaz „Áron hegye” nevet kapta.
Petra i.e. 200 és i.sz. 100 között élte virágkorát. A helyiek a kőfalakból faragták ki monumentális épületeiket, templomaikat, fürdőiket, lakóházaikat és sírboltjaikat. A természetből adódó bujócska nagyon bejött nekik: a várost szinte minden arra járó, ókori birodalom meg akarta hódítani, de ez egyiküknek sem jött be. Később is csak a rómaiaknak, amikor Diocletianus uralkodása idején Palaestina salutaris provincia központja lett. A kereszténység államvallássá tételekor a város püspöki székhely lett. 395 után a Bizánci császársághoz tartozott egészen a 634-es arab hódításig. Ők nem sokat gondolkodtak, elűzték a városlakókat, a ragyogó építmények nagy részét lerombolták. A keresztes háborúk idején, 1099 és 1291 között újra stratégiai szerepet töltött be, de a lovagok kiűzetése után elnéptelenedett. A 7. századtól csak néhány berber kecskepásztor tudott róla. Mígnem egy bátor európai… mint tudjuk.
Egyedülálló látnivalók
Petrában 800 történelmi emlékmű van, amelyek főként nabateus, görög és római stílusjegyeket viselnek, néha erős keveredésben.
A fent említett - klausztrofóbiásoknak ellenjavalt - bejárat, a Siq-szurdok végén áll a leghíresebb épület, a 40 méter magas hellenisztikus stílusú Haznet al-Faraún, azaz a „Fáraó kincstára”. Színpadi díszletre emlékeztető homlokzatát faragványok és frízek díszítik. A falakon görög mitológiai jeleneteket ábrázoló féldomborművek láthatók. A monumentális tömb tök jó állapotban maradt fenn, kivéve a tetején lévő urnát, amely szétesett, amikor a beduinok – akik nagyon rákattantak a fáraó rejtett kincsére – rálőttek.
Innen a városközpont felé vezető úton található a „Homlokzatok Utcája”, ahol több mint 40 nabateus sír található egymás mellett és felett. A frenetikus oromzatok asszír építészeti jegyeket viselnek.
Az ókori színház hatalmas, sziklába csapódott ufóként terpeszkedik. 2000 éve vájták ki a hegyoldalból. Nézőtéren akkor 3000 ember fért el. Mivel a rómaiak színházkedvelő emberek voltak, kicsit kipofozták, így már a város lakosságának harmada, 8000 polgár izgulhatta végig az előadásokat.
A petrai királysírokon mérhetjük le a város igazi gazdagságát. Összeérnek az Asszír-, a Babiloni- és Római Birodalom építészeti stílusjegyei. Nem könnyű észrevenni őket, bizonyos szögből szinte egybeolvadnak a homokkő falakkal.
Egy közeli sziklatetőn emelkedik az úgynevezett „Kolostor” (ed-Dejr), amely 47 méteres szélességével és 40 méteres magasságával, különállásával nagy-nagy szépséget és nyugalmat áraszt. Harmóniát árasztó szimmetrikus homlokzata elképesztő látvány. Belseje dísztelen, kopár, ámde fenséges négyszögletes terem. Ma sem vagyunk biztosak néhai funkciójában, a legtöbb kutató szerint egy szent helyen járunk, ahol a városlakók időről időre összegyűltek valamely istenségük, és/vagy uralkodójuk tiszteletére.
És ma
A sziklából faragott város romjai, a hatalmas sírtemplomok és a fantasztikus természeti környezet olyan csúcskategóriás kombinációt alkotnak, hogy az UNESCO-nak nem nagyon volt választása a Világörökség listára való felvételkor.
Majd jött mindannyiunk kedvence, Indiana Jones (karöltve az utolsó kereszteslovaggal), aki a Siq szurdokban és a Fáraó kincstárában kuruckodott. Aminek következtében alaposan beindult a turizmus. Végül, de nem utolsósorban 2007-ben Petrát a „Világ 7 új csodája” közé választották (ha már az ókori világ 7 csodájába, valamiért nem fért be). Megérdemelte!
