2015 július 01. 05:25 A balinéz hindu nem egy kifejezett világvallás, ettől függetlenül sokan szeretnék felvenni, ha alaposabban ismernék. Az „Istenek szigete” (ahogyan ezt a paradicsomi földdarabot hívják) az egyik legszebb, legizgalmasabb és legvidámabb hely a glóbuszon. Bali nemcsak földrajzilag képez külön szigetet Indonézia – a világ legnagyobb népességű muszlim országa – tengerében. A hinduizmus e sajátos ága hivatalos nevén az „agama hindu dharma” csak itt élő, egyedi hitvilág, ami az animista ősvallással keveredve izgalmas egységet alkot.
Az animizmus (anima: lélek, életerő) csodás tájkara röpít minket; tárgyai szellemek, lelkek, tündérek, démonok. Náluk mindennek lelke van, az élőknek, és az élettelenek nagy részének – teszem azt a háznak, vagy akár egy motornak – is. Ezt a világlátást leginkább a samanisztikus vallásokban és a sintoizmusban találhatjuk meg. Egyes elméletek szerint keletkezésének forrását az álmokban és az élettelen test látványában kell keresni. A természeti népeket – akik, ahogy e beszédes kifejezés mutatja, a természetben éltek/élnek – egy halott ember, állat, sőt mi több, egy elszáradt növény látványa arra a következtetésre juttatta, hogy a testnek függetlennek kell lennie a lélektől. Hitük szerint a lélek annak halála után tovább él. Ebben mondjuk, még nem nagyon különbözik a nagy világvallásoktól (például a kereszténységtől), viszont ők a lélek továbbélését nagyon vizuálisan, plasztikusan, a testi élethez hasonlóan képzelik el. A sírokba ételt, ruhát, használati tárgyakat helyeznek, mert a halott emberek szellemei ugyanolyan vágyakkal, indulatokkal rendelkeznek, mint az élők. Ezért jól kell tartani őket, ellenkező esetben segítőtárs helyett ellenség lesz belőlük. Ebbéli minőségükben betegséget, halált hozhatnak ránk. Innen nézvést logikus, hogy a beteg házához nem orvost, hanem sámánt, szelleműzőt, varázslót hívnak.
Az animizmus másik jellegzetessége, hogy az uralkodókat – még inkább a sámánokat – a leghatalmasabb szellemekkel érintkezőknek, mediátoroknak tartják, akiket természetfölötti erővel ruháznak fel.
Ez a keverékvallás teszi színessé, kavargóvá, élénkké Bali mindennapjait. Nem könnyű elhinni, de csaknem százezer(!) templomban, kápolnában zajlik az élet nap nap után. Rövid matek: a szigeten 622 falu van, ezek mindegyike átlagosan 150 családot számlál. Minden ház udvarán áll egy kis családi kápolna; továbbá vannak a falusi, a regionális, a funkcionális (minden istenségnek külön) és klán-templomok, a foglalkozási ágak templomai, külön az élők és holtak templomai. „Efölött” vannak az „országos” nagyobb templomok. Szóval bőven kijön a horribilis szám.
Nem csoda, hogy Balin mindenhol vallási épületekbe botlunk: a temetőkben, a tengerpartokon, az útkereszteződéseknél, a piacokon, a kapukban, a hidakon vagy a fák koronáin. A számtalan ünnepnapon (irigykedhetünk, mert mindenkinek két születésnapja van évente, a balinéz év ugyanis 210 napból áll) a hívők virágokkal, gyümölcsökkel, süteményekkel, ételekkel bőségesen megrakott áldozati tornyokkal járulnak az oltár elé, hogy az isteneiknek hódoljanak. Egy ilyen rituálé a mindennapok részei a helyieknek, egyben életre szóló élmény a kívülállóknak.
A vallási ceremóniák összeforrottak a tánccal és a zenével. Egyetlen fontos ünnep sem lehet teljes nélkülük. Az ősök szellemének, az isteneknek, az ártó és gyógyító erőknek bemutatott felajánlást (az étel-, füstölő-, virágáldozaton kívül) zene és tánc színesíti. Ez a kommunikáció a látható és láthatatlan világ, az élők és a holtak között. A gyönyörű balinéz hölgyek mozgása az ellentétes erők közötti harmóniát jelenítik meg, ezért olyan szépek, kifinomultak és idegenek számunkra.
A főünnep a Galungan. Ekkor a meghalt rokonok lelkei visszatérnek egykori házaikba, ahol nagyon jó soruk van, mert az ott élők a legjobb étkekkel várják őket, jelképesen megfürdetik, zenével, árnyjátékokkal, tánccal szórakoztatják a nagyérdeműt. A tíz napos ünnep végét a Kuningan jelzi, amikor a szellemek – jóllakottan és vidáman – visszatérnek a mennybe. Szóval Balin még szellemnek lenni is jó!
