2015 szeptember 17. 04:00 A BarakaBlog nem politizál, viszont nem vonja ki magát a világ történéseiből. Ezért szeretnénk felvillantani a mai Európában és Magyarországon égető menekültválság egyik gócpontjának, Szíriának a történetét. Hogy lássuk, milyen gazdag, ősi kultúrából jönnek ezek az emberek. Akik aktuálisan elesettek, szerencsétlenebbek, mint mi, de ez nem volt mindig így. És az sem biztos, hogy a jövőben nem fordul a kocka. 
Szíria területe egyike a világ egyik legrégebben lakott, legősibb kultúrájának. A mindig is sémi lakosságú térség – amelybe Fönícia és Palesztina is beletartozott – hosszú története során szemtanúja volt az emberi kultúra kialakulásának, a virágzó tengeri és szárazföldi kereskedelem létrejöttének. Mindig is kultúrák és birodalmak ütközőpontjában feküdt, tehát a háborúk, felkelések, villongások, üldözések sajnos nem ismeretlenek az itt élő népek számára. 
Már az őskorban kimutathatók az emberi megtelepedés első jelei: Kr. e. 11.000- 9.300 között (ez azért nem ma volt…) az Eufrátesz völgyében létezett a gazdag mezolitikus Natúf-kultúra, később a neolitikus Halaf-kultúra, amely világszerte a szíriai Tell Halafról kapta a nevét.
Az ókorban Szíria fontos kereskedelmi csomóponttá vált, a térség tengerpartjának, Föníciának a városai a leggazdagabbak közé tartoztak. Nem véletlen, hogy a Kr. e. 2. és 1. évezredben a sok kisebb-nagyobb állam feletti befolyásért a nagyhatalmak – a hattiták, Egyiptom, Asszíria – harcoltak. A helyi városállamok, Hamath, Damaszkusz és Qatna a Kr. e. 8. században végleg asszír fennhatóság alá kerültek, majd rövid egyiptomi terjeszkedést követően az Újbabiloni, végül az Óperzsa Birodalom részei lettek.
A szír térséget Kr. e. 332-ben foglalta el a makedón Nagy Sándor, az ő halála után hosszas harcokat követően a Szeleukidák dinasztiája szerezte meg. Majd jött a térség akkori legnagyobb ura, Róma: Pompeius Syria néven olvasztotta a birodalomba, Kr. e. 64-ben.
A Nyugat-római birodalom bukása után Szíria területe 395-től a Kelet-római (Bizánci) Birodalom része lett. A kimerült Bizáncot aztán a 630-as években muszlim arabok hódították meg. A nagyhatalmú és rendkívül gazdag kultúrájú Omajjád dinasztia székhelye Damaszkusz lett. 
A 11. század közepén az egész térség a keresztes háborúkat nyögte. A hadjáratok között azonban az Ajjúbida dinasztia felvirágoztatta a vidéket. Ők verték ki a kereszteseket, majd még jó darabig, egészen 1516-ig uralkodtak. Ekkor a mindent elsöprő Oszmán Birodalom jött, látott és győzött. A csatazaj elültével újra nyugalmas időszak kezdődött a térségben: az Oszmán Birodalomban eltöltött 400 év, 1517-1918 között. Az ország egészen 1920-ig Isztambul irányítása alatt állt, majd az angolok és az általuk fellázított arabok foglalták el az első világháború során. A Népszövetség mandátumterületként francia igazgatás alá helyezte. Szíria 1944-ben kiáltotta ki függetlenségét, de csak az utolsó francia katona távozása után, 1946-ban nyerte el a teljes önállóságot. 1958-ban unióra lépett Egyiptommal, létrehozva az Egyesült Arab Köztársaság nevű államszövetséget, de a nyomasztó egyiptomi fölény miatt 1961-ben kilépett. 1970-ben a korábbi védelmi miniszter, az alavita Háfez el-Aszad vezetésével párton belüli hatalomátvétel történt. Majd halála után jött fia… és ellene az arab tavasz. A többit ismerjük. 
Szóval: az emberiség egyik bölcsője, gazdag, virágzó birodalmak területe, hatalmas, csodálatra méltó kultúrával, művészetekkel, a sok évezredes arab tudományok egyik gócpontja. Ez volt Szíria. Ha egy legyintéssel elintézzük, magunknak is kárt okozunk.
