2015 máj 28. 05:12 Képzeljük el, hogy a budai Várhegy (amely lelki szemeink előtt most legyen sokkal meredekebb, mint a valóságban) teljes területét egy hatalmas, hófehér palota foglalja el, falai a hegyoldal meghosszabbításai, milliónyi, lőrés-szerű ablakkal tekint alá, közepén e háttérből kitüremkedő vörös épületkomplexum terpeszkedik. Közvetlenül mögötte tornyosul a Széchenyi- és a János hegy. Egy apró különbség: mindezt jelenítsük meg a mainál húszszoros magasságban, vagyis nem 175-, hanem 3600 méteren. Érdekes látvány lenne mindez a budapesti Duna-parton… Persze ez „csak”a külcsín, ahhoz hogy mindez a Potala Palota (jelentése Buddha hegye) legyen, időben néhány évezrednyi, egyebekben pedig jelentős kulturális, történelmi különbségekre is szükség lenne. 
A Vörös-domb tetején feszítő Potala, Tibet vallási, kulturális és adminisztratív központja, az ország néhai gazdaságának élő lerakata. 13 emeletén állítólag pontosan 999 szobát, csarnokot, termet járhat körbe a fáradhatatlan látogató. Sok száz éven keresztül volt a mindenkori Dalai láma székhelye. Az igazhívők – kissé elfogult – hite szerint a palota az istenek műve, és mint ilyen egyetlen éjszaka alatt épült fel. A hittel ne vitatkozzunk, de csendben jegyezzük meg, a kicsit reálisabb elképzelést, amely szerint Tibet egykori harcos királya Szongcen Gampo, annyira lelkes volt házasságkötése okán, hogy a kopár fennsík közepén 637-ben egy hatalmas palotát emeltetett. Ő honosította meg az országában a buddhizmust, és annak tibeti válfaját, a lámaizmust. Így halála után az épület e vallás központja lett.
A történelem örökké forgó kerekét még a Himalája komor bércei sem tudták megállítani: a palota a 9. században villámcsapás miatt kigyulladt és szinte teljesen leégett, majd a hódító mongolok tették le nem mindig angyalszárnyú névjegyüket. Legyen elég annyi, hogy utánuk az eredeti majd’ ezer szobából kettő (azaz 2) maradt épen. A gelugpa („sárgasapkás”) szekta vezetőjét a 14. században még a mongol uralkodó ruházta fel a dalai láma címmel. Ezen aktus indította el a máig ismert státuszt, amely szerint a mindenkori dalai láma Tibet politikai és spirituális vezetője.
A következő évszázadokban az átépítést átépítés követte, míg az ötödik dalai láma rendeletére 1645 és 1694 között lezajlott nagytakarítással létrejött a palota mai arculata. A lámák istenkirályokként több mint 500 évig (1391-1950) uralkodtak Tibetben, Avalokitesvara bodhiszattva a könyörületes buddhista reinkarnált testeként. A ma világszerte ismert és szeretett jóságos öreg bácsi, Tendzin Gyaco, a 14. dalai láma Tibet kínai megszállásakor, 1950-ben még pelyhedző állú ifjú volt. Sok szörnyű megpróbáltatás, nagypolitikai huzavona után 1959-ben, egy sikertelen felkelés végén 80.000 hívével együtt Indiába menekült. Dharamszalában alapította meg az emigráns kormányt, amely azóta is több-kevesebb sikerrel, békés eszközökkel küzd Tibet függetlenségéért. Nincs egyszerű dolga, hiszen mint tudjuk, Kína nehéz tárgyalópartner ebben a témában.
A Potala palotaegyüttese gigászi labirintus rengeteg szobával, hatalmas termekkel, szentélyekkel, galériákkal, átjárókkal és belső udvarokkal. Hetekbe telne minden részét bejárni. Tiszteletreméltó bölcsességgel, műemlékvédelmi megfontolásból a hatóságok naponta csak 1600 nem tibeti turistát és 3000 tibeti zarándokot engednek be. Ez azért is szerencsés, mert a látogatóknak legalább nem folyamatos emberárban kell megtekinteniük a csodás helyeket.
A Potalában több száz év felhalmozott kincsei között járunk. 200.000 szobor, megszámlálhatatlan faragott és festett Buddha, a dalai láma aranyból és jádéból készült trónja, sok száz tibeti szőnyeg, szent iratok, dísztárgyak, freskók, drapériák. Kimeríthetetlen kincsestár egy végletekig szegény országban…
A Fehér palota hatalmas tömbként fogja közre a Vörös palotát. Előbbiben megcsodálhatjuk az egykori királyság kormányzatának székhelyeit, a dalai láma szentszékét, a fényűző tróntermet, és őfelsége lakosztályát, a „Napfény csarnokát.” Itt vannak a szerzetesi lakószobák, a buddhista papnevelő intézet és a régi nyomda. A Fehér palota részét képező Alsó palotában a mindennapi élet terei, a közhivatalok, raktárak, börtönök és istállók találhatók.
A Vörös palota a Potala spirituális központja, észveszejtően sok kinccsel megtömve. Az épület rejti a szerzetesek gyűléstermeit, szentélyeit, a mauzóleumot, nyolc dalai láma sztúpa alakú síremlékét, ereklyéket, arany és drágakövekből készült Buddha-ábrázolásokat, és az ezeréves iratokat őrző könyvtárat. A legnagyobb kincs a sok arany és drágakő tárgy között mégis néhány szerény külsejű Buddha-szobor, amelyek vas és más fémek ötvözetéből állnak. Készítésük titkát máig nem sikerült megfejteni, ezért ezek az ötvözetek értékesebbek minden ma ismert fémnél.
Hosszú oldalakon lehetne még folytatni a hegynyi palota leírását és méltatását. Komoly overdózisunk lehet a négy égtáj felé néző négy kápolna látványától, kincseitől, vagy a Szentek kápolnájától, amelynek valaha titkos lépcsője egy barlangba vezet, ahol Szongcen Gampo (a palota alapítója) a világtól elvonulva meditált. A Nyugati csarnok a komplexum legnagyobb (kis híján ezer négyzetméteres) terme, amely több ezer ember befogadására alkalmas. Falait perzsa miniatúrára hajazó freskók borítják, amiket bőven meghintettek arannyal, ezüsttel, drágakövekkel, igazgyöngyökkel. Itt áll a dalai láma „félelem nélküli oroszlán trónusa”.
Szóval, a tibetiek okosan alkották meg a spirális ösvényt, amelyen át, fel, és le lehet jutni a palotába/ból. Kell az a jó néhány perc, amíg lefelé botorkálunk, hogy lelkünk újra visszatérjen a jelenbe.
