Barakablog Járj végére a világnak!

Ha azt hisszük, hogy tőlünk csak nyugatra, északra vagy délre találunk komoly hegyeket, akkor nagy tévedésben vagyunk. Mert Erdélyről gyakran elfeledkezünk. Hát persze, Székelyföld és a Kárpátok vonulatai! Ha valaki zöldellő domboldalas, legelésző tehenes, sőt, meredek sziklás, vízeséses természet-közeli élményre vágyik, annak nem kell messzire mennie, mindezt megkaphatja Kalotaszegen, a magyar határtól csupán 110-120 kilométernyire. Erdély - Székelyföld után - második legnagyobb magyarlakta vidéke valódi természet- és időutazás a honi nagyvárosi flaszter után. Az itt élők máig őrzik hagyományaikat, ősi kultúrájukat és népi foglalkozásaikat. Errefelé nincs skanzen…

A mai Kalotaszeg a Kalota nevű nagy terület (amely a középkorban a Berettyó folyótól a Sebes-Körös forrásvidékéig tartott) maradványa. A teljes magyar népművészet újrafelfedezése innen indult az 1880-as években. Amely még a szecesszióra is komoly hatást gyakorolt. Összetett jelenségről beszélünk, a hímzéseken kívül a népzene, a tánc, a népi építészet egységes egészet képez. Leglátványosabb mégis a dús, díszes, népviselet. A fehér és fekete alapon élénkpiros, főleg virágos díszítésű szoknyákat, blúzokat, fejkötőket már mindenki látta. Természetesen ma már csak ünnepi alkalmakkor csodálhatjuk a menyecskéket. Ilyen például a Pünkösd, amikor az egész község kivonul, elmegy a templomba, onnan haza, de előtte még trécsel az utcán (lányok) és kocsmát látogat (fiúk). Mi pedig mozizunk!

Ideális búvóhelyek, rejtekutak, báli forgatagok nagytükrös termekben, intrikák homályos folyosókon, vad kerti partik, hedonista vadászatok, orgiák, összeesküvések - mindezen sűrű élvezetekhez mi nyújthatna szebb hátteret a francia királyok és arisztokraták népes seregének, mint a Loire menti kastélyok? Rajtuk kívül olyan jelentéktelen :) elmék éltek és alkottak itt, hosszabb-rövidebb ideig, mint - a teljesség igénye nélkül - Szent Márton püspök, Leonardo da Vinci, Descartes, Balzac, Rabelais.

A Loire Franciaország leghosszabb folyója; több mint 1000 kilométeren kanyarog az ország közepén. A "tündérkertnek" nevezett terület, a kastélyok hona a Chambordtól Angersig terjedő, bő 200 kilométeres szakasz. Története nagyon hétköznapian (a középkorban nem ritkaságszámba menően) indult: a százéves háborúban, 1418-ban a tizenöt éves francia trónörököst, a későbbi VII. Károlyt kimenekítették a feldúlt Párizsból és Chinon kastélyában helyezték biztonságba. A rejtekhely annyira bejött a későbbi királynak és népes kíséretének, hogy a "Királyok völgye" a francia főnemesség kedvelt üdülőhelyévé vált. A szelíd folyópartot, rengeteg erdőt, kastélyokat, és kisebb-nagyobb városokat végigjárva ezen egy cseppet sem csodálkozunk. Felsorolhatnánk mind az X+1 csodás kastélyt, amivel több vaskos könyvet töltenénk meg, ezért itt és most be kell érnetek egy szubjektív válogatással.

Chambord a vidék legnagyobb reneszánsz kastélya. Felépítésére sem az időt, sem a munkáskezet nem sajnálták: 1800 szakember 15 éven keresztül építette. 440 helyiséget létrehozni tényleg időrabló foglalatosság. Az akkori korból apait, anyait beletettek, a hófehér épület egyszerre lovagvár és ékszerdoboz, a tetejéről tornyocskák, kémények döfnek az égre. Kicsit talán sok is a jóból - szerintem - súrolja a giccs határát. Állítólag maga Leonardó is beszállt a munkákba, sőt a híres kettős csigalépcsőt maga a Mester tervezte. A körötte terpeszkedő füves zöld kert rövid séta után sűrű erdőbe torkollik, ahol szinte várjuk Robin Hood felbukkanását, dacára annak, hogy az egy másik ország.

Végtelen, kopár hómezők, széles gleccserek, gigantikus vízesések, vulkánok, gejzírek, földbe vájt folyóvölgyek, vastag, fekete hamuréteggel borított síkságok, óriási, földből kinyúló sziklák, háborgó tenger, vad óceánpartok, holdbéli táj. Nem ragozom tovább: ez mind Izland! Csoda, hogy számtalan mozi találta meg forgatási helyszínként? Hát, persze, hogy nem! Vegyünk csak szépen sorba néhányat. 

Itt kezdődött 2005-ben a „Batman: Kezdődik!” A Batmobil a kis szigetország földjét szántotta fel, nem beszélve Ducard, alias Liam Neeson kardozós jelenetéről a hóval borított domboldalon.

Pierce Brosnan is Izland jégmezőin vágtat Aston Martinjával a főgonosz, félig hatalmas iglura, félig a sydney-i Operaházra hajazó főhadiszállása felé. Aminek főbejárata előtt – valljuk be – nagyon jól mutat Halle Berry szügyig fekete bőrkosztümben. Az ominózus sárga Lamborghinis-helikopteres jelenet is a helyi tengerparti lapályon zajlik.

Aki még nem látta Clint Eastwood rendezésében a „Dicsőség zászlaja” és filmpárja a „Levelek Ivo Jimából” kettőst, most azonnal rohanjon a számítógépe elé, vagy a videotékába. Ebben nagyot dobott a kis északi szigetország, ugyanis a második világháború ázsiai színterének ikonikus helyszíne, Ivo Jima – amiért ádáz küzdelmet folytattak az amerikaiak és a japánok – mediterrán illetőségű földdarab. És még ezt is reálisan húzta be Izland!

Russell Crowe (mint Noé) hősiesen küzd meg a csúnya nagy vízzel, ami a sziklás tengerpart felől dübörög az arcába. A szerencsétlen menekülő embertömegek is a kies izlandi erdőben és mezőkön menekülnek a hajó felé. Az ellentétekért sem kellett sokat sétálnia a stábnak: az idilli, zöldellő domboldalakat pár kilométerrel odébb találták.

A „Föld után”-ban Jaden Smith szerető papájával, Will-lel egy másik bolygón landol, ahol sok csúnya, az életére törő állattal, működő vulkánokkal és egyéb csecsebecsékkel küzd meg derekasan. A csipkézett sziklás táj, a hómező, a kies barlangok nagyon reálisak a földön kívüli táj szerepében. Ahogy jelen írásunk elején sejtetni véltük, Izland tényleg a földönkívüli(en szép) tájakban világbajnok.

És ha már Izland és a film: ne feledkezzünk meg Baltasar Kormákur-ról, aki ma a szigetország legmenőbb filmese, színésze, forgatókönyvírója, színházi- és filmrendezője. Első filmje a „101 Rejkjavik” óta ontja magából a fekete humorú, groteszk, furcsa alkotásokat. A skandináv világot szerető kedves olvasóink imádni fogják a „Csempészek”, a „Rejkjavik-Rotterdam”, a „Dermesztő mélység”, vagy a „Tenger” című mozijait.

És itt az egyik legújabb alkotás, sokak kedvence, az Interstellar, avagy a „Csillagok között” című sci-fi. A történet közismert, hősünk, Matthew McConaughey elindul, hogy a Naprendszertől fényévekre keressen helyet a földi életnek. Az egyik ötletük Izland jégmezeje, azaz egy Föld-szerű exobolygó, ami nem jött be sem a filmben, sem a valóságban: elég barátságtalan, ámde szép hely. 

A sort hosszasan folytathatnánk! 

Ha érdekel Izland, népszerű mozifilmekben is megtalálod. A hegyek-völgyek-tengeröblök között már forognak az újabb blockbusterek. 

Utóirat: alig van menő autómárka a piacon, aminek a reklámját ne forgatták volna Izlandon, az Alfa Romeótól a Hummerig, a Porchétól az Audiig. 

"Korzika története nem egyéb egy szabadságban élni vágyó kis nép, s az őt elnyomni kívánó nagyhatalmak közötti örökös harcnál" - így mutatta be szülőföldjét, a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetét, annak leghíresebb fia, Napóleon. Talán ez is az oka, hogy kevés olyan hely van e bolygón, ahol a természet (vad, kemény, zord, csodálatos) és az ott élők (vadak, kemények, zordak, csodálatosak) ilyen nagy harmóniában lennének egymással.

Igaza volt Napóleonnak, hiszen, ha az őrjítően kék tenger, a sziklás hegyek, a csillogó napsütés és az azúr égbolt közhelyek után mélyebbre ásunk tudásunk kútjába, máris az ezeréves függetlenségi harcokba botlunk. A "közelmúltban" mindez a franciák ellen zajlott, előtte viszont a föníciaiak, az etruszkok, a görögök, a karthágóiak, a rómaiak, a vandálok, a gótok, a bizánciak, a lombardok, az arabok, a frankok, a mórok, a pisaiak, a genovaiak, az aragóniaiak és angolok ellen. Biztos kihagytam valakiket. Szóval, aki az elmúlt pár ezer évben erre csatangolt az hódított egy kicsit. Csoda, hogy a "mély korzikai" a függetlenség gondolatával fekszik és kel?

Az ókori görög hódítók Kallisté, azaz a "legszebb" kifejezéssel illették, csakúgy, mint mai urai, akik szerint Ile de Beauté (vagyis a "Szépség szigete"). De itt és most ne essék szó a milliószor - jogosan - magasztalt természetről, csakúgy, mint városainak szépségéről. Inkább egy - reméljük kevésbé közismert - Korzika mix-et nyújtunk át Neked, kedves olvasó.

Ha egy lappnak, úgy köszönsz, hogy "Szervusz kedves lapp barátom, hogy vagy!", akkor legjobb esetben csúnyán néz rád, ha viszont egy harcias lappal akadsz össze, akkor simán bemoshat egyet. Mert ők "számi"-nak hívják magukat, a lapp kifejezés megalázó számukra. Szóval, a számik a Lappföld (Sápmi) nevű terület lakói, a mai Finnország, Norvégia, Svédország és Oroszország (Kola-félsziget) területein szétszórva élnek körülbelül nyolcvanezren. Eredetmítoszuk szerint - mivel a medve náluk szent állat - egy számi lány és egy medve házasságának gyümölcsei. Ezzel szemben a kutatók ma sem értenek egyet e kérdésében: egyesek (főként a nyelvészek) szerint az uráli, finnugor népcsaládhoz tartoztak (vagyis a mi ük-unokatesóink), mások (az orvos-kutatók) azt mondják, hogy embertanilag különböznek az uráli népektől. Hát, mi itt és most nem fogunk igazságot tenni, még szerencse, hogy nem is ez a posztunk célja.

Az biztos, hogy a jégkorszak beköszönte előtt még jóval délebben éltek, viszont a számukra oly kedves - és minden szempontból az életüket jelentő - rénszarvasok vándorlása, valamint a nem mindig barátságos norvég, finn, svéd terjeszkedés északra kényszerítette őket. A számik az utolsó nomadizáló nép Európában. A lapp-rénszarvas együttélés dominanciája mellett a 17. század végéig élt a halász-vadász életmód is. A csordatulajok ma is minden tavasszal északra, a tengerhez vándorolnak jámbor nyájukkal, ősszel pedig visszajönnek a szárazföld belsejébe, téli szálláshelyeikre. Itt vágják le a már téli bundát növesztett, meghízott állatokat. A prém ma is fontos exportcikkük, de évszázadokig az elsődleges fizetőeszközük is volt. Anno a svédek, finnek, oroszok számára is ebben tudták le az adót. A rénszarvas húsából meg jól lakik a család.

A számi társadalom alapja a siida, vagyis a családok közössége volt. Egy adott siida egy bizonyos területen vándorolhatott, vadászhatott, halászhatott, ha valaki áttért a másik család területére, akkor - jó esetben - vérző orral battyogott haza.

Lisszabon bizony - nem kell bizonygatnunk - eléggé Európa nyugati széle. A várostól csupán 40 kilométerre található a Cabo de Roca, amelyet a kontinentális Európa legnyugatibb pontjaként marketingálnak. A portugál fővárosból mégis szolid 2000 kilométert kell nyugatra repülünk, hogy megérkezzünk Európa tényleg legnyugatibb szegletébe, az Azori-szigetekre. A kilenc vulkanikus földdarab az óceán-közepi hátságon fekszik (lásd: Izland), 1/3-2/3 távolságra az öreg kontinens és Amerika között. Portugál fennhatóság alatt áll, de Madeirával együtt annak autonóm területe.

A szigetcsoport elnevezésén máig rugóznak a nyelvészek, történészek. Egyesek a héja-eredetre (portugálul açor) esküsznek, mondván e büszke szárnyas szabad szemmel is jól látható mennyiségben fordul elő errefelé. Mások szerint, mivel a szigetek távolról kék fényben tündökölnek (portugálul azures), innen a név. Úgy tűnik a madárpárti tábor áll nyerésre, mivel a szigetek lobogóján büszkén feszít a héjamadár. Némi USA-sas beütés fedezhető fel rajta, és - nagyon kreatív elgondolás! - a 9 szigetet jelképező 9 csillaggal egyensúlyoz.

Kevés európait ismerünk, aki áttért az iszlám hitre. Még kevesebbet, aki nevet is változtatott. Arra viszont alig van példa, hogy egy fehér ember - muszlim öltözetbe bújva - belépett Mekkába és Medinába, majd mindezt megúszta ép bőrrel. Ő pedig nem más, mint a vakmerő svájci felfedező, Sejh Ibráhím, alias Jean Louis Burckhardt, aki közel-keleti utazásai közben hallott egy, a sivatag sziklái között rejtőző, megközelíthetetlen, titokzatos városról. Ez annyira felkeltette egyébként is élénk fantáziáját, hogy 1812-ben Petrába utazott. Arab kísérői csak annyit voltak hajlandók elárulni, hogy az ősi település anno a fáraók városa volt. Féltek, hogy Burckhardt rátalál a - beduin szájhagyomány szerint - itt elrejtett kincsre. Titokban készült rajzai és feljegyzései gyorsan elterjedtek Európában és a sziklába faragott várost megrohanták a korai nyugati "turisták".

Hanoi óvárosában pompásan keveredik a párizsi építészet és a modern ázsiai világ. A manapság divatos budapesti biciklis forradalmat szorozzuk meg egymillióval, és máris képet kapunk a hanoi utcákról. A kétkerekű itt távolról sem csak közlekedési eszköz. Szállítanak és árulnak rajta mindent, gyereket nevelnek, szerelmeket szőnek. A kicsit tehetősebbek - akik száma, Ázsia más országaihoz hasonlóan Vietnamban is rakétasebességgel nő - bringa helyett robogóra váltanak. A 3 milliós városban szinte lottónyereménnyel ér fel, ha valaki egy csendes utcát talál.

A néhai főelvtárs, Ho Chi Minh Mauzóleumát azért érdemes felkeresni, mert hasonló szocialista retteneteket ma már ritkán látni az ex-szocialista blokkban. Mesés látvány viszont az Egy Oszlop Pagoda, és még inkább a vízparti, kicsit őserdei környezetben fekvő Tran Quoc Pagoda. De leginkább akkor érthetjük meg Hanoit, ha belevágunk a közepébe és hagyjuk magunkat sodródni a forgataggal.

Az ország közepén fekvő Leiden 120 ezer lakójából 23 ezer egyetemista, akiket 3500 oktató tanít. Nem véletlenül van elég cool hangulata a városnak. Hollandia legrégebbi, 1575-ben alapított egyeteme szinte minden tudományt lefed. Már a középkorban is Európa egyik leghíresebb egyeteme volt. A magyar tanulók nem csak napjainkban vannak sokan, már a kezdetektől hallgattak studiumokat a városban. is itt tanított. Leiden - nem fogjátok kitalálni - a kultúra fellegvára. Itt található Hollandia legtöbb múzeuma, köztük a legnagyobbak, mint például az Antikvitás Múzeum, de vannak kisebbek is, mint a Lakenhal, amely egy csodás palotában honol.

A város szélétől egy ugrás Keukenhof, a világ egyik leggyönyörűbb parkja. Az "Európa kertjének" nevezett, 1949-ben alapított birtok a virágzó hagymás növények paradicsoma, hatmillió tővel. Március végétől május közepéig látogatható. Nem véletlenül: erre az időszakra esik - sok egyéb mellett - a tulipánvirágzás, ami egy vizuális orgia.

Az edami sajt hazája egy bájos kisváros az IJsselmeer néven ismert projekt partján. A hollandok ugyanis, mint tudjuk, emberemlékezet óta harcban állnak a tengerrel. Ahogy az itteni mondás tartja "A világot Isten teremtette, de Hollandiát a hollandok". Ami teljesen érthető, ha rápillantunk a domborzati térképre, amely elárulja a valót: az ország területének egyharmada a tengerszint alatt fekszik. Az egyik fő frontvonal a Zuiderzee lezárása volt a harmincas években. Az öböl bejáratánál felhúztak egy 30 kilométer hosszú (!) gátat. Ezzel a víz csapdába esett és - nem lévén más választása - beltengerré vált. Lánykori nevét elhagyva IJsselmeer (Ijssel-tó) lett a neve.


Ahogy említettük, ennek partján találjuk Edam kisvárosát. A középkorban gazdagságát a halászat, a hajóépítés és a kikötő adta. A bátor németalföldi tengerészek hosszú hajóútjukra indulván alaposan bespájzoltak a száraz, piros labda formájú sajtból. A heti sajtvásár intézménye 1526-tól 1922-ig tartott. Ehhez az alapanyagot a környékbeli farmerek hajói vitték egészen a kereskedőkig. Ezután Alkmaar elhódította az intézményt, de 1989-ben az edamiak leporolták a hagyományt és - turista attrakcióként - júliusban és augusztusban minden szerda délelőtt megtartják.