Barakablog Járj végére a világnak!

A földrajz felelés egyik mentőkérdése mindig ez: hogyan keletkeztek a fjordok? Ezt még a kettes alá tanuló is tudja; a fjord egy olyan sziklafalakkal, hegyekkel övezett, a szárazföldbe benyúló tengeröböl, amit gleccser vájt ki és annak visszavonulásával/elolvadásával elöntötte a tengervíz. Vagyis a fjordok keskeny tengeröblök, amik feneke általában mélyen a tengerszint alatt van (ezért a hatalmas óceánjárók által is bejárhatók), sziklafalaik a tengerszint alá nyúlnak. Európában a fő előfordulási területük Norvégia. A világ egyik legszebb természeti képződményei, amiket megpillantva heves szívdobogás és boldog ugrándozás lesz úrrá rajtunk (de ez már a biológia óra).

Említettük Norvégiát, ami nem véletlen, hiszen a világ dobogós fjordjai közül kettő ott található, (az első helyezett grönlandi). A második-harmadik a Sogne-fjord a maga 203, (kábé Budapest-Sopron távolság) és a Hardanger-fjord 179 kilométeres hosszával. Az előbbi ezen túlmenően a világ második legmélyebbje is (egy antarktiszi után), szolíd 1308 méteres maximummal. Még két impresszív adat: átlagos szélessége 5 kilométer, a szélét övező sziklák magassága 1000-2000 méter fölé nyúlik.

Az olasz csizma déli része sok izgalmat tartogat az odalátogatóknak. A tenger és az ég itt is kék, a kaja pazar, a táj ott van. Viszont minden intenzívebb, színesebb, több, mint a "hideg" :) északon. Ez sokaknak bejön, nekünk is. Csokorba szedtünk pár érdekességet néhány helyről.

A legenda szerint Nápolyt az argonauták alapították. Az ötven harcos az Argosz által épített hajón Iolkoszból a kis-ázsiai Kolkhiszba hajóztak, hogy segítsenek Iaszón királyfinak megszerezni az ott őrzött aranygyapjút. Aztán kicsit eltévedtek. Vándorlásuk nagyon hasonlít Odüsszeusz és társai kalandjaihoz.

Késő este átkompozunk a Kotori-öböl legkeskenyebb részén, majd buszunk orra még délebbre fordul. Ekkor kap el az érzés: ez jó buli lesz! Fél óra múlva a montenegrói tengerpart legmenőbb városában, a "kis Dubrovnik"-ként emlegetett Budvában csatangolunk, amely tényleg csak méretiben különbözik a horvát tengerpart gyöngyszemétől. A vaskos fallal körülölelt óváros macskaköves utcák, sikátorok, éttermek, boltocskák, művészeti galériák hona, pont olyan, ami miatt irigyeljük déli szomszédainkat. Montenegró - egyelőre - egy dolog miatt határozottan élhetőbb, mint Hrvatska: jóval kevesebb a turista. Ja és olcsóbb! De félre a hedonista szemlélettel, mi most tengeri kajakozni jöttünk!

Ebből kifolyólag másnap kora reggel "Tengerre magyar!" ébresztő van. A Budva melletti kies strand és kemping, a Jaz-öböl még kihalt, a homok kicsit hideg, amikor már a vízen ringatózunk biztonságos, tengeri kajakjainkban. (A kezdőknek a túravezetőink rövid szemléltető előadást tartanak). Soha nem tapasztalt érzés a parttól pár száz méterre evezni a tengeren! Ez pont az a távolság, ahonnan az összes épületet, sziklaszirtet, kilátót, strandot, települést szemügyre vehetjük, és mégis nyílt tenger feelingünk van. Az első pár száz méter után megismerkedünk az egész hét egyik legnagyobb élményével: a tengeri barlangokba való ki-behajózással. Amikből vagy a túloldalon, vagy rükvercben jövünk ki. Ma Budváig evezünk; a parti sétány éttermeiben a frutti di mare tálhoz nagyon megy a könnyű, jéghideg rosé. Az elalvással semmi gondunk nincs.

Magunk mögött hagyjuk Cote d' Azur 1. posztunk kanyargós, macskaköves, nizzai saláta- és kagylóevős, bájos kisvárosait és belevetjük magunkat a dél-francia hegyvidék szépségeibe.

Kezdjük mindjárt az előző posztunkban említett Loup folyóval, annak is keskeny szurdokával. A Loup- (azaz Farkas) szurdokvölgy a Riviéra, pontosabban Cannes hátországában kanyarog, mígnem boldogan belesimul a tengerbe. Az egyébként sem szürkészöld víz néhány helyen olyan áttetsző, türkizkék, hogy az még az azúr-parton is feltűnő. Ha felkeressük az alagutakkal tarkított panoráma-turistautat, legjobban a "Farkas-ugrásának" nevezett vízesés, zúgó fog megmaradni az emlékezetünkben. A franciák a turisták kedvéért a mészkőhegy oldalába sok teraszt és kilátópontot építettek, annak érdekében, hogy utóbbiak rácsodálkozzanak a hely szépségeire. Ezt ők meg is teszik, hiszen a Loup-szurdok természeti szépségekben könnyedén felveszi a versenyt a Riviéra kisvárosainak építészeti szépségeivel.

Képzeljük el, hogy a budai Várhegy (amely lelki szemeink előtt most legyen sokkal meredekebb, mint a valóságban) teljes területét egy hatalmas, hófehér palota foglalja el, falai a hegyoldal meghosszabbításai, milliónyi, lőrés-szerű ablakkal tekint alá, közepén e háttérből kitüremkedő vörös épületkomplexum terpeszkedik. Közvetlenül mögötte tornyosul a Széchenyi- és a János hegy. Egy apró különbség: mindezt jelenítsük meg a mainál húszszoros magasságban, vagyis nem 175-, hanem 3600 méteren. Érdekes látvány lenne mindez a budapesti Duna-parton… Persze ez "csak"a külcsín, ahhoz hogy mindez a Potala Palota (jelentése Buddha hegye) legyen, időben néhány évezrednyi, egyebekben pedig jelentős kulturális, történelmi különbségekre is szükség lenne.

Erőss Zsolt 2013. május 20-án Kiss Péterrel együtt elérte a Kancsendzönga csúcsát, de a feljutás túl sok idejüket, energiájukat vette igénybe, ezért nem tudtak visszaereszkedni a négyes táborba. A komoly védőfelszerelés nélkül eltöltött néhány nap után a csapattársak már biztosak voltak abban, hogy nincsenek életben. Az ország május 22-én szembesült a ténnyel: a legsikeresebb és az egyik legszeretetreméltóbb magyar hegymászó örökre a hó fogságában maradt. Mikor kivételes emberek szenvedélyük gyakorlása közben mennek el, mindig elmondjuk a közhelyet, miszerint szerencsések voltak, hiszen azt csinálták az életükben, amit szerettek. Közhely, de igaz. Zsolt is ezek közé tartozik.

A Horizon című magazin felkérésére 2012-ben készíttetünk interjút vele. Most, a szomorú évfordulón a Geomédia Zrt. engedélyével ebből közlünk egy részletet.

Ha azt mondom Cannes, Nizza, Monte-Carlo, Saint Tropez, természetesen mindenkinek a gazdagok és szépek ugranak be. Végtelen pálmasorok, csillogó luxusautók- és butikok, pénznyelő kaszinók, az öblökben lágyan ringatózó yachtok, pezsgős-kaviáros fogadások, filmfesztiválok, ecetera. Érdemes a díszlet mögé pillantani (mármint földrajzilag)? Hát hogyne! Kövessetek minket!

Mert a Francia Riviérától északra eső hátország, Provence déli része olyan kisvárosokat és természeti szépségeket rejt, amelyek legalább annyira, viszont máshogy varázsolnak el minket, mint az előzőek. Jóval olcsóbbak is, mert - valljuk be - azért ez is egy szempont.

A gyönyörű kisvárosok szinte végtelen kínálatból nyissunk három tündéri városkával. A világ e szerencsés szegletében sem majszolták mindig ezüstkanállal a kaviárt. Ezt többek között az is mutatja, hogy a települések nagy része dombtetőre épült, a jó védhetőség okán. Ilyen például Grasse, amit ma már inkább a turistától és szakmabelitől kellene megvédeni (de nem teszik).


"Szakmabeli" alatt a parfümipar képviselőit értjük, ugyanis e csodás városka a világ parfüm fővárosa. Mire elérjük a szélét, ezen már egy csöppet sem csodálkozunk, ugyanis magunk mögött hagytuk a levendula, jázmin, mimóza, rózsa és ibolya mezők százait. Nem véletlen, hogy neve a "terre grasse" zsíros földet jelent (nem tudom kihagyni a nagy poént: a helyiek régóta zsírosan megélnek belőle). Itt is érvényes az angol gyepre kitalált mondás, miszerint semmit sem kell tenni vele, csak locsolni és nyírni 600 éven át.

A főszezonra a jegyek nagyon hamar elfogynak. A hely februárban karbantartás miatt nem látogatható. Szélessége 2,5 és 6 méter között változik. Májusban és júniusban az éjszakák fagyosak. A túlhasználat elkerülése érdekében naponta csak 500 ember használhatja, akik közül 200 a turista, a többi túravezető és egyéb személyzet.

Találós kérdés: a világ melyik mijére gondolunk? Norvég fjordtúra? Bhutáni metró? Tevegelés a marokkói sivatagban? Netán az Inka Ösvény? Nyertél!

Mert bizony a néhai Inka Birodalom - amely egyike volt a világ legnagyobb és legrejtélyesebb kultúráinak a 13-16. században - mai szemmel nézve is grandiózus úthálózatot hozott létre. A kecsuák egyik törzse a 12. században indult útnak a perui hegyek közül, hogy a termékeny Cuzco-völgyben új otthonra leljen. Fővárosuk is ez a központi fekvésű település lett (jelentése: a föld köldöke). Nem túl békés hódító portyáik eredményeként a 15. század végére már 1,1 millió négyzetkilométer kiterjedésű területet mondhattak magukénak, 10 milliós lakossággal. Újításaik mellett az őket megelőző civilizációk eredményeit is sikeresen adoptálták. Ilyen az úthálózat, a "Camino del Inca", amely a Birodalom fénykorában - kövezett útként! - 16 ezer kilométert tett ki. A mai Chile, Peru, Ecuador, Bolívia, és Argentína nem csekély részein.

Szászország székhelyét "Elba Firenzéjének" is nevezik. Ennek több - nyomós - oka is van: a fekvése hasonló Toszkána központjához, az Elba ugyanúgy szeli ketté, mint Firenzét az Arno. Még hangsúlyosabb, hogy a kultúra - majdnem - úgy tobzódik itt, mint Közép-Olaszországban. Sokak szerint az ősi szláv településből (Drezdzany annyit tesz, mint "síksági erdőlakók") és a hozzá 1206-ban csatlakozott német városkából álló település Németország legszebb városa. Tény, hogy kevés helyen botlunk olyan letisztult, egységes építészetbe, mint itt. Nem véletlen a "drezdai barokk" kifejezés. A város történetének kezdeti formálója a Wettin szász hercegi és királyi család volt, amelyet 900 körül alapítottak. A dinasztia hatalmát I. Konrád alapozta meg, aki történetünk szempontjából fontos döntést hozott: Drezdába költözött.

A városkában szorb földműveseket és halászokat talált. A szorbok - nem elírás, nem szerbek - szláv nép, ma is Németország délkeleti csücskében élnek. A folyó két partján kialakult települések, egyesülésük után, 1403-ban kaptak városjogot. A 15. században a taschenbergi vár lett a szász választófejedelmek rezidenciája, a város maga pedig Szászország fővárosa. A fénykor egyértelműen a 17-18. század, Erős Ágost kora, aki II. Ágost néven a lengyel trónt is megszerezte. Uralkodása alatt húzták fel (először) a barokk belváros szinte összes ikonikus épületét.

14 darab, kisebb-nagyobb, szebb, még szebb, legszebb tó, számtalan 1000-3000 méter közti hegycsúcs, ölükben egy nagy (Salzburg) és tucatnyi apró, tüchtig település, feneketlen jólét, nyugi-pihi. És persze kultúra, sportok, túrázás, hegymászás, síelés, terepbringázás, fürdés, minden ami jól esik. Ezt kínálja Ausztria egyik legismertebb - és szerintem legszebb - tájegysége, Salzkammergut. Nevét a bronzkortól a 20. század elejéig tartó, fő bevételi forrásáról, a sóbányászatról kapta. Azóta az idegenforgalom vette át a bányák szerepét.

A vidék Európa nagy átjáróházában fekszik, amely hol a Római Birodalom része volt, hol a kalandozó magyarok nyilaitól rettegett. A derék hegyvidéki embereket később a Babenberg dinasztia, a salzburgi herceg-érsekek és a Habsburgok sanyargatták. Eközben azért - mint láthatjuk - csak fejlődött a vidék, nem véletlen, hogy ma - Ausztria egyik leggazdagabb régiója.