Barakablog Járj végére a világnak!

Először lássuk a száraz, ámde érdekes tényeket. A Himalájában található Annapurna a Föld 10. legmagasabb csúcsa, 8.091 méterrel. A szankszrit szó az "Aratás Istennője" jelentéssel bír. A nyolcezresek közül ezt mászták meg először, 1950-ben. A hegy nem könnyen adja magát. Bár technikailag nem vészes a mászás, de állandó a lavinaveszély. Emiatt durva statisztikái vannak: a megmászásával próbálkozók 4%-a nem jut le a róla élve, a csúcstámadók 1/3-a hal meg. Mi azért ne féljünk ettől, hiszen "csak" az alaptáborig megyünk.

Mint a Himalája expedíciók döntő többsége, ez a túra is Kathmanduból indul. A városban az ázsiai pörgés keveredik a hegymászó feelinggel, és fantasztikus kavalkádot alkot. A Durbar tér környékének boltjai, éttermei, üzletei nepáliakkal, tibetiekkel, és a hegymászó világ nemzetközi arcaival telítettek. Itt a legfrissebb épületek is a 17-18. századból valók.


A rengeteg helyi templom mellett találjuk Kumari, a nepáliak által élő istennek tartott fiatal lány otthonát is. Tibet kínai megszállásakor sok tibeti szerzetes menekült Kathmanduba, létrehozva a Kis-Tibet nevű városrészt. A Boudhanath sztúpa körül telepedtek le, ami különleges hely: egyrészt gyönyörű, másrészt lakóházak, templomok és kolostorok veszik körbe.

Magyar felfedezők sorozatunk kakukktojása következik. Jelky András kábé semmit sem fedezett fel, viszont olyan kalandos élete volt, hogy simán lepipálja Fülig Jimmyt és Piszkos Fredet. Pedig nem így indult. Hősünk édesapja Baján szabóként dolgozott, és ahogy az akkoriban lenni szokott, fiait is e biztos megélhetés irányába terelgette. Bátyjával szófogadó fiatalemberek voltak, kitanulták a mesterséget. Testvére meg sem állt a bécsi császári udvar szabóságáig.

Öccse is rendes gyerek akart lenni, de a fránya sors mindig közbeszólt… 1754-ben szabóinasként európai vándorútra indult, bejárta Csehországot, Németországot, Franciaországot. Pechje volt, éppen akkor tört ki a hétéves háború (amit Churchill az első világháborúnak nevezett, mert Ausztrália kivételével minden kontinens belekeveredett). A hadra fogható fiatalembereket minden országban besorozták, még a "szakmai gyakorlaton" lévő külföldi szabókat is. Jelkyt Hanauban fogták el, majd pár napos börtönlét után átszállították Hannoverbe, hogy hajóval a tengerentúlra küldjék. Ő ezt nem várta meg, megszökött. A szerencse azonban rövidtávra szegődött mellé, mert Hollandiában újra elkapták és behajózták Holland-Kelet-India felé. Ekkor kezdődtek a mesebeli fordulatok: a hajóba villám csapott, és elsüllyedt. Ő egy fadarabba kapaszkodva élte túl a dolgot, míg halászok ki nem mentették. Egy holland hajóskapitány vette magához, ahol tanult szakmája sietett segítségére, a legénység ruháit javítgatta. Suriname-be utazott, ahonnan 1756-ban tért vissza Európába, Lisszabonba. Itt már nem bírt a vérével, ismét kihajózott, de kalózok támadták meg őket, akik rabszolgának adták el a törököknek.

Akinek elege van a Stile Nacht-ból, befalta az összes ünnepi bejglit, elolvasta a harmadik, Karácsonyra kapott könyvet, már nem fér el a szánkóján, megunta a capuccinó-hegyeket a kedvenc kávézójában, az csatolja fel a hótalpat és irány valamelyik közeli hegyvidék, ahol csak rá vár egy vidám, ámde mégis testmozgást ígérő kirándulás.

A széles palettából néhány osztrák és szlovák paradicsomot választottunk ki, a döntés megkönnyítéséhez (vagy megnehezítéséhez).

Ausztria

A Rax-Alpok a hegység zord csúcsokkal szabdalt keleti elővidéke. A bécsiek és a magyarok egyik kedvenc túra- és mászóhelye. Legmagasabb csúcsa az erdei manók nevére hajazó Heukuppe, 9 méterrel nyúlik 2000 fölé.

Itt működik egy bahn, ami több mint 1000 méter szintkülönbséget küzd le, röpke 8 perc alatt. Innen mindenki kedvére válogathat a túrautak között. A hótalpazás szerelmesei azért imádják, mert a fennsík nagy magasságban fekszik, de csak kis szintkülönbségek jellemzik. Így nagyon elfáradni sem kell, mégis csodás környezetben, jó időben szinte állandó panorámát élvezve túrázhatunk.

Ez év júniusában indítottuk el a Barakablogot. Ahogy azt a bevezetőben is kifejtettük, két nagy szerelmünk az utazás és az írás (na meg a fotózás, ez már három). És mi kell egy utazásról szóló blog sikeréhez? (költői kérdés…).  A 7 hónap alatt több tízezren  látogattatok el hozzánk, amit ezúton is nagyon köszönünk. Örülünk, hogy a posztok nagy részét kitette az Origo a címoldalra, a post.r rovatba. 

Év vége egyrészt a visszatekintés, számadás, másrészt a jövőbe vetett töretlen hit ideje. 

E két nekibuzdulás jegyében 2014-et egy minisorozattal zárjuk. Mai posztunkban az ez évi írások hangulatát villantjuk fel. Pár nap múlva pedig nekigyürkőzünk 2015 legérdekesebb helyszíneinek. 

Ennek jegyében kívánunk mindenkinek nagyon boldog, utazásban gazdag Új évet! 

Első posztunk arról szólt, hogy egy Balaton bringakör alatt kikkel találkozunk. Szembe jön a helyi postás, a lokális nyugdíjas bácsi-néni, a vidám kamaszok serege, sőt a decens német házaspár is. Ha már bringával arra jártunk, betekertük az Őrséget is. Csodás vidék, látni kell!

Egy gyors Azori-szigetek kitérő után megint nyeregbe pattantunk, hogy bemutassuk nektek a Garda-tavat bringás szemmel. Olaszország legszebb arcát itt mutatta nekünk. Jó, a dél-olasz vulkántúra sem megvetendő, főleg a Stromboli tetején ücsörögve belebámulni az alattunk dolgozó vulkán közepébe. 

Mivel júliusban a brazil foci VB-n csüngött a világ szeme, emellett mi sem mehettünk el, le is írtuk, milyen szép és nyüzsgő nagyvárosai vannak a hatalmas országnak. Június végén a „hogy készül egy Baraka út” kulisszatitkaiba avattuk be a nagyérdeműt. A csöppnyi sziget Afrika aljánál pedig maga a paradicsom, amit Reunionnak hívnak. 

Csodákért nem kell feltétlenül messzire menni, itt van mindjárt Montenegró, amely két posztot is megért! Majd kicsit távolabb kanyarodtunk: Nádai Laci túravezetőnk mesélt Teleki Sámuelről. Mint elmondta, Ő még mindig a derék magyar gróf szellemében vezeti a csapatokat a Kilimandzsáróra. Jó neki! Aki szereti amikor az adrenalin az agyába tolul, az azonnal jelentkezzen egy via ferrata túrára. Ha bővebben is érdekli a téma, két júliusi posztunkban is olvashat róla. 

Augusztusban maga Réz András vetette papírra, hogy mit is jelent a Baraka (kedvenc utazási irodánk nevén kívül.:). Filmesztétikai fejtegetését a hónap témája, Izland követte. Nem csupán azért, mert szerintünk a glóbusz egyik legcsodásabb helye, hanem mert ott megint történtek a dolgok. A drámai nevű Bardarbunga például hó végén működésbe lépett. Szerencsére most nem állt le a fél világ, mint 2010-ben az Eyjafjallajökull miatt (micsoda neveik vannak ezeknek…). Aztán a hó végén békésebb vizekre, a Dél-Dunára eveztünk. Olyan keményem toltuk, hogy a túra végén megérdemeltünk egy dús bajai halászlét. 

A szeptember a happy napsütés jegyében telt. Madeira, Kuba, Dél-Olaszország, Provence. Vidám helyei a világnak, ugyebár? 

Októberben egzotikumok nyomába eredtünk. A fantasztikus dél-afrikai kalandokat az Everest alaptábor (gatyát felkötni!), majd Malajzia követte. Csupa olyan sarka a világnak, ahová egyszer az életben el kell jutni (de legalábbis törekedni kell rá, abból baj nem lehet). 

Novemberben Thaiföld legeldugottabb sarkai, legkúlabb homokos fövenyei és a világ legnagyobb tere (Mexikóváros, Zocalo), valamit az azték-maja kultúra gyöngyszemei közé éppen csak befért a bringaparadicsom, Koppenhága bemutatása. 

És észre sem vettük, máris itt az év vége: decemberben két – egymástól nem csak kilométerben távol eső - világot prezentáltunk nektek. A környékbeli hegyeken abszolvált hótalpazás és Burma csodás templomai, arany Buddha szobrai és őserdeje a lelkünkben találkoztak egymással. 

Hölgyeim és uraim, következik 2015!

Futni jó! Be kell vallanom, e magvas gondolat általában nem akkor jut eszembe, amikor - max hetente kétszer - a Rómain rovom a köröket, és kábé 1,5 kilométer után két alternatíva jön szembe velem: a szívroham vagy a tüdőembólia. A dicső halál előtti utolsó pillanatban szolid gyaloglásba menekülök (szégyen a gyaloglás, de hasznos alapon).

Egy szó, mint száz, a Baraka maroknyi túravezetője által 2014 tavaszán életre keltett Footour Sportegyesületnek nem én vagyok a kizárólagos célcsoportja. Szegények jól is járnának… Bár teljesen egyetértek alapcéljukkal, miszerint a "mozgás szellemi és fizikai értelemben is a teljes értékű emberi élet alappillére." Tatán, az ország egyik leghangulatosabb városában (gondoljunk csak a tóra és a környező parkokra) alapvetően három dologra koncentrálnak: az utánpótlásképzésre, az amatőr és profi versenyeztetésre és sportesemények, rendezvények lebonyolítására.

Tegye fel a kezét, aki emlékszik a Delta című ex-TV műsor főcímére, melyben a sítalpas felfedezők jó nagy hóviharban caplatnak a hómezőn. Azok nem mi voltunk a Alacsony-Tátra kör tetején, de csak azért, mert nem volt ott egy operatőr. Simán lehettünk volna… Olyan hóviharban poroszkáltunk előre, hogy az előttem haladó bajtársamnak csak a hátizsákját láttam, a tarkóját már nem. Hoppácska, ez ám a kaland - mondhatjátok teljes joggal! Így is van. Mégsem véletlen, hogy a "Megcsináltuk!", "Fasza gyerekek vagyunk!", "Jó kis kaland volt!", "Erre életem végéig emlékezni fogok!" és hasonló, csillogó szemmel, kipirult arccal, boldogan-büszkén előadott megjegyzések csak a túra után, a szlovák síparadicsom fapados éttermében jöttek elő. Menet közben örültünk, hogy élünk.

Tényleg nagy kaland volt: hajnali ébredés, néhány órás buszozás után érkeztünk meg az Alacsony-Tátrába, az 1120 méter magasan (már ez 106 méterrel lepipálja hazánk legmagasabb csúcsát) található parkolóba. Itt belelovaltuk magunkat a vastag nadrág, tollkabát, síkesztyű, meleg sapka, termózokni összetevőket tartalmazó divatbemutatóba, majd drága túravezetőink kiosztották utunk főszereplőit, a hótalpakat!

A vidám kis szerkezetet az eszkimók és az Észak-Amerikai indiánok találták fel. Állati inakból készítették a teniszütő formájú tepsit, melyek nélkül télen egyszerűen éhen haltak volna. Merthogy reménytelen lett volna a 2-3-5-6- méteres (hol mennyi) szűz hóban vadászni, vagy ellenőrizni a kitett csapdák állapotát. Ami régen az életben maradás eszköze volt, ma vidám színekben pompázó (praktikusan, ha leesik rólad, könnyen megtalálod) piskóta alakú, könnyű műanyag cucc. A sífutólécekhez hasonló, de annál jóval rövidebb és szélesebb eszközt a bakancshoz rögzítjük. Elején cizellált fém fogacskák segítik a hóba marást, az alján lévő fém stoplik pedig a fagyott havon (tudjátok, hogy azt szaknyelven "firnes"-nek hívják?) való mászkálást. A sarka megemelkedik járás közben, nemtom miért, gyanítom, praktikus okokból. A cucc fő célja, hogy Jeti-talp nagyságúra növeli lábméretünket, ezzel elosztja testsúlyunk hóra nehezedő nyomását. Ennek okán járás közben jóval kevésbé süllyedünk el. Azért, ácsi, nem a hó tetején járunk, téli Jézus-szerűen (lásd vízen járás), így is kicsit belesüppedünk, de annyi kell is, nehogy túl egyszerű legyen a kardio fittness. Felcsatolásával a több méteres hóval fedett, vagy jeges utak is járhatóvá válnak.

Burma a Távol-Kelet nagy turistaparadicsomai támasztotta verseny - és a katonai junta közelmúltbeli tettei - miatt a megérdemeltnél jóval kisebb figyelmet kap. Pedig Délkelet-Ázsia egyik legszebb országa, ahol fantasztikus trópusi őserdőkbe, érdekes alakú kúpkarsztokba, ötezer méteres hegyekbe és sok ezer éves kulturális emlékekbe botlunk lépten-nyomon. Rózsa Edvárd túravezetőnk segítségével most e gyönyörű ország életébe pillanthatunk be. Ő a rengeteg természeti és tárgyi emlék mellett a helyiek vidámsága, kedvessége és vendégszeretete miatt szeret ide járni.

Yangon - amit a brit gyarmati időkből Rangoonkét ismertünk - az ország - melynek mai hivatalos neve Myanmar - ötmilliós metropolisza az Irrawaddy folyó deltájában fekszik. (Tudjátok, aminek "sárgás, mocskos, krokodiloktól hemzsegő felületén" utazott a Kölyök, a Rozsdás és a Főorvos Rejtő Jenő örökbecsű regényében, az Elveszett cirkálóban). Yangonban ezen kívül egész Délkelet-Ázsia legszebb brit koloniális stílusban épült belvárosa is fogad minket. A város epicentrumát a 2500 éves Sule Pagoda foglalja el, amelynek a tradíciók ápolása mellett ma is aktív szerep jut: mind az 1988-as, mind a 2007-es nagy felkelés innen indult. A festői Kandawgyi-tó szélén magasodik a szivárvány minden színében pompázó Királyi Bárka. Számunkra kicsit idegen, de azért király. Mindezek mégis eltörpülnek a város fő látványossága, a Shwedagon Pagoda mellett. A világ legrégebbi, 2500 éves pagodája 98 méter magas kupolájával (a pesti Bazilika csúcsa 96 méter) teljesen uralja a városképet. Az épület harmóniája a Taj Mahaléhoz hasonlítható. A nemesfémekkel kint is, bent is bőkezűen bántak, ez a világ leggazdagabban díszített sztúpája, 60 tonna tiszta arannyal borítva. Számtalan drágakő (jáde, rubint, zafír, gyémánt) csillog rajta, a csúcsán pedig 76 karátos gyémántot ragyog.

Másnap a Midnight Oil nevű ausztrál rockbanda híres dala a "Mountains of Burma" refrénjének engedve (tök jó szám, üsd be a YouTube-ba) az ország hegyein átrepülve Mandalaybe érkezünk. Az 1,2 milliós élénk város a Kína és India felé futó kereskedőutak találkozási pontjában fekszik. Rengeteg kínai bevándorló telepedett itt le. Burma utolsó királyi városa kulturális, vallási és művészeti központ. Ha minden egyes pagodájára egy napot szánnánk, majdnem két évünkbe telne A-tól Z-ig végigjárni őket. Edvárd szerint a legszebb a Kuthodaw Pagoda, és mi hiszünk neki. A szerzetesek a buddhista törvényeket 729 márványkőbe vésték, és minden egyes márványkövet egy-egy különálló, kicsi sztúpában helyeztek el. Ezt nevezik a "világ legnagyobb könyvének".

• Mianmar (régi nevén Burma), az ellentmondások országa: aranyozott pagodák kivilágítatlan, kátyús utak mentén. Szegénység, de sehol máshol nem tapasztalt kedvesség és vendégszeretet.
• A férfiak és a nők a hagyományos longjiban, azaz amolyan skót szoknyában járnak.
• Az arcok jellegzetesen fehérre vannak maszkírozva, az asszonyok (de sokszor a férfiak is) smink és napvédő krém gyanánt a thanakafa nedvét keverik össze pálmaolajjal, és ezt a krémet kenik az arcukra.
  
  
• Az országban a jobb oldalon közlekednek, az autók mégis jobbkormányosak. Az átállás ugyan már 1969-ben megtörtént, a sofőrök még nem barátkoztak meg az új autókkal, továbbra is ragaszkodnak a jobb oldali kormányhoz. Mivel így előzéskor nem látnak előre, egész jelrendszert dolgoztak ki, hogy az előttük-utánuk jövő autóknak milyen villogásokkal jelzik, szabad-e a pálya.
  
  

Ha eddig lettek volna kétségeid, hogy télen nem lehet túrázni, íme a megoldás. Ilyenek a hótalpas túrák!

Hótalpas túrázás from Baraka utazások on Vimeo.

Sok szép krátertó létezik a világon. Környezetük hol sűrű növényzettel borított erdő, hol szavanna, esetleg holdbéli táj. Kevés olyan vidék van, mint a Laguna de Catemaco, ahol a tóparton egy szépséges város fekszik, a tóvidék meg maga a természet közepe. Ezért nem sokáig tátjuk a szánkat (bár a látvány miatt én még tudnám pár napig), gyors kajakokat bérlünk és irány a papagájokkal, tukánokkal, makákó majmokkal jól ellátott tóvidék! Állatibaromi szép, ha legközelebb arra jártok, ki ne hagyjátok!

Másnap gigantikus dzsungel kalandok várnak ránk. A Kolem Jaa ökopark (gyanítom, hogy ezek a nevek még a spanyolok előtti kultúrából valók) a kalandturisták álma: 30 méter magasan futó canopy ösvényeken sétálunk, kötélen ereszkedünk alá csodás vízesésekhez, aztán a nap csúcspontja, adrenalin-löket suhanás a lombkoronaszinten fél kilométeren át. Felülről látjuk-halljuk az őserdőt, meg ne tudjátok (illetve persze, hogy tudjátok meg!) mekkora királyság! Mikor este remek kis bungalóinkban álomra hajtjuk kissé elnehezült fejünket, a dzsungel állatai énekelnek nekünk altatódalt.

Mexikó elég nagy ország, a 6 óra buszozás errefelé meg se kottyan. Mai uticélunk, a Sumidero-kanyon, egy 25 kilométer hosszú víztározó. Motorcsónak-perspektívából az igazi, a csaknem függőleges, 100 méter magas oldalfalak láttán még legcinikusabb utitársaink is ámuldoznak. Helyi vezetőink felvilágosítanak róla, hogy kezünket ne nagyon lógassuk a vízbe, a krokodilok miatt, de ez szerencsére félig vicc. Bár félig nem… A jajde félelmetes hüllőkön kívül keselyűk, majmok is tanyáznak a hatalmas sziklákon és barlangokban.