2014 december 16. 06:00 Tegye fel a kezét, aki emlékszik a Delta című ex-TV műsor főcímére, melyben a sítalpas felfedezők jó nagy hóviharban caplatnak a hómezőn. Azok nem mi voltunk a Alacsony-Tátra kör tetején, de csak azért, mert nem volt ott egy operatőr. Simán lehettünk volna… Olyan hóviharban poroszkáltunk előre, hogy az előttem haladó bajtársamnak csak a hátizsákját láttam, a tarkóját már nem. Hoppácska, ez ám a kaland – mondhatjátok teljes joggal! Így is van. Mégsem véletlen, hogy a „Megcsináltuk!”, „Fasza gyerekek vagyunk!”, „Jó kis kaland volt!”, „Erre életem végéig emlékezni fogok!” és hasonló, csillogó szemmel, kipirult arccal, boldogan-büszkén előadott megjegyzések csak a túra után, a szlovák síparadicsom fapados éttermében jöttek elő. Menet közben örültünk, hogy élünk.
Tényleg nagy kaland volt: hajnali ébredés, néhány órás buszozás után érkeztünk meg az Alacsony-Tátrába, az 1120 méter magasan (már ez 106 méterrel lepipálja hazánk legmagasabb csúcsát) található parkolóba. Itt belelovaltuk magunkat a vastag nadrág, tollkabát, síkesztyű, meleg sapka, termózokni összetevőket tartalmazó divatbemutatóba, majd drága túravezetőink kiosztották utunk főszereplőit, a hótalpakat!
A vidám kis szerkezetet az eszkimók és az Észak-Amerikai indiánok találták fel. Állati inakból készítették a teniszütő formájú tepsit, melyek nélkül télen egyszerűen éhen haltak volna. Merthogy reménytelen lett volna a 2-3-5-6- méteres (hol mennyi) szűz hóban vadászni, vagy ellenőrizni a kitett csapdák állapotát. Ami régen az életben maradás eszköze volt, ma vidám színekben pompázó (praktikusan, ha leesik rólad, könnyen megtalálod) piskóta alakú, könnyű műanyag cucc. A sífutólécekhez hasonló, de annál jóval rövidebb és szélesebb eszközt a bakancshoz rögzítjük. Elején cizellált fém fogacskák segítik a hóba marást, az alján lévő fém stoplik pedig a fagyott havon (tudjátok, hogy azt szaknyelven „firnes”-nek hívják?) való mászkálást. A sarka megemelkedik járás közben, nemtom miért, gyanítom, praktikus okokból. A cucc fő célja, hogy Jeti-talp nagyságúra növeli lábméretünket, ezzel elosztja testsúlyunk hóra nehezedő nyomását. Ennek okán járás közben jóval kevésbé süllyedünk el. Azért, ácsi, nem a hó tetején járunk, téli Jézus-szerűen (lásd vízen járás), így is kicsit belesüppedünk, de annyi kell is, nehogy túl egyszerű legyen a kardio fittness. Felcsatolásával a több méteres hóval fedett, vagy jeges utak is járhatóvá válnak.
Ami megéri! Mert az Alacsony-Tátrában januárban nagyon király hótalpazni. Lásd bevezető. Forró tea apró kortyokban a kulacsból, müzliszelet befalása, és indulás! A parkolót elhagyva azonnal Holle anyó birodalmába csöppenünk: a hatalmas fenyőkkel borított, amíg-a-szem-ellát, hófehér domboldalon futó ösvény maga a mese. Az itt még gyenge szellőcske vidám pormacskák alakjában fújja arcunkba a havat. Merő giccs az egész! Két dolog miatt már az elején megéri kilépni a civilizációból. Ezek: a csodás panoráma, a jó kis testmozgás, a vidám társaság, és az egész fantasztikus, túlvilági csend. Na jó, ez már négy, de a sort tetszés szerint folytathatnám. Befagyott vízfolyások, hosszú lejtők és még hosszabb (vagy annak tűnő) emelkedők, apró menedékházak, váltakozó, erdős, cserjés, mezős vidékek mellett vezet az út. Az is ritka élmény, hogy – szó szerint – ötpercenként változik a táj és az időjárás. Pár perce még nehéz, a völgyeket is megülő, sötétszürke fellegek alatt lopakodtunk, biztosra véve, hogy nemsokára az évszázad hóvihara csap le ránk, most meg hétágra süt a nap, a kék ég is csodálkozva tárja szét a kezét, nem is érti, hogy létezik egyáltalán felhő a világon.
A bevezetőben tárgyalt Delta feeling az erdőből kilépve, a gerincen kap el minket. Hatalmas hóvihar, nulla-egész-kettő látótávolság. És már a lábunkban van jó 10 kilométer hegyen, völgyön, majdnem szűz (a túravezetőknek teljesen az) hóban. Nem akarok drámai hangot megütni, egy békés, vidám blog lapjain, de életem legnehezebben legyűrt 300 métere volt. Aztán ahogy jött, elúszott mellettünk a rossz idő, kisütött a nap, kéklett az ég. A csúcsról nagyrészt fenéken csúsztunk le a hosszú lejtőn. Nagy kaland volt, ki ne hagyjátok! A tél maradék hónapjaiban úgyis eleget punnyadtok(unk) a kanapén.
