Barakablog Járj végére a világnak!

"Visszaindulok, mert megfagyok, mint kutyaszar decemberben" - ez nem egy mai rapszám refrénje, hanem az ország egyik legnagyobb tekintélyű grófi családja tagjának mondása. E szavak után elindult lefelé a hegyről. A helyszín a Kilimandzsáró, az időpont 1886 tavasza, a személy gróf Teleki Sámuel, az egyik legnagyobb magyar felfedező, Afrika-kutató. Aki - mint látjuk - nem volt híján hidegvérnek és humorérzéknek. Mindkettőre szüksége volt.

Gondolom, a Teleki nevet nem kell bemutatni kedves honfitársaimnak. Egy kis gyorstalpaló: Erdély és Magyarország egyik legjelentősebb arisztokrata családja 1697 óta viseli a grófi rangot. Néhány családtag: Teleki Mihály, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem kancellárja, a családi vagyon megalapozója; Teleki Domokos neves nyelvművelő és ásványgyűjtő, a Jénai Ásványtani Társaság első elnöke; egy másik Mihály, író, II. Rákóczi Ferenc bizalmasa; Teleki Sándor, Petőfi "vad grófja", a jeles emlékiratíró; Teleki László, a Kegyencz írója, reformkori politikus, a Határozati Párt vezetője; Teleki Blanka, a magyar nőnevelés úttörője; Teleki Pál, a jeles földrajztudós, a későbbi miniszterelnök. És cikkünk hőse, Teleki Sámuel.

Ásványtant, geológiát, földrajzot és csillagászatot tanult, majd politikusként megismerkedett Rudolf trónörökössel a Magyar Földrajz Tudományok Társaság elnökével. Vele való barátsága többszöri, közös vadászatban nyilvánult meg. Rudolf unszolására és szponzorálásával indult el az Egyenlítő környéki Afrikába, ahol akkoriban még bőven akadt feltáratlan terület.

Először is, tiszteld a hegyet! Már csak a paraméterei miatt is - kezdi az élménybeszámoló, praktikus tanácsok részét Nádai László túravezető, aki 16-szor (!) tette meg az oda-vissza utat Afrika csúcsára(ról).

A Londonnál is nagyobb területen elterülő vulkán 5.896 méter magas. Magányos harcos Észak-Tanzánia poros szavannavidékén, ezért a Masai-síkságról megpillantva frenetikus látványt nyújt az utazó számára. Amikor 1848-ban az első két európai egy hófödte csúcsról számolt be az Egyenlítőtől mindössze 300 kilométerre, senki sem hitt nekik. "A képzelet és a rosszul látás véletlen egybeesése" - szólt a kortársak, nem túl jóindulatú véleménye.

Teleki Sámuel - akiről egy következő posztban külön is beszámolunk majd (terveink között szerepel ugyanis egy "Magyar felfedezők, utazók" sorozat itt a blogon) - is elévülhetetlen érdemeket szerzett a Kilimandzsáró megismerésében. A hegy 1961, Tanzánia függetlenné válása óta az Uhuru (Szabadság) nevet viseli.

Három csúcsa közül legmagasabb a Kibo. Fekete-Afrikában, mint tudjuk, nem rohan az idő, sem az emberek, sem a vulkánok. A Kilimandzsáró egymillió évvel ezelőtt tört ki utoljára.

A csúcsra 6 útvonal vezet, mindegyik Tanzánia felől, bár a hegy északi lába Kenyához tartozik. A 70-es évekig koordinálatlan volt a mászás, bárki bárhonnan felmehetett. 1977-ben a tanzánok megnyitották a Kilimandzsáró Nemzeti Parkot, egyúttal lezárták a kenyai határt. Kétségtelen, hogy némi joggal tették, hiszen a hegy az ő területükön fekszik.

A turisták nagy része ma is a Teleki által bejárt Marangu utat választja. Ez a legcivilizáltabb: hagyományos menedékházak vannak, vízzel, mosdóval, főzési lehetőséggel. Ide annyi túraengedélyt adnak ki, amennyi a szálláshelyek száma. A másik a nyócker oldal, sátrazás, vadkemping, nincs létszámlimit, néha óriási a tömeg, és bozót WC van. De fontos tudni, hogy a Marangu út sem könnyebb a többinél.

Erősen ajánljuk Marty Mellway 7,5 perces díjnyertes kisfilmjét Bali igazi életéről. Előre szólunk: most azonnal akarsz majd indulni!  
 

Ahogy ígértük, az első rész után íme a montenegrói posztunk második része.

A montenegrói tengerpart vadabb, és kevésbé zsúfolt, mint a horvát. Két epicentruma Budva városa és a Kotori-öböl. Előbbit akkor tudjátok elképzelni legjobban, ha annyit mondok, pont olyan, mint Dubrovnik, csak kisebb. Engedelmetekkel nem ragoznám tovább a városkát.

A Kotori-öböl egy természeti csoda. Európa egyetlen meleg égövi fjordjának is nevezik, de ez tudományosan nem állja meg a helyét, mert egy tenger által elöntött folyamvölgy. Szédítő hegyek szakadnak a tengeröbölbe, egy keskeny szoroson át csatlakozik a nyílt Adriához. Ez a Veriga-szoros, mely 300 méter szélességével (vagyis keskenységével) természetes kaput alkot. Végében fekszik az egyutcás kisváros Perast, ahol tengerész népek laknak. Ők a szorosban, a víz felszíne alatt kifeszített lánccal akadályozták meg annak idején az ellenséges hajók bejutását az öbölbe. Perast egyébként dicső múltú, anno még Velence is önálló köztársaságnak ismerte el. A 17-18. században itt volt a kontinens legjobb hajósiskolája, maga Nagy Péter cár is itt tanulta a mesterséget.

Ringó búzamezők, véget nem érő alföldek, lustán kanyargó, széles folyók, nyüzsgő, milliós metropoliszok - na, ezt NE keressétek ebben a kis balkáni országban. Montenegróban vannak viszont vad, csupa-szikla, komor hegyek, mély kanyonok, őserdők, az egyetlen délszaki fjord, gyönyörű, kristálytiszta vizű tavak. Bónusz: a tenger!

Most már kitaláljátok: Montenegróban jártunk!

Az ország évszázadok óta a civilizációk találkozóhelye. Letelepedett itt Bizánc és Velence, a Török Birodalom és a Monarchia, sőt a szlovén kultúra is. De ne felejtsük: ők mind egy olyan szláv-illir népen uralkodtak, amely már a 10. században önálló fejedelemséget hozott létre. 1077-ben VII. Gergely pápa független államnak ismerte el, uralkodójának koronát küldött.

A Balkán egyik legbüszkébb állama egyben a legváltozatosabb, tele természeti csodákkal. Haladjunk most - mondjuk - északról délre.

A Durmitor Nemzeti Park..., hát felebarátaim, az rettentő szép! Nem csoda, hogy 1997-ben az UNESCO felvette a Világörökség listára. Itt található az ország legmagasabb csúcsa, a csupasz, sziklás 2533 méter magas, vicces nevű Bobotov Kuk. És hogy ne legyen magányos, környezetében további huszonhárom, 2300 méternél magasabb társa veszi körül. A látvány önmagáért beszél! A világháború alatt itt bujdostak a jugoszláv partizánok Tito vezetésével. Alaposan feladták a leckét az őket kereső németeknek.

A Durmitor talán legszebb látnivalója a Tara folyó 1300 méter mély kanyonja, amit "Európa könnyének" is neveznek. 80 kilométer hosszan kanyarog a környékbeli hegyek között. Ne könnyen legyűrhető vízfelületre gondoljatok, a Tara mélyedés a Grand Canyon után a föld második legmélyebb kanyonja. Türkizkék vízén nagyszámú vadvízi evezőst láthatunk. Állandóan.

Róth Norbert a magyar kerékpársport jeles személyisége és számtalan szebbnél szebb bringatúra szervezője-vezetője megosztja velünk, mire kell figyelnünk nyeregbe pattanás előtt és közben.

Felkészülés

Test: mivel az átlag magyar bringás nem a Mount Everest (nem létező) bicikliútjait akarja legyűrni, és 3 éves világkörüli utat sem tervez, sokkal inkább pár napos, síkvidéki, folyóparti, esetleg barátságos emelkedős-lejtős túrákra gerjed, ezért neki nincs szüksége kemény felkészülésre. Nyilván nem árt, ha valaki viszonylag rendszeresen bringázik, hegyi túrára készülve pedig meg tud tekerni néhány hazai dombot. De a "normál" erőnlét bőven elegendő.

Lélek: ha nekivágunk, legyünk motiváltak, akarjuk végigcsinálni! Persze nem mindenáron, a cél nem a szívroham a negyedik nyeregben töltött nap végén. Ha hosszabb túrára megyünk, készüljünk fel a sorozatterhelésre. Szép dolog egyszer legyűrni a Budapest-Szentendre távot oda-vissza, de ennek akár három-négyszeresét 4-5-6 napon keresztül az más. Már reggel izomlázunk lehet, a nyeregbe pattanásnál azonnal fáj a fenekünk, fáradunk, egész nap monoton mozgást végzünk: mindezekre érdemes előre számítani.

A bringa legyen átvizsgálva: fékek, olajozás, jó nyereg, normál állapot. Kötelező elem a szerelőkészlet, a kerékkel egyező méretű pótgumi (nem vicc, erre nem mindenki figyel, amikor leemeli a polcról a belsőt).

Bevallom, halvány lilám sincs, hogy a dodó nevű madár (nevének jelentése: ostoba) tényleg olyan hülye volt-e, mint azt a Jégkorszak 1-ben látjuk, de az biztos, hogy egy dologban nagyon bölcsen döntött: az egész világon csak Réunion szigetén élt. Sőt, ő volt a leghűségesebb bennszülött. Ugyanis amikor a fehér gyarmatosítók hajóra rakták, hogy otthonukba szállítsák, legtöbbször visszautasította a táplálékot és elpusztult. Megértem, nehéz lett volna a földi Paradicsomtól távol élnie.

Tudjuk, hogy ez a jelző már unalomig elcsépelt, de higgyétek el nekem, erre a Madagaszkártól 800 kilométerre fekvő, csupán 50 kilométer széles és 70 kilométer hosszú vulkáni szigetre nagyon illik. E földdarab "rengeteg in one": trópusi dzsungel, aktív vulkánok, dübörgő vízesések, vízbe csavarodó pálmafás homokos strandok (mint gyerekkorom lakótelepi hálószobáiban a fali poszter), sziklás óceán-partok, holdbéli sivatagok, vad hegyek, hőforrások. Mi kell még? Hát persze, kultúrnövények: kávé-, kakaó-, cukornád-, és vaníliaültetvények, mangóföldek. Hát, nem egy Kárpát-medencei fauna! De ne is azt keressük az apró (Korzikánál kisebb) szigeten.

Hanem fent felsoroltak mellett például a kreol kultúrát és konyhát. Igaz, a portugál felfedezők csendesen átpasszolták a helyet a franciáknak, akik először zendülő katonatiszteket hurcoltak ide (lásd Anglia és Ausztrália), de az évszázadok alatt olyan lett a fajok keveredése, hogy ihaj! Izgalmas a kontraszt: Franciaország tengerentúli tartományaként az EU tagja, a boltban euróval fizetünk, a városok, földrajzi helyek mind francia nevűek, de az utcán javarészt kreolokkal (a fehér gyarmatosítók és fekete párjuk csodaszép leszármazottai), afrikaiakkal, arabokkal, kínaiakkal és indiaiakkal futunk össze.

A helyiségek - melyek nevükben kimerítik az összes francia szentet - az afrikai-kolonialista stílust hozzák, apró, barátságos települések. A főváros Saint-Denis is mindössze 160 ezres. (Zárójeles érdekesség: a város leghíresebb szülötte Monsieur Roland Garros, a híres francia pilóta, akinek semmi köze nem volt a teniszhez. Viszont ő repülte át először a Földközi-tengert Dél-Franciaország és Tunézia között, majd néhány óra pihenés után visszafelé is. Az első világháborúban hadipilóta volt, megalkotta a vadászrepülő ősét, nem sokkal később a németek - gépével együtt - lelőtték.)

De gyorsan vissza a természetbe! Mivel nem bírnátok cérnával, ha jelen posztban minden csodáról írnék, amit Réunionon megtekinteni érdemes, ezért önkényes válogatásba kezdek.

Az egyik leggyakrabban visszatérő kérdés Tőletek, hogy vajon hogyan találjuk ki az új utazásainkat és milyenek lehetnek a bejáró, előkészítő túráink. Most pár kulisszatitokba szeretnénk beavatni az egyik legújabb utunk, az Azori-szigetek kapcsán.

Honnan jött az ötlet? A legkülönbözőbb helyekről szoktunk tájékozódni. Az Azori-szigetekről konkrétan egy reklámfilm győzött meg minket, amikor Terleth Matyi túravezetőnkkel utaztunk haza a TAP járatán a Madeira bejárást követően. Néztük a repülőn filmet: kétezer méteres vulkán, csodaszép vízesések, hangulatos kisvárosok és fantasztikus sziklás partok. Gondoltuk, ha Madeira ennyire jó hely, akkor az Azori-szigetek sem lehet rossz. Lényegében akkor született meg a döntés, hogy ennek is nekivágunk.

Készülnek az A, B, C és Z tervek

Egy kis szünet után idehaza lázas információgyűjtés vette kezdetét. Megrendeltük a szokásos útikönyveket (angolul) és térképeket; elkezdtünk kutatni a lehetséges szállások és kibérelhető autóbuszok után. Minél kisebb egy hely (az Azori-szigetek kilenc tagból áll!) ez annál nehezebb. A hotelek legyenek jó helyen, ne legyenek nagyon drágák, legyenek színvonalasak, elférjen a csoportunk és fogadjanak minket adott esetben egyetlen éjszakára is (ez nehezebb dolog, mint gondolnátok). Kikutattuk a menetrendeket és nyitva tartásokat, amiket meglehetős latinos lazasággal kezelnek a helyi azorik.

Így aztán két évvel később ismét ülünk ketten Terleth Matyival a TAP járatán, de ezúttal már az Azori-szigetek van a fejünkben. És amikor már azt hisszük, hogy mindent tudunk a helyről, amikor megérkezünk, kiderül, hogy semmit sem. Például, hogy az összes térkép rossz, a térképészeknek egyes helyekről teljesen eltérő elképzeléseik vannak. Példa: Faial szigetén az egyik "vastag-piros" főút valójában az elágazás után kalandos off-road csapásra vált. Még jó, hogy nem busszal és csoporttal vagyunk itt először…

Itt egyszerűen elfogyott előttünk az ösvény

A korábban rendelt öt térképünkhöz helyben vásárolunk még négyet és ezekből átlagot számolva nagyjából kijött a valóság. A legnehezebb mindig a turistatérképek megszerzése, amiben sokszor a turistairodák és a könyvesboltok sem nagyon kompetensek.

Amikor pedig begyűjtöttük az összes térképet, kisebb-nagyobb katalógusokat és kiadványokat, kellőképpen agyára mentünk a helyi turistairoda alkalmazottainak ("és ebben a kanyarban vajon elfordul egy nagybusz?"), bekapcsoltuk a GPS-t és az okostelefont, indulhat is a bejárás a bérelt kisautóval.

Nem ijedünk meg egy kis offroadtól az Azori Rally útvonalán

A brazíliai foci vb egyre izgalmasabb meccsei nem kevésbé izgalmas helyszíneken játszódnak. Az első rész után itt a vb városairól szóló posztunk második része.

Natalt 1597 karácsonyán alapították ezért kapta a karácsony (vagy születés) nevet. A környék első felfedezője bizonyos Amerigo Vespucci volt. Igazi fejlődésnek 1892-től indult, a korszerű kikötő megépítésével. Helyi mércével mérve kisváros, csupán 1,2 milliós. Ennek előnyei is vannak, Natal ugyanis Brazília legbiztonságosabb városa. A 10 kilométer hosszú Via Costeria luxus turistaparadicsom, sokcsillagos szállodákkal, homokos parttal, éttermekkel, bárokkal, és persze a gyönyörű brazil lányokat bámuló - főleg európai - aranyifjakkal. Az óceánpart egyébként is elképesztő: van homokos, dűnés, sziklás, köves, sima, szabdalt és öblös-félszigetes. Mintha a világ tengerpart-skanzenjében járnánk. És mindeközben ezerrel süt a nap. Nem csoda, hogy 365 napon keresztül dübörög a turizmus. Ez a vidék Latin-Amerika Európához legközelebb fekvő pontja. A távolság alig több mint 5.800 kilométer. Ha erre járunk, a nyüzsgő modern belváros, a régi portugál erőd, a Városliget megtekintése mellett ki ne hagyjuk a világ legnagyobb kesudiófáját, mely a Guinness Bbook-ba is bekerült. A stadion tervezőit a tengerparti dűnék formái ihlették. Amiken mellesleg jó móka a dűne terepjárózás.

A braziliai foci vb a világ ötödik legnagyobb országában zajlik. A glóbusz talán legnépszerűbb sport fiesztájának 90 perceit 12 városba szórta szét a FIFA. Két részes posztunkban ezek közül a kevésbé ismert helyszíneket villantjuk fel, nem untatva benneteket olyan ismert metropoliszok bemutatásával, mint Rio, vagy Sao Paulo.

Belo Horizonte

Minas Gerais állam fővárosa, az ország délkeleti részében. Neve magyarul "gyönyörű horizont"-ot jelent. Brazília harmadik legnépesebb agglomerációja, lakossága 5,4 millió. Mint sok Latin-amerikai települést, Belo Horizontét is egy "bandita" alapította. De ne a mai szóhasználat alapján vett sebhelyes arcú, gonosz tekintetű csávóra gondoljatok. A bandeinanték a felderítő banderiák tagjai voltak, akik a kontinensnyi portugál gyarmat, Brazília ismeretlen területeit derítették föl. Mivel jó klímát és remek termőföldet találtak, szép volt a táj (és valszeg a csajok is…) a fiúk fölhagytak az aranykereséssel és letelepedtek.

A sztori jól folytatódott, a város tervezéséhez az USA fővárosától vettek példát, így az ország egyik legkonszolidáltabb városképe jött létre. A fejlődő országok metropoliszaira jellemzően a szolid kertvárosi részek és a nyomor bádogviskói 20-40 emeletes toronyházak sűrű erdejét veszik körül. Belo Horizonte komoly gazdasági központ, fejlett iparral, főleg fémfeldolgozással, amihez az alapanyagokat a környék jelentős ásványkincsei biztosítják. Bár a turistáknak jól csengő fövenyes tengerpart a várostól kb. 200 kilométerre fekszik, az üzleti turizmus combos, évente több száz nemzetközi vásárt, konferenciát rendeznek. A látóhatárt komoly hegyek övezik, melyekben ezerféle flórát és faunát rejtő parkokat csodálhat meg a szorgos turista. A foci temploma a 60-as évek közepén épült, fénykorában 130 ezres szurkolótömeg töltötte meg.