Barakablog Járj végére a világnak!

Az egyik leggyakrabban visszatérő kérdés Tőletek, hogy vajon hogyan találjuk ki az új utazásainkat és milyenek lehetnek a bejáró, előkészítő túráink. Most pár kulisszatitokba szeretnénk beavatni az egyik legújabb utunk, az Azori-szigetek kapcsán.

Honnan jött az ötlet? A legkülönbözőbb helyekről szoktunk tájékozódni. Az Azori-szigetekről konkrétan egy reklámfilm győzött meg minket, amikor Terleth Matyi túravezetőnkkel utaztunk haza a TAP járatán a Madeira bejárást követően. Néztük a repülőn filmet: kétezer méteres vulkán, csodaszép vízesések, hangulatos kisvárosok és fantasztikus sziklás partok. Gondoltuk, ha Madeira ennyire jó hely, akkor az Azori-szigetek sem lehet rossz. Lényegében akkor született meg a döntés, hogy ennek is nekivágunk.

Készülnek az A, B, C és Z tervek 

Egy kis szünet után idehaza lázas információgyűjtés vette kezdetét. Megrendeltük a szokásos útikönyveket (angolul) és térképeket; elkezdtünk kutatni a lehetséges szállások és kibérelhető autóbuszok után. Minél kisebb egy hely (az Azori-szigetek kilenc tagból áll!) ez annál nehezebb. A hotelek legyenek jó helyen, ne legyenek nagyon drágák, legyenek színvonalasak, elférjen a csoportunk és fogadjanak minket adott esetben egyetlen éjszakára is (ez nehezebb dolog, mint gondolnátok). Kikutattuk a menetrendeket és nyitva tartásokat, amiket meglehetős latinos lazasággal kezelnek a helyi azorik. 

Így aztán két évvel később ismét ülünk ketten Terleth Matyival a TAP járatán, de ezúttal már az Azori-szigetek van a fejünkben. És amikor már azt hisszük, hogy mindent tudunk a helyről, amikor megérkezünk, kiderül, hogy semmit sem. Például, hogy az összes térkép rossz, a térképészeknek egyes helyekről teljesen eltérő elképzeléseik vannak. Példa: Faial szigetén az egyik „vastag-piros” főút valójában az elágazás után kalandos off-road csapásra vált. Még jó, hogy nem busszal és csoporttal vagyunk itt először…

Itt egyszerűen elfogyott előttünk az ösvény

A korábban rendelt öt térképünkhöz helyben vásárolunk még négyet és ezekből átlagot számolva nagyjából kijött a valóság. A legnehezebb mindig a turistatérképek megszerzése, amiben sokszor a turistairodák és a könyvesboltok sem nagyon kompetensek. 

Amikor pedig begyűjtöttük az összes térképet, kisebb-nagyobb katalógusokat és kiadványokat, kellőképpen agyára mentünk a helyi turistairoda alkalmazottainak („és ebben a kanyarban vajon elfordul egy nagybusz?”), bekapcsoltuk a GPS-t és az okostelefont, indulhat is a bejárás a bérelt kisautóval.

Nem ijedünk meg egy kis offroadtól az Azori Rally útvonalán  

Igyekszem rávilágítani arra, hogy a Baraka ezen befektetései (bejárásai) nem éppen könnyű utazások. Leginkább egy rendkívül feszített tempójú rohanásként lehetne jellemezni, ahol kicsit lelassítunk ott, ahol valami már tényleg nagyon-nagyon tetszik. A napok kora reggeltől késő estig tartanak, ebédelni vagy az autóban vagy egy útszéli padon szoktunk. Mivel sokkal több helyszínt megnézünk, mint amennyi bekerül a programba, de az időnk csak alig hosszabb, mint a csoportos úté, ezért tempósan haladunk. A múzeumoknál általában csak a kasszáig jutunk, ahol megtudjuk a nyitva tartást és az árakat. A túrákat sokszor csak lefutja az egyikünk, ebben az esetben Matyi, míg a társa autóval átmegy az érkezési pontba és ott várja. A térképek fölötti gondolkodások, a különböző programrészletek egymáshoz párosítása, az A, B, C és Z tervek alapos végiggondolása legtöbbször késő estig tart. A kész program persze csak a bejárás legvégén áll össze, addig a káosz csak egyre nő a fejünkben. 

Itt is jócskán leesett az állunk 

Erről a lávabarlangról hallgattak az útikönyvek

Pedig az egyik legjobb látnivaló Pico szigetén

Esti program minden nap

A bejárások egyik kulcskérdése, ami sokszor az egyik legnagyobb fejtörést igényli, hogy hol fér el a busz. Mivel egyikőnk sem buszvezető, de mégis nekünk kell megtervezni a busz útvonalát, ráadásul a legérdekesebb helyszínek mindig egy nagyon szűk és kanyargós út végén vannak, így mindig erősen szuggeráljuk a furfangos kanyarokat és próbáljuk odaképzelni a 12 méter hosszú buszunkat. Némi segítséget jelent az a sok éves tapasztalat, amit eltöltöttünk már a buszsofőrök mellett. Hibázni nyilván nem lehet, hiszen beszorulni egy kanyarba vagy egy alacsony erkély alá… na, ebbe ne is gondoljunk bele! Volt már, hogy fotókat küldtünk haza egy-egy kanyarról véleményezésre. Máshol a magasság, szélesség-, súly- és hosszkorlátozásokra koncentrálunk és imádkozunk, hogy ne lássunk egy ilyen táblát se (vagy ne sokat), amikor egy-egy túra helyszínére igyekszünk. Így volt ez az Azori-szigeteken is. Hála istennek, majdnem mindenhol szerencsénk volt, így a legfontosabb helyszínekre mind el tudunk jutni busszal. Gondban csak a Sete Citades kalderánál voltunk, amit egy huszárvágással oldottunk meg: terepjárókat bérlünk! 
 

Jó lesz ez busszal? Határeset

Sokan azt gondolják, hogy egy ilyen bejárás során mindig csak gyönyörű helyeken járunk. Hát nem. Van ugyan egy ország, ahol valóban minden nagyon-nagyon szép, még a külvárosok és az országutak is: Norvégia. De ilyen országból alighanem egy van. Visszakanyarodva az összes útikönyv és idegenforgalmi prospektus ajánl (sőt nagyon ajánl) olyan helyszíneket, amikhez odamegyünk, rászánjuk az időt és ennek ellenére nem tetszenek. A turizmus is igen erős marketing gépezetet működtet és nem mindig sikerül nekünk sem a sorok között olvasni. Nem is olyan magas, nem is olyan szép, nem is olyan látványos. Vagy szép-szép, de túl sokat kell túrázni hozzá nem szép helyen, egyszóval nem éri meg. Természetesen az Azori-szigeteken is olvastunk olyan helyekről, amik persze nem csúnyák, de ezek miatt Magyarországról odautazni nem biztos, hogy érdemes. A bejárásaink tehát egyfajta szűrők is: sokkal több helyre eljutunk, mint ami bekerül a végleges programba, de ami nem kerül be, annak jó oka van.

Hiába vezetett volna egy szép vízeséshez az útvonal, ha erősen megrongálódott

Zsákutca. Ez a túra sem került bele a programba

Minden programnál adott a látnivaló-időtartam-ár korlát. Ami azt jelenti, hogy ezek között egy olyan egészséges kompromisszumot kell találnunk, ami pont megfelelő lesz az utasainknak. Szoktuk mondani, hogy hosszú utazást nagyon könnyű szervezni, mert akkor minden látnivaló belefér. De kinek van 3-4 hét ideje (és ennek arányában sok pénze) manapság egy utazásra? Minél szebb és érdekesebb egy helyszín, annál nehezebb megtalálni a kompromisszumot, mert az időtartam-ár együtthatók nem engedik, hogy mindent megmutassunk. Eláruljuk: az Azori-szigeteknél is gondban voltunk, mert nagyon sok van jó helyből. Viszont így sikerült kiválogatni a legeslegjobb látnivalókat, amik már mind-mind első osztályúak. 

Egyik ámulatból a másikba

A legkeményebb diót persze a gyalogtúrák tervezése jelenti. Olyan túrákat kell találnunk, amik nem túlságosan nehezek, a csoport minden tagja végig tudja járni, de azért mindenki kisebb-nagyobb mértékben el is fáradjon. Természetesen fontos a buszos megközelíthetőség, a terep nehézségei és persze nem utolsó sorban, hogy nagyon szép helyen vezessen az útvonal. Az Azori-szigeteken kétszer annyi túrának jártunk utána, mint amennyi végül is bekerült a programba. Kihagytuk például a Pico vulkán megmászását, mert alig néhány kilométeren emelkedik ezer métert, ami igen meredek és nem túl barátságos terepet jelent; továbbá megtudtuk, hogy a túrázásra alkalmas tiszta idő igen ritka még a nyári időszakban is. Ezért inkább olyan túrát terveztünk, ami könnyebb és végső soron látványosabb is, mint kétezer méteren sűrű felhőben gyalogolni. 
 

Indul a túrabejárás – terepfutó cipőben

Sokszor vagyunk úgy egy ilyen bejáráson, mint amilyen az Azori-szigetek is volt, hogy láttuk, hová kell majd visszajönnünk. Mert hiába voltunk nagyon sok helyen, és ismertük meg alaposan a szigeteket, pihenésre és alapos szemlélődésre nem jutott idő. Talán majd egy nyugis Baraka utazáson.