AJÁNLÓ
 
06:57
2014. 09. 29.
Ha Kuba, akkor Castro, salsa, rum, (lásd az előző posztokat!) és persze: SZIVAR! Most e nemes...
A bejegyzés folyatódik
 
06:57
2014. 09. 29.
Ha Kuba, akkor Castro, szivar, salsa (lásd előző poszt) és persze: RUM! Most e nemes italról...
A bejegyzés folyatódik
 
06:57
2014. 09. 29.
Ha Kuba, akkor Castro, szivar, amerikai autómatuzsálemek és persze: SALSA! Ez utóbbiról lesz...
A bejegyzés folyatódik
 
06:57
2014. 09. 29.
"Várhatóan 2015 július 20-án, vagy azt követően nyit kölcsönösen nagykövetséget egymás...
A bejegyzés folyatódik
 
06:57
2014. 09. 29.
A sok kis- és nagyváros után irány a természet, ami hív és vonz! Aki már járt trópusi...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Barakablog Járj végére a világnak!

Blog utazásról, túrázásról,
bringázásról, evezésről,
jó helyekről és persze a Barakáról.

szept 29

Kuba1. Városok a szigeten

Aki szerint a Váci utcában túl sokféle macskakövet tettek le, annak egyrészt igaza van, másrészt ne keseregjen, mert minden összehasonlítás kérdése; a havannai Óváros közepén, a Plaza del Armas-on például ötször annyit talál. Valahogy ez mégsem zavarja az arra járó havannerókat és az egyre nagyobb számban előforduló turistákat, mert közben körbefonja őket az a latin eufória, amit eddig csak filmeken láttunk. Az eklektika itt nem építészeti stílus, mint Pesten, hanem az élet maga: egy koszlott ház mellett egy kiglancolt, málló szobor körül csodás, virágzó bokrok, hajlott hátú könyvárus bácsi előtt fiatal, szép salsázó pár.
 

Pár órája érkeztünk, de a szánk már (még) tátva. Merthogy Havanna az eléggé ott van. Oké, tudom, az itthoni fotelből szállingózó közhelyeket, az összerogyás előtti utolsó perceiket élő házakról, a végelgyengülés állapotában leledző 50-60 éves amcsi Chevykről, a hanyagul koszos utcák tengeréről, a sámlin üldögélő, szivarozó egyfogú nénik hadáról. És ez mind egy szálig igaz. Mégis, ezzel együtt (és nem ennek ellenére)  egy marhára adrenalin és endorfin termelő city ez a Havanna.
 

Mi a huzatos ká-Európában nem panaszkodhatunk (persze tesszük) az unalmas történelmünkre. De arrafelé sem eszik kanállal a mézet az utcakőről. Miután Havannát megalapították a spanyolok, még ugyanabban az évszázadban felégett, aztán kétszer teljesen kifosztották a kalózok. A hétéves háborúban, Nagy-Britannia foglalta el, a háború végén pedig egy laza mozdulattal elcserélte (!) a spanyolokkal Floridára. Az 1920-as évektől az USA szesztilalma idején a derék amerikai állampolgárok népszerű szórakoztatóipari központjává vált, ami a maffia night club-jaival, kaszinóival és szállóival volt tele. (idevágó kötelező mozi: Casino) És ha mindez nem lett volna elég, végszóra megérkezett Castro és baráti köre… Ámde: az utcákon a világ legbarátságosabb, legvendégszeretőbb népével találkozunk. Könyvárusok, szabadtéri tánciskolák, isteni bárok, folyamatos széles vigyorok, lazaság, haverok, buli, meg amit el tudsz képzelni. Na, ezt kellene eltanulnunk, gondoljuk percenként az Óvárosban, meg a tengerparton sétálva.  

A ma már élőhalott Commandante is tudott élni ifjúkorában. Teszem azt, imádta a mojitót szürcsölgetni törzshelyén, a híres La Bodeguita de Medio bárban, ahol Allende, Harry Belafonte, Nat King Cole, sőt Hemingway is megfordult hébe-hóba. Mondjuk kétnaponta. Mi is kipróbáltuk, jól tettük!


A város talán legérdekesebb (de nem a legszebb) élménye a Capitolium épülete, amely szakasztott mása a washingtoninak, csak nagyobb és díszesebb. El sem hiszem, hogy az 55 éve tartó heveny USA ellenes forradalmi lendület még nem rombolta le.
 

Életem utolsó éveit viszont olyan helyen szeretném eltölteni, mint az Öreg halász és a tenger írója. A Hemingway Ház egy gyönyörű, felújított villa, Havannától ugrásnyira. Az öreg lélekhalász itt írta másik híres regényét, az Akiért a harang szólt is.   

És ha már Castro, elrepülünk a forradalom bölcsőjébe, a szigetország második legnagyobb városába, Santiago de Cubába, ami kisvárosi hangulatú a székesfőváros után. Lakói érezhetően nem szomorkodnak emiatt, miért is tennék, amikor fantasztikus latin-afrikai-francia keveréket alkotnak. Ennek (is) okán itt született például a salsa. És SdC a híresen „rosszkedvű” kubai-latin „népzene” otthona is. A tengerparton büszkélkedő San Pedro de la Roca fellegvárban elkap minket a Karib-tenger kalózai feeling. Kell ennél több? Nem!

 

Santa María del Puerto del Príncipe (gyönyörű név egy városnak, nem?) amit ma egyszerűen Camagüey-nek hívnak, a Világörökség része. Kuba harmadik legnagyobb településének óvárosa kötelező látnivaló. Szentendre, full latin beütéssel. Persze, tudom, hogy minden hasonlat sántít, de a gyarmati időben épült multikolor házak, a kanyargós macskaköves utcák, a nagytornyú templomok, a régi piacterek láttán rögtön a Duna-parti kisvárosunk ugrik be. Oké Szentendrén nem a kalózok támadásainak kivédésére  zegzugosok az utcák, mint itt.

Ha Kuba akkor cukor (és szivar), ha cukor, akkor Trinidad. Ez a kisváros volt a 19. századig az ország cukoripari központja. A földrajzi középpontban fekvő település ma talán a legvidámabb hely errefelé. Egy lottó négyesnyi zsét fizetek annak, aki az ablakokon és bejáratokon található díszes ablakrácsok közül két egyformát talál. Az utcákon amerikai autómatuzsálemek, egyik végükben a hegyek, másikban a tenger. Higgyétek el, nyerő párosítás! Este a koktél mellett sokadmagunkkal egy helyi zenekar előadását élvezzük, és nagyon szeretjük Kubát!

 
 

Következő kubai posztunkban az ország kevésbé urbanizált szakasza következik.