2014 szeptember 30. 23:56 A sok kis- és nagyváros után irány a természet, ami hív és vonz!
Aki már járt trópusi őserdőben, az most csukja be a szemét és képzelje maga elé az élményt. Aki nem, az olyasmire gondoljon, mint sejtelmesen szitáló eső, barátnőd vázájában szomorkodónál ötször nagyobb orchideák erdeje, óriáspáfrányok, sejtelmes gyalogösvények, hatalmas mohatakarók. Zöld, zöld, zöld mindenütt. A Sierra Maestra Kuba legmagasabb hegysége, úgynevezett köderdő. A hullámzó pára mindenhol misztikus hangulatba burkolja a tájat. Ismerős a Roxfort környéki erdőség a Harry Potterből? Na, erről van szó trópusi kiadásban. Plusz panoráma!
És a bónusz az erdő közepén a la Plata Parancsnokság, ami Castroék – a sikertelen Moncada laktanya elleni támadás után menekülve – lakhelye és főhadiszállása volt.
A kezdeti időkben innen irányították a forradalmat.
Tegye fel a kezét, aki tudja, mi a Zil (na jó, úgy sem tudom ellenőrizni). Szóval, gyerekkorom csodás szovjet (akkor még volt ilyen kifejezés) teherautója sem maradt fenn sok helyen a világban. Szerintem csak Oroszországban lehet több, mint itt. Ez a minden talajt és időjárást kibíró, esztétikai hiányosságokkal bőven megáldott monstrum visz be minket az erdőbe, egészen pontosan a Topes de Collantes hegységbe. A trópusi őserdőben túrázunk, ösvények, furcsa, csavart mintájú sziklák, égig érő pálmafák között. Majd megérkezünk úticélunkhoz, a Salto del Caburní vízeséshez, ami 62 méter magasból zúdul alá, de nem akárhová! Hanem egy idilli medencébe, melynek csobogó vízében mártózni is lehet. Mondjuk jéghideg, de aki bírja, annak Welcome to the Paradise!
Előző posztunkban említettük Kuba egyik hírességét, a cukrot. A nyugati szélen található Vinales-völgy pedig a másik kubaicum, a szivar hazája. A kifinomult hozzáértők szerint itt teremnek a világ legjobb dohánylevelei. Már első pillantásra nagyon más vidéken járunk, mint az eddigi trópusi őserdős fauna. A sűrű aljnövényzettel borított völgyekből furcsa, kúp alakú hegyek emelkednek ki. Szigorúan tekintenek le ránk. Mintha egy csapat viziló őrizné a környéket, nagy békességben, mert csak a tóból kidomborodó hátukat mutatják nekünk. Ha már erre járunk, lóra pattanunk! Az apró termetű vinalesi ló barátságos, nyugodt fajta, hátáról autentikus a kilátás a természetre magára, amit a kúpos hegyek, kis falvak és dohányföldek alkotnak.
Aki a trópusokon jártában kihagyja a tengerpartot, annak vakuljon meg a lova! Mi pedig féltjük a lovainkat, ezért nem hagyjuk ki Maria la Gordát, ami a sziget legnyugatibb pontja, egyben gyöngyszeme. Persze ez közhely, de ne feledjétek, minden közhely mélyén ott csillog az igazság! Ahogy álmunkban már ezerszer elképzeltük a trópusi tengerpartot: rikítóan fehér homokos strandok, korallszirtek, tengerbe csavarodó pálmafák (tudod, mint a lakótelepi hálószobafalon a tapéta), a 100%-osan átlátható vízen lebegő csónakok. És a bónusz: mindez Kubán belül is világvége, jó távol a turistaközpontoktól. Szóval a két nap, amit itt töltünk, tökéletes agy- és lélektisztítás.
De marha nehéz ezután repülőre szállni Európa felé!
