2014 november 03. 05:00 Ha csak a külcsínt nézném, azt hinném, a londoni metróban vagyok. Belül viszont százszor kényelmesebb, sőt a kilátás távolról sem londoni, hanem buja dzsungel. Sűrű, áthatolhatatlan nagy fekete massza. E pillanatban viszonylag csendes, mert éjszaka van. Belülről mozizok, képek villannak fel az elmúlt két nap élményeiből. Amit nem akárhol töltöttünk, hanem egy másfajta (urbánus) dzsungelben, Bangkokban. Már a híre is… Nyugi, a valóság sokkal jobb! A Khao San Road-on például nem mi voltunk az egyetlen farangok (vagyis fehér külföldiek), sőt lassan több itt a svéd-norvég-dán-német, mint a helyi. És ne a szex turizmusra tessék gondolni, ez a városrész inkább a fiatal, hátizsákos utazók körében kedvelt. Kevés utca van a világon, ahol ennyien esnek egy négyzetcentiméterre! Első esti programunk azért nem rendhagyó: thai masszás, thai food. Mindkettő isteni!
Az erőre másnap szükségünk is van, mert a Királyi Palotát látogatjuk meg, ami száznál is több kisebb-nagyobb, különböző stílusú építményből áll. A távolról csöppet Disneylandre hajazó épületegyüttes elképesztő gazdagságot rejt. Mögötte a What Pho templom a város legnagyobb és legrégebbi buddhista szentélye. A főteremben hatalmas fekvő, színarany Buddhába botlunk, aki így még vidámabb, mint a szokásos ülő testhelyzetben. A templomban egyébként másik ezer (!) alakban is látható, kép és szobor formájában. Itt született a tradicionális thai masszázs, sokáig thai orvoslást is oktattak a falai között, sőt az épület adott otthont az ország első egyetemének.
A Chao Phraya folyó kettészeli a város, de felejtsétek el a Duna-Budapest párhuzamot. Mint Ázsia legtöbb részén, itt is őrületes a vízi forgalom. A thai-ok itt élnek, vásárolnak, szórakoznak, nyüzsögnek ezerrel. A folyóparti piacokon – útitársunk találó kifejezésével élve – nincs-et nem árulnak.
A kimerítő és feltöltő bangkoki napok után, késő este ülünk fel a posztunk elején suhanó vonatra, mely reggel érkezik meg velünk az ország déli részére, a tengerpartra. Itt a világ egyik legrégebbi, 160 millió éves dzsungele vár minket, mely öregebb az amazóniai vagy a közép-afrikai őserdőknél.
Ez a Khao Sok Nemzeti Park, ahol elefánt túrára indulunk. Én a nagytestű állatoktól szeretek legalább X + 10 méter távolságot tartani (ahol X egyenlő sok), de ez a hatalmas, nagy fülű, vidám csávó teljesen levesz a lábamról. Őrület, hogy az apró helyi fiúnak egy szemvillanására is elképesztő jámborsággal reagál. Persze, jól tudja, hogy Ő van testi előnyben, és a - nem túl megerőltető - munkáért cserébe neki is megéri a jólét. A hátán, szabályos kerti padokon imbolygunk, és élvezzük a kilátást. Mert mi most kérem az igazi ázsiai dzsungelben elefántoglunk: óriási, ezeréves fák, páfrányok, rattanok, bambuszok és liánok, a fákon pedig egzotikus madarak és majmok. Ismeritek a rafléziát? Én már igen: ez a világ legnagyobb vöröses, narancssárgás virága, ami kábé 1 méter átmérőjű, és főleg fákon élősködik. Itt több száz van belőle! Az egész túrának Avatar fílingje van.
Vigyázat: legközelebb jön a Paradicsom!
