Barakablog Járj végére a világnak!

Előző posztunk végén jól elfáradtunk az elefántok hátán, ma viszont belépünk a Paradicsomba, aminek a neve Railay Beach. Szubjektív világcsoda listámon ez tuti dobogós: homokpadok, hófehér, átlátszó, befelé sötétedő tengeröblök, melyekbe függőleges sziklafalak szakadnak bele. Szerintem itt azért forgattak rengeteg amerikai filmet, hogy a sztárok és a stáb kipihenjék világfájdalmaikat. Csatlakozunk hozzájuk.

Ha nem mond nektek sokat az, hogy Krabi tartomány, akkor még vár rátok a szerencse. Aki már járt itt, az onnantól éjt-nappallá téve azon szorgoskodik a munkahelyén, gyűjti a zsét, hogy újra eljusson a világ e frenetikus csücskébe. A már a nevében is gyönyörű Andamán-tengeren mint-égen-a-csillag számú kisebb-nagyobb sziget található, amelyek simán a legszebbek a világon. Punktum, nincs vita, ellenérveket nem fogadok el!

Ha csak a külcsínt nézném, azt hinném, a londoni metróban vagyok. Belül viszont százszor kényelmesebb, sőt a kilátás távolról sem londoni, hanem buja dzsungel. Sűrű, áthatolhatatlan nagy fekete massza. E pillanatban viszonylag csendes, mert éjszaka van. Belülről mozizok, képek villannak fel az elmúlt két nap élményeiből. Amit nem akárhol töltöttünk, hanem egy másfajta (urbánus) dzsungelben, Bangkokban. Már a híre is… Nyugi, a valóság sokkal jobb! A Khao San Road-on például nem mi voltunk az egyetlen farangok (vagyis fehér külföldiek), sőt lassan több itt a svéd-norvég-dán-német, mint a helyi. És ne a szex turizmusra tessék gondolni, ez a városrész inkább a fiatal, hátizsákos utazók körében kedvelt. Kevés utca van a világon, ahol ennyien esnek egy négyzetcentiméterre! Első esti programunk azért nem rendhagyó: thai masszás, thai food. Mindkettő isteni!