Van Provence, amitől megszakad minden szív... Mindenki tisztában van vele, hogy szerencsés szeglete a világnak. Völgyecskék, dombocskák, pálmák, kabócák, tenger, miegymás. És van a hozzánk jóval közelebb eső, viszont sokkal kevésbé ismert Isztria, ahol völgyecskék, dombocskák, stb… Mert bizony mondom néktek, kik e szép, szíveteknek oly kedves félszigetnek csak a tengerparti sávját ismeritek, hogy a belseje – amin az átalag turista átrobog – Provence 2!
Hát még, ha úgy tesztek, mint mi, vagyis két keréken vágtok neki felfedezni. Mert így az apró falvak és kisvárosok, a szőlőültetvények közé ékelt olivák, festői várromok, na meg a dombok tetejéről folyton befigyelő Adria, a maga öbleivel, szigeteivel csúcsérzést lövell belétek.
El kell kezdeni a túrát, mondjuk Pazinban, ami a sziget mértani közepe. Annak is a tetején lévő éttermének teraszán, ahonnan nemcsak a városra, hanem a Fojba folyó által kivájt 120 méter mély szurdokra is kilátás nyílik. Ez utóbbi egy barlangban folytatódik, melyet Jules Verne is megénekelt a Sándor Mátyásban. Miután magunkévá tettük a reggeli capuccino-croissant, nyeregbe pattanunk és laza fél napos kerekezéssel legyaluljuk a Puláig tartó távot. A terepviszonyok miatt nem kell erősen markolnunk a kormányt, ami jó, mert így sűrűn pillantgatunk jobbra, valamit balra. A rácsodálkoznivalók ugyanis számosak. Macskaköves főterek, kanyargó lejtők-emelkedők, zöldellő domboldalak, mediterrán illatok és színek teszik próbára szépérzékünket. Tapasztalt túravezetőnk, Norbi, még egy barna medvével való szerencsés találkozásról is beszámol. Mondjuk, nem bánjuk, hogy ez nem velünk történt meg.
A Pula melletti Fazana kisváros lakói álmélkodva és tisztelettel figyelik gurulásunkat a keskeny sikátorokban. A bájos főtér, az elmaradhatatlan templommal és városházával csábít minket egy – legalább – szendvics, saláta pihenőre. Innen már csak 10 kilométer Isztria nem hivatalos fővárosa, a félsziget csúcsán lévő Pula. A Monarchia hajdani katonai kikötője ma komoly turistaközpont, ahol minden érdemleges látnivaló az ókori Rómát idézi. Legelőször is a hatalmas amfiteátrum, ami anno a Birodalom második legnagyobb szórakoztatóipari centruma volt. Padjain 23.000 ember drukkolt – jó esetben – az oroszlánok ellen. Másnap a tengerpart mentén tekerünk. Első rácsodálkozásunk Rovinj, ami egy kis Dubrovnik vagy Velence. Ragozhatnám a helyet, de tök mindegy, kötelező látnivaló. Ha van bakancslistád, tedd fel rá, méghozzá minimum a Top 5-be! Porec hasonló bájos kikötőváros, mai utunk végpontja. A kettő között nyúlik a szárazföldbe a 10 kilométer hosszú Lim-fjord, amire egy kilátópontból tekintünk alá. Farmerkék vízében szemet gyönyörködtető látvány a sok kis halász- és kirándulóhajó. Mivel festőecsetrevalóan szép, nem igazán zavar minket, hogy a tengeröblöt csak alakja miatt hívják fjordnak.
Utolsó napunkra ismét a félsziget belsejében startolunk. A mai feladat: dombtetőn épült kisvárosok felkeresése, majd onnan való leszáguldás. Higgyétek el, mérföldekkel jobb tevékenység, mint az íróasztalnál görnyedni. Ráadásul a városkák utcáinak végéből mindenhol a Provence 2. táj kandikál be. A hivatalosan a „világ legkisebb városa” címet viselő Hun lábizom-erősítő tekerés végén vár minket. Miután kiittuk a falikút vizét, besétáltuk a városkát (24 lakója van!), megszemléltük a házakra terpeszkedő templomot és megvettük az olivaolajból, helyi levendulamézből és fügepálinkából álló ajándékcsomagot az otthoniaknak, kiülünk a városfalra és áhítattal bámuljuk a panorámát. Irigyeljük önnön magunkat!