Barakablog Járj végére a világnak!

Blog utazásról, túrázásról,
bringázásról, evezésről,
jó helyekről és persze a Barakáról.

dec 22

Dohány Orsi: „Ez az én világom!”

Orsi törzsutasunk, idén a több mint jubileumi, 11. barakás kirándulást is lelkesen abszolválta. Megkérdeztük, mi szél hozta közénk. Elmondta.

Baraka Korzika Olaszország vulkánok Franciaország Norvégia

- Hülye kérdés, de melyik út volt a kedvenced?

- Ennyi élményből elég nehéz választani, de ami nekem a csúcsok csúcsa, az Korzika. Kétszer másztam meg a hegyeit, jártam a vizeit, de remélem lesz még lehetőségem naplementében a tengerbe lógatni a lábam, egy egész napos hegymászás után a füvön fekve megbámulni a nyári hullócsillag-záport, vagy a vízből nyaktörő mozdulatok árán feltekinteni a derékszögű városra, Bonifacióra. Persze ezek csak kiragadott pillanatok, nekem Korzika totál a szívem csücske. Mindent imádok benne, még a mások szerint kicsit mogorva szigetlakókat is. Az sem igaz, hogy az ilyen úton született barátságok rövid életűek: mi, egy öt fős lánycsapattal azóta is barátságban vagyunk, összejárunk.


dec 14

Mexikó vidám napjai

My name is…

Bond, James Bond. Ki más lenne, aki a széria legújabb, közelmúltban bemutatott darabjában a mexikóvárosi Zocalo tér - a világ legnagyobb méretű tere - fölött hullámvasutazó helikopterről szórja szét a hullákat. Miközben a téren éppen vidám népünnepély zajlik, a Los Dias de Muertost, vagyis a Halottak Napja! Mexikóban ugyanis a halál az élet egyik legfontosabb pillanata, a halottak a mindennapok részei. Október 28 - december 1 között az egész ország egy gigantikus népünnepély. Több évezredes szokásról beszélünk, már a maja és azték piramisok tele voltak koponyákat és csontokat ábrázoló domborművekkel, az emberáldozatokról nem is beszélve.

Mexikó

Csontvázasszony és a Szent Halál

A halál ábrázolása a népművészetből kilépett az utcára. Két formában jelenik meg: Catrina, a vigyorgó, elegánsan öltözött, kalapos csontvázfigura, aki az azték Mictecacicuatl alvilágistennő képére hajaz. Gazdag úriasszony megjelenése arra figyelmeztet: mindegy, hogy valaki gazdag vagy szegény, ugyanaz a sors vár rá. Komoly népi bölcsesség ez egy ennyire két részre (90% alsó-, 10% felső réteg) szakított társadalomban. Mexikó


dec 02

Karácsonyi vásárok másképp

Kezdjük ünneprontással: a karácsonyi vásárok - amik hagyománya az 1200-as évekre nyúlik vissza - általában elég egyformák. Díszesen kivilágított tér, fakunyhók, forralt bor, mézeskalács és sült kolbász illat, nagyszámú csecsék és becsék. Ettől még persze szépek, ünnepi hangulatba varázsolnak minket, még inkább gyermekeinket. Szinte nincs város Európában, amelynek főtere ne telne meg ilyenkor a vásárral.


Rendhagyás, ünneprontás

Rendhagyó posztunkban most olyan kisvárosokba invitálunk benneteket, amelyek rendre szerepelnek a Top 10 európai karácsonyi vásár listán. A rendhagyás az, hogy ti fogjátok kideríteni, hol járunk. Kvízre fel!


A tornyok városa,

mondta rá Luther Márton, és igaza volt, mivel 25 plébániatemplom, 15 kolostor és apátság, valamint 10 kápolna tornya emelkedik az ég felé a belvárosból.

A dóm belsejében található "Gloriosa" harang, a világ legnagyobb szabadon lengő középkori harangja.

A régi Zsinagóga Európa legrégebbi teljesen épen megmaradt imahelye.

A tornyok mellett a hidak városa is: a Gera folyón 142 híd ível át, amelyek közül leghíresebb a Krämerbrücke, a vén kontinens leghosszabb, házakkal végig beépített és lakott hídja.Karácsony Advent vásár

Hazájának legrégebbi karácsonyi vásárát tartják e szép városban. A 25 méter magas karácsonyfa mellett 12 méterre felhúzott karácsonyi piramis (!), mesebeli erdő és a betlehemi jelenet kézzel faragott, életnagyságú figurái csavarják csúcsra az ünnepi fílinget.


Visszafogott luxus

A várost körülvevő Pilatus és Rigi-hegyek, valamint az ötujjú kesztyűt formázó tó miatt már a 19. század közepe óta a turizmus fellegvára.

Hegyekben jól ellátott település, amely az egész országra érvényes. A 2118 méter magas Pilátus-hegyen van a hasonnevű tó, amely egy monda szerint Pontius Pilatus nyughelye, ezért a középkorban szigorúan tilos volt megmászni. Tetejére a világ legmeredekebb fogaskerekű vasútja visz fel.

A Rigi-hegyen (amelynek másik neve a "hegyek királynője") építették Európa első hegyi vasútját.

A tavon közlekedő 5 kerekes gőzhajó alkotja a világ legnagyobb édesvízi gőzhajóflottáját.

Számtalan rendezvénye közül kiemelkedik a Fumetto képregényfesztivál, amikor extavagáns, a szolid luxusból erősen kirívó fickók lepik el a várost.

Apró repterét ma főként a jet set society (svájci bankigazgatók, amerikai filmsztárok, orosz oligarchák, arab hercegek, angol királyi sarjak) magángépei használják. Sűrűn!

Több más híd mellett a világ legrégebbi fedett fahídja, a Kapellbrücke köti össze az ó- és újvárost. A város területének negyede erdő. Karácsony Advent vásár

Az óváros karácsonyi vásárán a puncs, a forralt bor, és a sült gesztenye dominál.