Barakablog Járj végére a világnak!

Szürreális a látvány. Ülünk, fekszünk a térdig érő, finom, meleg vízben, mely lágyan csobog körül minket. Természetes hőforrásban van részünk, a kékes-barnás vizet a dombokból egy kis patak szállítja tavacskánkba. Amikor finoman megkavarjuk az alattunk lévő fekete vulkáni talajt, forró áramlatok törnek elő belőle, melyek igen jót tesznek testünknek-lelkünknek. A csillogó hópihék vidám tánc után landolnak a fejünkön, majd gondolkodás nélkül elolvadnak. Kies völgyünket körbezárják a vad, csipkés, lávamezővel borított hegyek. Ha felpillantunk az égre, a Tejútrendszer háromszor három sávos autópályájára ámulunk, amit kábé négymillió fényesen virító csillag szegélyez (nem számoltam meg, de higgyétek el, nem járok messze az igazságtól). A világ végén vagyunk, és ez most nem elcsépelt közhely, hanem szó szerint értendő: vidám kis busz-terepjárónkkal 6 órát zötykölődtünk az utolsó lakott településtől - amit négy darab, a domboldalban elszórt faház alkotott - mire ideértünk.

Bevallom, halvány lilám sincs, hogy a dodó nevű madár (nevének jelentése: ostoba) tényleg olyan hülye volt-e, mint azt a Jégkorszak 1-ben látjuk, de az biztos, hogy egy dologban nagyon bölcsen döntött: az egész világon csak Réunion szigetén élt. Sőt, ő volt a leghűségesebb bennszülött. Ugyanis amikor a fehér gyarmatosítók hajóra rakták, hogy otthonukba szállítsák, legtöbbször visszautasította a táplálékot és elpusztult. Megértem, nehéz lett volna a földi Paradicsomtól távol élnie.

Tudjuk, hogy ez a jelző már unalomig elcsépelt, de higgyétek el nekem, erre a Madagaszkártól 800 kilométerre fekvő, csupán 50 kilométer széles és 70 kilométer hosszú vulkáni szigetre nagyon illik. E földdarab "rengeteg in one": trópusi dzsungel, aktív vulkánok, dübörgő vízesések, vízbe csavarodó pálmafás homokos strandok (mint gyerekkorom lakótelepi hálószobáiban a fali poszter), sziklás óceán-partok, holdbéli sivatagok, vad hegyek, hőforrások. Mi kell még? Hát persze, kultúrnövények: kávé-, kakaó-, cukornád-, és vaníliaültetvények, mangóföldek. Hát, nem egy Kárpát-medencei fauna! De ne is azt keressük az apró (Korzikánál kisebb) szigeten.

Hanem fent felsoroltak mellett például a kreol kultúrát és konyhát. Igaz, a portugál felfedezők csendesen átpasszolták a helyet a franciáknak, akik először zendülő katonatiszteket hurcoltak ide (lásd Anglia és Ausztrália), de az évszázadok alatt olyan lett a fajok keveredése, hogy ihaj! Izgalmas a kontraszt: Franciaország tengerentúli tartományaként az EU tagja, a boltban euróval fizetünk, a városok, földrajzi helyek mind francia nevűek, de az utcán javarészt kreolokkal (a fehér gyarmatosítók és fekete párjuk csodaszép leszármazottai), afrikaiakkal, arabokkal, kínaiakkal és indiaiakkal futunk össze.

A helyiségek - melyek nevükben kimerítik az összes francia szentet - az afrikai-kolonialista stílust hozzák, apró, barátságos települések. A főváros Saint-Denis is mindössze 160 ezres. (Zárójeles érdekesség: a város leghíresebb szülötte Monsieur Roland Garros, a híres francia pilóta, akinek semmi köze nem volt a teniszhez. Viszont ő repülte át először a Földközi-tengert Dél-Franciaország és Tunézia között, majd néhány óra pihenés után visszafelé is. Az első világháborúban hadipilóta volt, megalkotta a vadászrepülő ősét, nem sokkal később a németek - gépével együtt - lelőtték.)

De gyorsan vissza a természetbe! Mivel nem bírnátok cérnával, ha jelen posztban minden csodáról írnék, amit Réunionon megtekinteni érdemes, ezért önkényes válogatásba kezdek.

Az egyik leggyakrabban visszatérő kérdés Tőletek, hogy vajon hogyan találjuk ki az új utazásainkat és milyenek lehetnek a bejáró, előkészítő túráink. Most pár kulisszatitokba szeretnénk beavatni az egyik legújabb utunk, az Azori-szigetek kapcsán.

Honnan jött az ötlet? A legkülönbözőbb helyekről szoktunk tájékozódni. Az Azori-szigetekről konkrétan egy reklámfilm győzött meg minket, amikor Terleth Matyi túravezetőnkkel utaztunk haza a TAP járatán a Madeira bejárást követően. Néztük a repülőn filmet: kétezer méteres vulkán, csodaszép vízesések, hangulatos kisvárosok és fantasztikus sziklás partok. Gondoltuk, ha Madeira ennyire jó hely, akkor az Azori-szigetek sem lehet rossz. Lényegében akkor született meg a döntés, hogy ennek is nekivágunk.

Készülnek az A, B, C és Z tervek

Egy kis szünet után idehaza lázas információgyűjtés vette kezdetét. Megrendeltük a szokásos útikönyveket (angolul) és térképeket; elkezdtünk kutatni a lehetséges szállások és kibérelhető autóbuszok után. Minél kisebb egy hely (az Azori-szigetek kilenc tagból áll!) ez annál nehezebb. A hotelek legyenek jó helyen, ne legyenek nagyon drágák, legyenek színvonalasak, elférjen a csoportunk és fogadjanak minket adott esetben egyetlen éjszakára is (ez nehezebb dolog, mint gondolnátok). Kikutattuk a menetrendeket és nyitva tartásokat, amiket meglehetős latinos lazasággal kezelnek a helyi azorik.

Így aztán két évvel később ismét ülünk ketten Terleth Matyival a TAP járatán, de ezúttal már az Azori-szigetek van a fejünkben. És amikor már azt hisszük, hogy mindent tudunk a helyről, amikor megérkezünk, kiderül, hogy semmit sem. Például, hogy az összes térkép rossz, a térképészeknek egyes helyekről teljesen eltérő elképzeléseik vannak. Példa: Faial szigetén az egyik "vastag-piros" főút valójában az elágazás után kalandos off-road csapásra vált. Még jó, hogy nem busszal és csoporttal vagyunk itt először…

Itt egyszerűen elfogyott előttünk az ösvény

A korábban rendelt öt térképünkhöz helyben vásárolunk még négyet és ezekből átlagot számolva nagyjából kijött a valóság. A legnehezebb mindig a turistatérképek megszerzése, amiben sokszor a turistairodák és a könyvesboltok sem nagyon kompetensek.

Amikor pedig begyűjtöttük az összes térképet, kisebb-nagyobb katalógusokat és kiadványokat, kellőképpen agyára mentünk a helyi turistairoda alkalmazottainak ("és ebben a kanyarban vajon elfordul egy nagybusz?"), bekapcsoltuk a GPS-t és az okostelefont, indulhat is a bejárás a bérelt kisautóval.

Nem ijedünk meg egy kis offroadtól az Azori Rally útvonalán