Barakablog Járj végére a világnak!

Először is, tiszteld a hegyet! Már csak a paraméterei miatt is - kezdi az élménybeszámoló, praktikus tanácsok részét Nádai László túravezető, aki 16-szor (!) tette meg az oda-vissza utat Afrika csúcsára(ról).

A Londonnál is nagyobb területen elterülő vulkán 5.896 méter magas. Magányos harcos Észak-Tanzánia poros szavannavidékén, ezért a Masai-síkságról megpillantva frenetikus látványt nyújt az utazó számára. Amikor 1848-ban az első két európai egy hófödte csúcsról számolt be az Egyenlítőtől mindössze 300 kilométerre, senki sem hitt nekik. "A képzelet és a rosszul látás véletlen egybeesése" - szólt a kortársak, nem túl jóindulatú véleménye.

Teleki Sámuel - akiről egy következő posztban külön is beszámolunk majd (terveink között szerepel ugyanis egy "Magyar felfedezők, utazók" sorozat itt a blogon) - is elévülhetetlen érdemeket szerzett a Kilimandzsáró megismerésében. A hegy 1961, Tanzánia függetlenné válása óta az Uhuru (Szabadság) nevet viseli.

Három csúcsa közül legmagasabb a Kibo. Fekete-Afrikában, mint tudjuk, nem rohan az idő, sem az emberek, sem a vulkánok. A Kilimandzsáró egymillió évvel ezelőtt tört ki utoljára.

A csúcsra 6 útvonal vezet, mindegyik Tanzánia felől, bár a hegy északi lába Kenyához tartozik. A 70-es évekig koordinálatlan volt a mászás, bárki bárhonnan felmehetett. 1977-ben a tanzánok megnyitották a Kilimandzsáró Nemzeti Parkot, egyúttal lezárták a kenyai határt. Kétségtelen, hogy némi joggal tették, hiszen a hegy az ő területükön fekszik.

A turisták nagy része ma is a Teleki által bejárt Marangu utat választja. Ez a legcivilizáltabb: hagyományos menedékházak vannak, vízzel, mosdóval, főzési lehetőséggel. Ide annyi túraengedélyt adnak ki, amennyi a szálláshelyek száma. A másik a nyócker oldal, sátrazás, vadkemping, nincs létszámlimit, néha óriási a tömeg, és bozót WC van. De fontos tudni, hogy a Marangu út sem könnyebb a többinél.

Róth Norbert a magyar kerékpársport jeles személyisége és számtalan szebbnél szebb bringatúra szervezője-vezetője megosztja velünk, mire kell figyelnünk nyeregbe pattanás előtt és közben.

Felkészülés

Test: mivel az átlag magyar bringás nem a Mount Everest (nem létező) bicikliútjait akarja legyűrni, és 3 éves világkörüli utat sem tervez, sokkal inkább pár napos, síkvidéki, folyóparti, esetleg barátságos emelkedős-lejtős túrákra gerjed, ezért neki nincs szüksége kemény felkészülésre. Nyilván nem árt, ha valaki viszonylag rendszeresen bringázik, hegyi túrára készülve pedig meg tud tekerni néhány hazai dombot. De a "normál" erőnlét bőven elegendő.

Lélek: ha nekivágunk, legyünk motiváltak, akarjuk végigcsinálni! Persze nem mindenáron, a cél nem a szívroham a negyedik nyeregben töltött nap végén. Ha hosszabb túrára megyünk, készüljünk fel a sorozatterhelésre. Szép dolog egyszer legyűrni a Budapest-Szentendre távot oda-vissza, de ennek akár három-négyszeresét 4-5-6 napon keresztül az más. Már reggel izomlázunk lehet, a nyeregbe pattanásnál azonnal fáj a fenekünk, fáradunk, egész nap monoton mozgást végzünk: mindezekre érdemes előre számítani.

A bringa legyen átvizsgálva: fékek, olajozás, jó nyereg, normál állapot. Kötelező elem a szerelőkészlet, a kerékkel egyező méretű pótgumi (nem vicc, erre nem mindenki figyel, amikor leemeli a polcról a belsőt).

Az egyik leggyakrabban visszatérő kérdés Tőletek, hogy vajon hogyan találjuk ki az új utazásainkat és milyenek lehetnek a bejáró, előkészítő túráink. Most pár kulisszatitokba szeretnénk beavatni az egyik legújabb utunk, az Azori-szigetek kapcsán.

Honnan jött az ötlet? A legkülönbözőbb helyekről szoktunk tájékozódni. Az Azori-szigetekről konkrétan egy reklámfilm győzött meg minket, amikor Terleth Matyi túravezetőnkkel utaztunk haza a TAP járatán a Madeira bejárást követően. Néztük a repülőn filmet: kétezer méteres vulkán, csodaszép vízesések, hangulatos kisvárosok és fantasztikus sziklás partok. Gondoltuk, ha Madeira ennyire jó hely, akkor az Azori-szigetek sem lehet rossz. Lényegében akkor született meg a döntés, hogy ennek is nekivágunk.

Készülnek az A, B, C és Z tervek

Egy kis szünet után idehaza lázas információgyűjtés vette kezdetét. Megrendeltük a szokásos útikönyveket (angolul) és térképeket; elkezdtünk kutatni a lehetséges szállások és kibérelhető autóbuszok után. Minél kisebb egy hely (az Azori-szigetek kilenc tagból áll!) ez annál nehezebb. A hotelek legyenek jó helyen, ne legyenek nagyon drágák, legyenek színvonalasak, elférjen a csoportunk és fogadjanak minket adott esetben egyetlen éjszakára is (ez nehezebb dolog, mint gondolnátok). Kikutattuk a menetrendeket és nyitva tartásokat, amiket meglehetős latinos lazasággal kezelnek a helyi azorik.

Így aztán két évvel később ismét ülünk ketten Terleth Matyival a TAP járatán, de ezúttal már az Azori-szigetek van a fejünkben. És amikor már azt hisszük, hogy mindent tudunk a helyről, amikor megérkezünk, kiderül, hogy semmit sem. Például, hogy az összes térkép rossz, a térképészeknek egyes helyekről teljesen eltérő elképzeléseik vannak. Példa: Faial szigetén az egyik "vastag-piros" főút valójában az elágazás után kalandos off-road csapásra vált. Még jó, hogy nem busszal és csoporttal vagyunk itt először…

Itt egyszerűen elfogyott előttünk az ösvény

A korábban rendelt öt térképünkhöz helyben vásárolunk még négyet és ezekből átlagot számolva nagyjából kijött a valóság. A legnehezebb mindig a turistatérképek megszerzése, amiben sokszor a turistairodák és a könyvesboltok sem nagyon kompetensek.

Amikor pedig begyűjtöttük az összes térképet, kisebb-nagyobb katalógusokat és kiadványokat, kellőképpen agyára mentünk a helyi turistairoda alkalmazottainak ("és ebben a kanyarban vajon elfordul egy nagybusz?"), bekapcsoltuk a GPS-t és az okostelefont, indulhat is a bejárás a bérelt kisautóval.

Nem ijedünk meg egy kis offroadtól az Azori Rally útvonalán

Mond valamit, hogy dealpin jellegű éghajlat? Kelet-alpi flóravidék, stájer flórajárás, esetleg Praenoricum flóravidék, göcseji flórajárás? Semmi baj, folytatom: sárgafejű és tüzesfejű királyka, keresztcsőrű süvöltő, csíz, erdei szürkebegy? A ragadozó madarak közül darázsölyv és gyöngybagoly? (Ez utóbbi védett). Kapiska? Kisemlősök: csalitjáró pocok, pirókegér. Oké, egy utolsó mentőkérdés: az egyetlen nagy, összefüggő kiemelt területe a Nádasd-Szőcei-fennsík. Szóval? Na jó, utolsó utáni segítség (még ne telefonálj): néha összekeverik a szomszédos Vendvidékkel. Természetesen nem a helybéliek, vagyis az őrségiek!

Az Őrség király hely! Nemcsak történelme (igen mozgalmas), fekvése (gyönyörű), rengeteg fenyő- és bükkerdeje, szép falvai, sok fazekasműhelye, meg a dödöle (amiből, mint tudjuk, egy tál van, abból ettünk, minek következtében kertbe mentek a tyúkok, satöbbi) és a tökmagolaj miatt…, hanem még miért is? Mert mindezek miatt rettentő jókat lehet benne barangolni, és/vagy bringázni. Honfoglaló őseink a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. E derék emberek a nagyszámú magaslatokról sasolták az ellent, aki főleg német orcában próbálkozott. Fárasztó munkájuk fejében kiváltságokat kaptak, például közvetlenül a király fennhatósága alá tartoztak, ami a magyar középkorban komoly nem semmi volt.