OLVASTAD MÁR?
 
Garda-tavi kalandok I.
A Garda-tó körül télen síelni kell, nem télen pedig vagy sziklát mászni (ez nem a mi műfajunk), vagy bringázni (ez igen). Ez utóbbi egyébként is kellemes elfoglaltsága az emberfiának. Ez irányú aktivitásunkat még élvezetesebbé teszi, ha mindezt a világ talán...
 
Dohány Orsi: „Ez az én világom!”
Orsi törzsutasunk, idén a több mint jubileumi, 11. barakás kirándulást is lelkesen abszolválta. Megkérdeztük, mi szél hozta közénk. Elmondta. - Hülye kérdés, de melyik út volt a kedvenced? - Ennyi élményből elég nehéz választani, de ami nekem...
 
Dél-olasz tudtad-e
Az olasz csizma déli része sok izgalmat tartogat az odalátogatóknak. A tenger és az ég itt is kék, a kaja pazar, a táj ott van. Viszont minden intenzívebb, színesebb, több, mint a "hideg" :) északon. Ez sokaknak bejön, nekünk is. Csokorba szedtünk pár érdekességet...

Barakablog Járj végére a világnak!

Blog utazásról, túrázásról,
bringázásról, evezésről,
jó helyekről és persze a Barakáról.

jún 16

Garda-tavi kalandok II.

Van abban valami fíling, amikor az ember harminchetedmagával bekerekezik egy festői olasz kisváros – mondjuk Riva del Garda – főterére. Hát még 25, emelkedőkkel és festői kilátópontokkal tarkított kilométer megtétele után, ahogy azt előző posztunkban ecseteltük. A tér közepén a csupakő középkori óra- és harangtorony, egyik oldalán a boltíves, loggiás Városháza, másikon a Hotel Sole (napfény, mi más lehetne, errefelé). Mindezt U alakban körbefollya a csupakék (azzuro, you know) Garda-tó. És az egész tele május közepi, sőt, szombat délutáni korzózókkal. A bájos olasz családok (gyönyörű, éjfekete hajú, göndör fürtű gyerekek, szép fiatal asszonyok, fess papák, csinos mammák, délceg nagypapák) elvegyülnek a német nyugdíjasok (rendezett, ízléssel sminkelt nénik, jól fésült, farmeros bácsik) francia és osztrák biciklisek (méregdrága felszerelés, divatos bringás szemüveg) és magyar via ferrátázók (koszos nadrág, üveges, de boldog tekintet) között. Egy délutánnyi időre részesei vagyunk az európai, kifinomult jól-lét csendes hedonizmusának. A teraszok tömve, csakúgy, mint a sörös- és koktélos poharak, fagyistölcsérek, sütistálak. Süt a nap, a vitorláskikötőben ki-be járkálnak az apró hajók, a parti fövenyről nagy svunggal rugaszkodnak el a szörfösök, lassan befut a kis komp a szemközti partról. Milyen szép is az élet, úgy is, mint dolce vita!


Csakúgy, mint előző (és aznap meg másnap) késő este, amikor a rivai és malcesinei étterem teraszán gasztronómiai kalandokba ringatjuk magunkat. Az olasz konyháról már sokat írtak, én szigorúan amatőr evő vagyok, de az biztos, hogy a titka nagyon egyszerű: remek és friss alapanyagok, kevés, de nagyon eltalált összetevő, semmi kencefice. A legkockásabroszosabb helyen is isteni a lasagna, a paradicsomos (szigorúan nem ketchup-os!) gnochi, a frutta del mare, a gombás rizottó, az insalata caprese, vagy éppen a fekete kagyló. A saláta kívánja az olivaolajat, cseppnyi balzsamecetet, a tiramisut se hagyjuk holnapra. Annál is inkább, mert reggel már 8-kor vár ránk Giovanni a sarki kávézó szikár tulaja, aki olyan capuccinot készít – csak itt, csak most, csak nekünk – hogy még saját, hófehér, Monarchiásan kackiás bajsza is beleremeg. A habos gyönyörűséghez kért croissant itt „olaszba” briós néven okoz kulináris élvezetet.




És – ha már kalandnyaralás: meg ne feledkezzünk a kulturális kalandokról! Teszem azt a fent említett Riva del Gardában a nemes Scaligeri család (Verona későbbi urai) középkori, vizesárokkal védett, tóparti kastélyáról, ami ma Városi Múzeum, a 11. és 13. századból megmaradt városkapukról, és falakról, pláne az eredetileg román, majd gótikus, még később barokk Maria Assunta templomról. Vagy egyszerűen vessük bele magunkat a kisvárosi utcákba, kalandozzunk a középkori sikátorok, terecskék világában.


A tó keleti kiszögelésében, a grandiózus Monte Baldo és a tó közötti keskeny lejtőn fekvő Malcesine kötelező látnivaló. A felhozatal hasonló, mint Rivában: tópartra futó szűk sikátorok, kacskaringós, macskaköves (és macskaszagú) utcácskák, snájdig főtér, az elmaradhatatlan Városházával. A tó vize évszázados lakóházak oldalát mossa. Naggyon romantikus, nem csoda, hogy lépten-nyomon szerelmespárokba botlunk… Az óramű-pontossággal érkező délutáni szél hatására a hullámok ki-kicsapnak az új- és a régi kikötő köveire, ingyenes lábmosással szolgálva a cafe-ban sziesztázóknak. Malcesine fő látnivalója a szintén Scaligerik (e bájos olasz család jól betelepedett a környékre) tulajdonában állott vár, mely a tóparti szirten magasodik. Festői látvány. Mint tudjuk, a magyarok mindenhol ott voltak/vannak: portyázó eleink vehemensen támadták a várat és a városkát. Bősz hadaink elvonulása után alig 7-800 évvel pedig a helyi tanács bizonyos Goethe nevű poétát hallgatta ki, aki rajzokat készített a várról, melynek okán osztrák kémnek nézték. A mai utazó május közepén már sokkal barátságosabb helyiekkel találkozik: Na meg méregdrága butikok magyar és bolgár eladóival, tóparti halétterem román pincérével. A város központjából hosszan kígyózó tóparti sétány mellett pedig az olasz arisztokrácia és nagyon-nagy polgárság villái figyelik a tavat. Mi pedig figyeljük őket. Megéri!