2015 október 24. 06:00 „Az ember megdöbben a teremtő erőnek azon a mennyiségén, mely e kicsiny, kopár és sziklás szigeteken megnyilvánul” – nem nehéz kitalálni, hogy mindezt Charles Darwin mondta, a nevével összeforrt Galapagos-szigetekről. Az evolúciós elmélet kidolgozója élete során mindössze egyszer utazott, igaz akkor – nem adva alább – közel öt éven keresztül. 
lmélete két egyszerű mondatban összefoglalható. A ma már vaskos közhelynek számító tézist mégis 21 évig fektette az asztalfiókjában, félve a reakcióktól. A „Fajok eredete” című művet 1859-ben adta ki, amelyet az anglikán egyház „természetesen” kapásból elutasított. (A bocsánatkérés 2008-ig váratott magára. Isten malmai… mint tudjuk). 
Ja, a két ominózus mondat: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra. Az élőlények fejlődéséhez vezető valamilyen általános törvény így hangzik: sokasodj, változz, az erős éljen, a gyenge pusztuljon.”
Charles Robert Darwin 1809-ben született, egy unalmas angliai kisvárosban. Gyermekkora óta a természet, az ásványok, a kagylók szerelmese volt. Apja, a helyi orvos, fiát is annak szánta, de Charles (bár beiratkozott az Edinburgh-i Egyetem Orvos karára) két műtétet végignézve (a másodikat nem bírta nézni, kirohant) döntötte el, hogy nem lesz orvos. Titokban beiratkozott a természetrajz szakra, geológiai előadásokat, anatómiát, tengeri élővilág órákat hallgatott. 
1831-ben egyik tanára beajánlotta egy világkörüli tudományos útra, ahová természetbúvárt kerestek. Az expedíció célja az volt, hogy Patagóniában és Tűzföldön kiegészítse a kontinens partjairól szerzett tudást, felkutasson néhány Csendes-óceáni szigetet. Ó boldog idők, amikor még voltak „terra incogniták” a glóbuszon! – sóhajtunk fel mi, késői utódok! Addigra meglágyult a zord apa is: Darwin teljes útiköltségét ő fizette. A Beagle fedélzetén a 23 éves ifjúval, négyévnyi hajózás után, 1835-ben érte el a Galápagos-szigeteket. Darwin az útról szorgalmasan küldött haza ásványi anyagokat, ősmaradványokat, így egyre ismertebb lett Angliában, mint geológus.
A Galápagos-szigetekre lépve ámult-bámult. Teljesen megbabonázta a kis földdarabok hihetetlen fajgazdagsága. Főként a népes madár- és hüllőkolóniát vizsgálta. Az emlősök közül csupán egyetlen egérfajt feltételezett, a többit betelepített fajként kezelte. Oda volt a növényvilágért is. Alig egy hónapot töltött itt, e rövid idő mégis elég volt ahhoz, hogy utána folyton ezen gondolkodjon, majd fenekestül forgassa fel a természettudományok nagy részét. Nem volt egy szószátyár típus, naplójába akkor csak annyit írt, úgy érzi közelebb jutott a „titkok titkához”, hogyan jelennek meg új élőlények a Földön. 
1836-os hazaérkezésekor nemzeti hősként ünnepelték. Természetesen nem az új elmélet miatt (ami, mint írtuk, ekkor még csak a fejében létezett), hanem geológiai munkásságáért. A következő évben a Londoni Geológiai Társaság tagjává választották, 1839-ben pedig a Royal Society-be is belépett, amely a tudományos csúcs Angliában. Egy Alfred Wallace nevű tudós 1855-ben publikált cikkében Darwin elméletéhez hasonló gondolatokkal állt elő. Ez inspirálta, a „Fajok eredete” megírására és kiadására, négy évvel később. Ettől kezdve már „csak” botanikával foglalkozott. Kutatásait pihenésnek, hobbinak tekintette. 
Mindenestre az 5-10 millió éve keletkezett, 13 nagyobb, 6 kisebb szigetből, valamint 107 sziklából álló vulkanikus csoport (amely Ecuador része, bár attól kb. 1000 kilométerre fekszik) a hatalmas, ősz szakállú, jóságos arcú tudós nélkül valószínűleg a világ egyik „tizenkettő egy tucat” földdarabja lenne. A galápagosi óriásteknősöket, a Darwin-pintyeket, leguánokat, medvefókákat, szulákat, albatroszokat és galápagosi pingvineket még a mostaninál is kevesebben látogatnák. A turisták számát a nagy érdeklődés miatt a helyi hatóságok erősen korlátozzák, de nem lehetetlen a szigetekre történő utazás. Ráadásul nem is kell annyi idő hozzá, mint Darwinnak. 
